Még javában tart az influenzaszezon. A náthával, lázzal és a felső légutak hurutos tüneteivel járó, cseppfertőzéssel terjedő fertőzést az esetek döntő többségében vírus okozza. Ennek megfelelően a kezelése is tüneti – nincs szükség antibiotikumra. Mégis előfordul, hogy a beteg „kiköveteli” az antibiotikumot, melynek szedését aztán, a tünetek enyhülésekor abba is hagyja. Úgy véli, a gyógyszerszedés „magánügy”: akkor hagyom abba, amikor jónak látom. Nos, ez a vélekedés téves: az antibiotikummal való gyógyítás nem magánügy. A felesleges és/vagy idő előtt megszakított antibiotikumos kezelés ugyanis az egyik leggyakoribb oka az ún. antibiotikum-rezisztencia kialakulásának.
Számtalan kórokozó baktérium él környezetünkben. Sokáig nem volt ellenük hatásos „fegyverünk”. Amikor megjelentek az antibiotikumok – elsőként a penicillin –, az emberiség fellélegzett. Igaz, hamar kiderült, hogy nem minden baktérium „érzékeny” a penicillinre. Bizonyos baktériumtörzsek ellenálltak, azaz rezisztensek voltak a penicillinnel szemben. E törzseknek „veleszületett” képessége a penicillin molekulájának lebontása, ami hatástalanná teszi a gyógyszert. Az ellenálló törzsek között volt az egyik legismertebb kórokozó, a Staphylococcus aureus. Nevét onnan kapta, hogy mikroszkóp alatt szőlőfürtre emlékeztető képet mutat, a fürt „bogyói” (a coccusok) aranysárga (aurum = arany) pigmentet tartalmaznak.
A gyógyszerkutatók természetesen nem nézték tétlenül a sztafilokokkusz ellenállását. Hamarosan kifejlesztettek egy olyan penicillinszármazékot, a meticillint, amelyre nem hatott a „szőlőfürt-baktérium” penicillint elbontó enzimje. A fellélegzés azonban ismét csak rövid ideig tartott. Pár éven belül ugyanis megjelent egy olyan Staphylococcus-törzs, amely rezisztens a meticillinnel szemben. Magyarán: a meticillin sem képes elpusztítani ezt a törzset, amelyet ma a szakirodalom MRSA néven emleget (meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus). Az MRSA ma a kórházak rettegett „szuperbaktériuma”. Csupán az USA-ban évente kb. tízezer kórházi beteg halálát okozza. Elsősorban a más okból legyengült (cukor-, rákbeteg), ill. idős emberekre veszélyes, akiknél a legyengült immunrendszer miatt bekerülhet a véráramba, és szepszist („vérmérgezést”) okoz. Az MRSA kórházon kívüli előfordulása ritka.
Ám mi köze van az MRSA-nak a beteg „fegyelmezetlen” antibiotikum-szedéséhez? Nos, feltételezhető, hogy a meticillinnel szembeni rezisztencia ún. szerzett ellenállás. A baktériumfertőzés során előfordulhat, hogy egy-két baktériumnál olyan mutáció (genetikai változás) keletkezik, amely megvédi őt az antibiotikum „kis” adagú, tehát nem az orvos által előírt mennyiségben, időközben szedett gyógyszer hatása ellen. A teljes adag elpusztította volna őt. Ám a nem szakszerű antibiotikumos kezelést túléli, és gyorsan elszaporodik, továbbadva az említett rezisztencia génjét. Az MRSA „története” tehát azt sugallja, hogy az orvos által előírt antibiotikumos kezelést nem szabad félbehagyni, az ajánlott adagokat csökkenteni! Ellenkező esetben ugyanis elősegítjük a rezisztens törzsek kialakulását, szaporodását. S ez már valóban nem magánügy!
Dr. Kiss László
