Sokszor nem vagyunk elég hálásak azért, amink van. Gondolok itt a másik felünkre, a nőre, aki mellettünk van. Legtöbbször mégis őt bántjuk meg, azt, akit a legjobban szeretünk, s elfeledkezünk arról, mekkora kincs, ha egy olyan emberre találunk, akinek már nem kenyere a féltékenység és a hiszti. Aki mindenben mellettünk áll, és feltételek (és elvárások!) nélkül szeret minket. Vegyük észre, milyen nővel hozott össze minket a sors, és becsüljük meg őt. Őket. A nőket.

A „Hiszti-tengeren” is túl
Az elején még egészen különösnek találjuk a másikban, hogy nem csinál akkora botrányt mindenből, mint az excsajunk. Nincs para, ha kicsit később érünk haza, vagy éppen nem mozdítottunk meg semmit otthon az utóbbi néhány napban. Ezzel végül az a baj, hogy túlságosan is beleszokunk a jóba, egyre kevesebb dolgot csinálunk meg a háztartásban, tehát elkényelmesedünk. Pedig ha kicsit is besegítünk, elkerüljük a hisztit, sőt, párunk értékelni fogja, hogy igenis figyelmesek és együttműködőek vagyunk. Te mikor segítettél utoljára a takarításban vagy a ház körül a barátnődnek?

A bizalom trónján
Néhány év elteltével természetes a számunkra, hogy kedvesünk elmondja nekünk a legféltettebb titkait és félelmeit. Csak ahogy az elején tettük, úgy néhány évvel később is meg kell becsülnünk azt, hogy megbízik bennünk. Hogy nem játssza meg magát, és beismeri, ha éppen sérülékeny és védhetetlen. Ez egy nagyon becsületre méltó dolog a nők részéről, akiket amúgy is sokkal sebezhetőbbnek tart a társadalom. Őrizd a titkait, és segítsd őt, légy a támasza!

web-bannerek-hirlevel-02_4.jpg

Létezik a szótárukban a szeretlek szó
A kislányok még nevetnek azon, ha a szeretlek szót ki kell mondaniuk. Illetve nem mernek semmilyen érzelmet kimutatni, maximum a Messengeren keresztül egy matrica formájában elküldik neked. Ám az érett nő bátran elmondja, mit érez irántad. Tisztában van saját érzéseivel, és nem játszadozik kedvére a férfi szívével.

Minimális féltékenység
Imádom azokat a nőket, akik nem lesik lépten-nyomon, kit lájkoltam be és ki követett be engem az Instagramon és a Facebookon. A közösségi média nem tesz jót egyik kapcsolatnak sem, azonban ha kölcsönösen megbízunk egymásban, akkor a fészbuk és az insta nem generálnak több perpatvart. Persze, azért egy kis féltékenység sosem árt, de mindent csak módjával!

Tévedni nem csak férfidolog!
Senki sem szeret hibázni és tévedni, a legnehezebb mégis a beismerés fázisa. A felnőtt és érett nő már nem tussolja el, ha vétkezett valamiben, hanem párja elé áll, és bevallja neki bűneit. S ha valóban megbántott minket, férfiakat, nem restell bocsánatot kérni. Persze, szereti, ha mindezt viszonozzuk is, ha úgy adja a helyzet...

Kerekes Áron

web-bannerek-hirlevel-01_3.jpg

Új Nő csapata
Cookies