Belegondoltunk már abba, hogy hány embert bántottunk meg életünk során? Elég egy esős nap, rossz közérzet, összetört tányér – és máris fancsali az arcunk. Ilyenkor jobb, ha nem megyünk emberek közé. Persze! Milyen egyszerű is lenne, igaz? Na de ki fog helyettem munkába menni? Ahol ráadásul meg fogják kérdezni, mi a baj, történt-e valami.
Viszont én ma nem akarok beszélni senkivel! Hagyjon engem mindenki békén! Törődj a saját dolgoddal! – mordulunk rá a kollégánkra.Fordított esetben pedig minket torkolnak le. A múlt hétvégén Pestre igyekeztünk. Sofőrünk a belváros nyüzsgő utcáitól egyre ingerültebbé vált. Az autók tornyokban álltak, én meg azon kaptam magam, hogy már oda-odaszólogatok. Vadul fortyogott a mérges láva a fejemben, és tudtam: perceken belül kiömlik belőlem a (vita)vulkán. Pedig tudom, mit kellett volna tenni. A varázsszó: az empátia.
Általában a családdal és a barátokkal vagyunk ennyire hirtelen természetűek. Az erőszakmentes kommunikációban ezt úgy hívják: sakál- és zsiráfnyelv. Kicsit módosítottam ezen: szerintem úgy jobban hangzik, hogy: sakálnyelv és zsiráfszív. Marshall Rosenberg amerikai pszichológus sakálnyelvnek nevezte el a kommunikálás erőszakosabbik fajtáját. A sakál kétféleképpen szokott viselkedni: ha ellenfelét gyengébbnek ítéli, akkor rátámad, ha erőssebnek, akkor elsomfordál.
A zsiráf viszont egy ERŐS állat, ám termete ellenére nagyon szelíd: a szárazföldi emlősök közül neki van a legnagyobb szíve. Hosszú nyaka engedi, hogy messziről rálásson a dolgokra, könnyen felméri a többiek helyzetét. Valahogy az ő módján kéne kommunikálni egymással, érzékeny rálátással mindig olyan megoldást találni, hogy az a másikat ne sértse. Éppen ezért vált a zsiráf az erőszakmentes kommunikáció szimbólumává.
Mivel senki sem tökéletes, MINDNYÁJUNKRA ráfér egy kis asszertív kommunikációs tréning, ahol megtanulhatjuk, mit jelent beleélni magunkat mások helyzetébe, megérteni, mi az oka bősz viselkedésüknek, és megoldást találni a vitás szituációkra.
Hiszen megesik mindenkivel, hogy a boltban nem halad a sor, mikor épp ezer dolgunk van; előttünk a közúton érthetetlen okokból 90 helyett csak 65-el robog az autó, és előzni nincs esély... Erőt kell venni magunkon, és igen, meg kell tanulnunk kicsit higgadtabban kezelni a dolgokat. Nemcsak a magunk, de mások érdekében is.
Személy szerint elég lett volna, ha a pesti csúcsforgalomban megőrzöm a nyugalmamat, és a mellettem körmét lerágó sofőrt a zsiráfszívemmel nyugtatgatom. Vagy ami még jobb: csendben maradok, és hagyom, hogy a sakál kitombolja önmagát. Nincs más dolgunk, csak gyakorolni. Legyünk hát kicsit zsiráfok!
