Ledőlt az utolsó tabu is. Anya elment… Régebben válás után a gyerek általában az anyával maradt. Ma már nem mindig, mert az is egyre gyakoribb, hogy az anya megy el. Kis időre, néha örökre.
Anya hordozza a szíve alatt és szüli meg gyermekét. Anyanyelvünket is édesanyánktól kapjuk (apanyelv nincs).
Ezért, ugye, azt hisszük, hogy az anyai szeretet természetes. Együtt születik a nővel, sokan ösztönös szeretetről beszélnek. Pedig ez nem helyénvaló. Az anyák évszázadokon keresztül azért gondozták a gyermekeiket, mert az volt az ő munkájuk. Csak ők tudtak szoptatni, ők hozták világra a gyermeket. Természetes volt, hogy a gondozás is rájuk maradt. Meg aztán ők voltak a gyöngébbik nem. A család fenntartásáért a zord viszonyok között erőt kellett kifejteni (felvenni a harcot az elemekkel, a vadállatokkal, az ellenséggel), s erre a férfi alkalmasabb volt, mint a nő.
Idővel minden megváltozhat
Azonban nem hisszük, hogy az anyai szeretet más volna, mint a többi szeretet. Idővel változhat. Sőt, a 18. században sok gondolkodó az anyai közömbösségről írt hosszú értekezéseket. Aki ismeri Maupassant novelláit, az tudja, hogy a régi Franciaországban az anyák sokszor vidékre adták ki dajkaságba a gyermeküket. Vagy éppen alig látták, s inkább a szalonokban forogtak a szeretőikkel, mint a tetőtéri sötét gyerekszobákban. Van egy könyv, Elisabeth Badinter A szerető anya című könyve. Ebben leírja, hogy a 18-19. századi Franciaországban a dajkaság intézménye – az újszülöttek elhagyása – minden rétegben, a nemes nőknél, de a cselédeknél is gyakori volt. A családfők nagyobb gondot fordítottak az inasuk kiválasztására, mint a szoptatós dajkáéra, s ha a gyerek belepusztult a tej helyett adagolt pálinkás kenyér okozta kínokba, akkor nem nagyon bánkódtak. És ez a közöny valahogy megfelelt az akkori normáknak. A lányokat korán zárdába, a fiúkat kollégiumokba adták – gondoljunk csak Twist Olivérre. Aki látta a filmet, az biztos nem akarna gyerek lenni a viktoriánus Angliában.
Az anyai szeretet örök, a jó anya mindig lemond a saját igényeiről, és önmagát háttérbe szorítja a gyerekei miatt. S ez így van jól, ez a természetes.
Anya elment
A világ megütközik, s elítéli a gyerekeit elhagyó anyát. Az anyaképbe, amit a szívünkben hordozunk, ez nem fér bele. De már tologatjuk a határokat: a gyerekeit elhagyó anyát nem közösítik ki. Mazács Ferenc (Várkony) ügyvéd hosszú jogi tapasztalattal rendelkezik ez ügyben. Úgy látja, igaz a felvetésünk: az anyák nem jobban, hanem másként ragaszkodnak a gyerekükhöz, mint az apák.
– A régi, klasszikus felállásban a férfiak a család biztonságáért felelnek, a nők a családi fészket, az otthon melegét teremtik meg. Mára ez nem mindig érvényes, ma a férfiak is pelenkáznak, vagy otthon maradnak gondozási szabadságon a gyerekkel. Vannak anyák, akik a gyermekük elé helyezik az új kapcsolatukat. Az új férfi pedig nem biztos, hogy elfogadja a nő gyermekét is. Az anya próbál az új kapcsolata kedvére tenni, ahelyett, hogy a gyermek és valamennyiük érdekeit nézné. Bizonyára lehetnek más okok is, miért lép ki az anya a családból, én főleg ezeket az okokat ismerem.
Ilyenkor a nő adja be a válókeresetet, ő volt a hűtlen a házasságban, és szeretne a régi kapcsolatától megszabadulni. Volt több olyan esetem is, amikor az új kedves válaszút elé állította az anyát, aki végül a gyermeke rovására döntött.
Az anya ragaszkodóbb
Az esetek többségében azonban az anya ragaszkodik a gyermekéhez, még ha ő adja is be a válást. A házasságán kívül mást nem szeretne elveszíteni, főleg nem a gyermekét. A szlovák törvény és joggyakorlat négy válóokot nevesít: a hűtlenséget, a családon belüli erőszakot, az alkohol- és kábítószer-függőséget, a negyedik, amit jolly jokernek szoktam nevezni, a kölcsönös érzelmi elhidegülés. Ha a házasfelek nem akarják kiteregetni a szennyest a bíróság előtt, akkor ez utóbbit szokták válóokként megadni. E mögé sok mindent be lehet söpörni. Ha az egyik szülő engedékenyebb, erre a másik szülő lecsap, és kéri a bíróságot, hogy neki ítéljék a gyermeket. Ha az anya az engedékenyebb, és az apa részéről nincs kizáró ok (nincs börtönbüntetése, nem alkoholista, nem kábítószeres vagy nem szerencsejátékos), akkor ma már a bíróság megítéli az apának a gyerekfelügyeletet. A bíróság különösebben nem vizsgálja, hogy az anya miért akar lemondani a gyerekéről. Azt a szülőt teszik nagyító alá, aki a gyermek további nevelését biztosítja: alkalmas-e erre a feladatra, és tudja-e biztosítani a gyermek szellemi, erkölcsi és testi fejlődését? A gyermeket csak akkor kérdezik meg, ha mindkét szülő kéri a gyerekfelügyeleti jogot, és a gyermek már érett annyira, hogy el tudja dönteni, melyik szülőjével akar élni – általában 12 éves kortól kérdezik ki. Viszont volt esetem, amikor 8-9 éves gyereket hallgattak ki a bíróság előtt. A magyar jogban a 12 évet betöltött gyermeket mindig meg kell kérdezni az elhelyezésről. Ezt a szlovák jog nem ismeri.
Nóri (27) 9 éves volt, amikor az édesanyja elhagyta őt és a bátyját. – Úgy öt évvel ezelőtt azt mondta, hogy azért ment el, mert meg akarta találni önmagát. Anyánk 19 évesen azért ment férjhez apánkhoz, mert várandós volt a bátyámmal. Másfél évre születtem én. Valószínűleg túl korán történt mindez. Bár igazából azóta is keresi önmagát – és ennek úgy 15 éve. Munkahelyét folyton váltogatja, és albérletből albérletbe költözik. Nemigen tartotta velünk a kapcsolatot. Párszor találkoztunk, és akkor úgy bánt velünk, mintha a barátai lennénk. Édesapánk jó ember, akinek a szívét összetörte. Akkoriban sokat voltunk a nagyszülőknél, de apu is sokat tett értünk. A mai napig számíthatunk rá, mi hárman és a nagypapa és a nagymama vagyunk a család. Mégis űrt érzek belül, azon gondolkozom, mi lett volna, ha együtt marad a család... Milyen életünk lehetett volna? Értem, hogy anya fiatal volt még a szüléshez, de akkor sem tudom megérteni. Miért dobott el bennünket? Jobban szerette a szabadságot, mint minket?
Anya elmegy, és valóságos űrt hagy maga után. Nagyobbat, mint az apa.
Dávid (36) három éve egyedül neveli kislányát. Linda most lesz hatéves. Ma már ritkán kérdezget anyukája felől. Anyukája világgá ment, ahogyan a mesékben is hallotta. – Értetlenül álltam, amikor feleségem közölte velem, hogy megtalálta az igaz szerelmet – és nélküle nem tud élni. Négy éve voltunk házasok, jó körülmények között éltünk, a lányunk akkor töltötte be a három évet. Kati, a feleségem visszament a munkahelyére. Ott találta meg a nagy Őt. Érzékeltem, hogy valami megváltozott, de azt hittem, hogy a régi-új munka rovására írható. Újra bele kell rázódni, fel kell venni a tempót... Négy hónapra rá, ripsz-ropsz, elköltözött, és beadta a válókeresetet. Lindával kapcsolatosan pedig közölte, hogy nálam jobb helye lesz. Az első félévben négyszer látogatta meg Lindát, aztán ez is elmaradt. Linda még hónapokig követte az anyját, sokat sírt. Mára belenyugodott, de azért kérdez róla. A szüleim rengeteget segítenek. A nagyszülők hozzák-viszik Lindát, vigyáznak rá, amíg munkában vagyok. Ha pedig beteg, akkor az anyukám marad vele otthon. Minden szabadidőmet a lányommal töltöm, hétvégén kimegyünk a szabadba.
A múlt fekete árnyai
Linda vajon kamaszként hogy fog megbirkózni az érzéssel, hogy anya elment? Van anya, aki évek múltán megbánja tettét, és szeretné helyrehozni a múlt fekete árnyait. Vajon Lindának lesz esélye, hogy megismerje az anyját? Csak az idő tudja a választ. A pszichológus szerint nem mindegy, hogy a gyermek milyen életkorban van, amikor az anyja elhagyja. Egy kisgyermekről mond le, aki alig emlékszik az anyjára, egy serdülőről, aki önmagát keresi, esetleg egy fiatal felnőttről, akinek fáj a lelke a széttört egész miatt, de már szívében a saját életét építgeti... – Van példa arra, hogy az anyának később megszólal a lelkiismerete – magyarázza a pszichológus. – Egykor a felelősségtől való félelem, a meghátrálás és az elfutás munkálkodott benne. Később megérett az anyai feladatra, és képes szembenézni a múltjával. Ilyenkor tanácsos nagyon őszintén beszélni a gyermekkel. Az anyának tudatni kell vele, mennyire megbánta a tettét, de azt is őszintén el kell mondania, hogy miért ment el. El kell fogadnia, ha a gyermeke támad, és nem tanúsít azonnal megbocsátást. Ezt az anya nem is várhatja el a gyerekétől.
A gyereknek időt kell adni, de akár évekig is elhúzódhat, mire a dolgok jobbra fordulnak. Minden konfliktust meg lehet oldani, mindig a két emberen múlik. Az anyának ezen kell munkálkodnia.
A hormonok dolgoznak
Igazából a polgárság kora változtatta meg a gyermekkel kapcsolatos értékeket. Kialakult a kicsinyeiért magát feláldozni kész anya képe. Betegnek kiáltotta ki azt a nőt, aki nem akar vagy nem tud szülni. Erich Fromm híres könyvében (A szeretet művészete) azonban már a felnövekvő gyerek iránti anyai szeretet nehézségeiről ír.
Csak az a nő tud igazán szerető anya lenni, aki amúgy is tud szeretni: képes szeretni a férjét, a családját, a barátait. Az a nő, aki nem tud szeretni, lehet gyengéd anya, amíg a gyerek kicsi, de hosszú távon nem tud szerető anya lenni – például jó szívvel viseli a különválást a gyerektől. Az első hónapokban, mikor a nő szül, felborul a hormonháztartás, az anya teste berendezkedik a gyerek fogadására, belövell a tej, az anya a gyermekét önkéntelenül is a szíve fölött ringatja és a többi. Minden energiáját mozgósítja, hogy a csecsemőt életben tudja tartani. Ez azonban csak egy ideig tart, később a gyengéd anyából praktikus anya lesz, aki felelősen ellátja a gyermekét, de már nem védi oroszlánként.
Ando Krisztina és Nagyvendégi Éva
Kapcsolódó írásunk: Anya elment
