Egyre több vizsgálat igazolja a szülő és gyermeke közti optimális kapcsolat/kötődés fontosságát. A kötődő vagy empátiás nevelés (attachment parenting) alapelve a gyermek alapvető érzelmi és testi igényeink mindenkori kielégítése. Ide tartozik a baba igénye szerinti szoptatás/etetés, a szülők közelében való alvás és a pici gyermek testközeli hordozása (babahordozás).
Ez utóbbi azonban nemcsak „szállítási” szempontból hasznos, hanem egyéb előnyei is vannak. A koraszülötteknél ajánlották először, de ma már az időre született csecsemőknél is gyakran alkalmazzák az ún. kengurumódszert. Ennek lényege, hogy a pici teste minél többet érintkezzen az anya bőrével.
A kora-, ill. újszülötteknél még nem működik teljesen jól a test hőszabályozása, ezért az anya testén való elhelyezés – térdeit felhúzva, arccal az anya felé – a kihűlés ellen is védi a babát. A 3-4 hónapos korig élő fogóreflex, ill. a 6-7 hónapos korig működő átkarolási reflex is azt jelzi, hogy a csecsemő teste alkalmas az anya testén való kapaszkodásra.
A minél gyakoribb testi közelség elérését biztosítja a babahordozás is, melynek több változata ismeretes (csatos kendő, kenguru, babaerszény, vázas háti hordozó). A biztonsági szempontokon túl (helyes kötözés stb.) azonban fontos ügyelni a pici testtartására is. Elsősorban arra kell figyelni, hogy a hordozás során is megmaradjon a csecsemő ún. nyugalmi-alvási helyzete. Ezt a helyzetet, tehát az alsó végtagokat térdben behajlítva és combjait enyhén terpesztve, veszi fel a csecsemő, ha sima felületre (pólyázó asztalra) helyezzük.
Ez az a testtartás, amelyben a pici csípője ideálisan fejlődik („csípőficamos” gyermeknél ezt igyekszik elérni a terpeszpelenka, ill. a Pavlik-szíj). Ha a csípők terpesztése (abdukciója) túl nagy, a combfejet ellátó erek megfeszülnek, és a combfej elégtelen vérellátása, extrém esetben a combfej elhalása (nekrózisa) következhet be.
Ugyancsak kárt szenvedhet a combfej vérellátása akkor is, ha a babát elől, de arccal kifelé hordozzák, mert ilyenkor a combok nagyon hátrafeszülnek. Az ideális babahordozás tehát az, amikor a pici az anya előtt van, arccal befelé. A kifelé fordított hordozás lélektani szempontból sem előnyös, hiszen a pici számára egy idő után túl sok lehet a „látnivaló”, így elaludni is csak nehezen tud.
A nagyobb gyermek természetesen háton is hordozható. Ilyenkor azonban fontos a pici nyakának megtámasztása. Még gyenge nyaki izomzata miatt ugyanis könnyen létrejöhet az ún. ostorcsapódási jelenség, azaz a fej hirtelen hátra-, majd előrebillenése, amitől akár a gerincvelő is sérülhet! Nem ajánlatos a háton hordozás zsúfolt nagyvárosi forgalomban, ahol a tolongásban az így elhelyezett babát is összenyomhatják.
Végezetül szólni kell arról is, hogy a babahordozás magára a hordozóra – ez legtöbbször az anya – is jelenthet bizonyos veszélyt (izomzat, gerinc túlterhelése).
Ezért a babahordozás esetében is érvényes a fokozatos terhelés szabálya: minél kisebb súlyú babával kell elkezdeni, és arra kell törekedni, hogy a baba minél közelebb legyen a hordozó személy testközéppontjához.
