Wirth Gabriella (31) fiatal, elszánt nő és édesanya, aki két kisgyermek mellett vállalkozást indított, és Pécsett megalapította a Borkeksz márkát. Házi sós és édes kekszeket kínál borokhoz. A siker pedig nem maradt el.
Gabi története ott kezdődött, amikor 12 évvel ezelőtt Pécsre került egyetemre. Szabadbölcsészetet tanult, majd esztétikadiplomát szerzet. Aktívan részt vett az egyetemi életben, konferenciaszervezésben is kipróbálta magát. Végül a szerelem ott marasztalta Pécsett. A tanára lett a párja.
– Az egyetem után először egy sajtóterméknél adminisztrátorként, majd három évet esélyegyenlőségi mentorként dolgoztam – kezdi a beszélgetést Gabi. – Innen mentem gyermekgondozási szabadságra. Megszületett a Down-szindrómás kisfiam, András, aki most 3 éves. Másfél évnyire a második fiam is megszületett, Máté már elmúlt kétéves. Azon törtem a fejem, hogyan tudnám a nagyobbik fiam életét élhetőbbé tenni. Minden szülő elgondolkodik azon, hogy mi lesz a gyerekével, ha nagy lesz. Az önállóságra próbálom nevelni, és keresem hozzá a lehetőségeket. A magyar állam pár éve indított egy szociális farm projektet, de létrehozása elég körülményes, így nem sikerült pályázni. Azon ötleteltem, ha én vállalkoznék, akkor mi lenne az, amiben egy fogyatékkal élő is tudna segíteni. Mindig szerettem sütni-főzni, és sokszor készítek házi kekszet. Rádöbbentem, hogy mennyire egyszerű és nagyszerű a gyúrt tésztával dolgozni.
– Így jött a borkeksz ötlete?
– Igen. Mivel ínyenc vagyok, és a Villányi borvidék mellett élünk, a jó borhoz pedig passzol a hozzáillő keksz. Megszületett a borkeksz. Úgy gondolom, hogy a zsíros kenyéren és a pogácsán túl is lehet mit adni a kóstoló vendégnek. A vacsorát követően egy testes vörösborhoz szívesen rágcsálnánk valamit, ami a bor ízét kihozza, és nem elnyomja, mint a csipsz és a mogyoró. Erre kiváló a borkeksz, ami passzentos. Belefér a dió, a mandula, a különböző sajtok, aszalt gyümölcsök, melyeket egyébként is gyakran kínálnak a borhoz, de az alapanyagok, ízek tárháza szinte végtelen. Ráadásul sokáig eláll. Így kezdtem el kísérletezgetni. Először olasz receptekkel, amiket sokszor újrasütöttem a saját, hozzáképzelt alapanyagokkal.
Fokozatosan kialakultak az egyes ízek, melyeket ma is kínálok. Ötletek mindig vannak, és egyedi borkekszeket is készítek borászok számára. Mivel nincs két egyforma bor, így a kekszeket is hozzá tudjuk igazítani.
– Tanultál borászatot vagy gasztronómiát?
– Nem tanultam, egyszerűen hobbi borkedvelő vagyok. Tanulmányoztam, milyen sajtokat, dióféléket, aszalt gyümölcsöket és fűszereket mely borokhoz ajánlanak. Ezeket próbálgattam, párosítottam, és így születtek meg az egyes kekszfajták. Amikor belevágtam, akkor még nem igazán kóstolhattam bort, mivel a kisebbik fiamat szoptattam. Ma már gyakorlatban is kipróbálhatom az ízeket. Tavaly nyáron kezdtem bele a borkekszek sütésébe és forgalmazásába. Már mindkét fiam bölcsődés, illetve óvodás, így több időm jutott a vállalkozásra.
– Egyedül készíted a borkekszeket?
– Mivel élelmiszer-előállításról van szó, kötöttek a kritériumok. Amíg a gyerekek egész nap otthon voltak, nem tudtam volna vállalni, hogy én készítsem, ezért bérgyártással kezdtem. Szükségem volt még egy cukrász végzettségre is, így lassan ugyan, de ez idő alatt minden feltételét megteremtettem annak, hogy pár hét múlva már saját sütödében készülhetnek a borkekszek.
– Mennyi idő alatt alakultak ki a receptek?
– A vállalkozást megelőző fél évben alakult ki az első három recept. Ezeket még fokozatosan bővítettem. A kéksajtos kekszet, aszalt kajszival és mandulával párosítva pedig egy pécsi borásszal kísérleteztük ki, ami tökéletesen passzol a pécsi cirfandlihoz, illetve más édes fehérborokhoz. Sok mindenre ügyelnem kellett. Fontos volt, hogy tartós legyen és ropogós, továbbá, hogy bírja a szállítást. Ami az alapanyagokat illeti, fontos a minőség, főként helyi termelőktől vásárolok. Kétféle kecskesajtot használok. A diót és a tojást a termelői piacon veszem, és a csokoládéból is magas kakaótartalmút választok. Bivalysajtot, ami nincs a környékünkön, egy balmazújvárosi biogazdaságból rendelem. Ez a parmezán jellegű keménysajt a legnépszerűbb. Közben kialakult az igény egy olcsóbb verzióra is, amit borsnacknek neveztem el. Hagyományos sajttal készítjük, amit fűszerekkel ízesítünk. Kinézetük rusztikus, mivel kézzel készülnek. Nehéz volt csomagolást találni, ami nem drága és szállításra is alkalmas. A mostani csomagolást viszont hamarosan lecseréljük, hiszen szeretnénk mi is a környezetvédelmi szempontokat figyelembe venni. A terméket és a logót levédettem, így ezt más nem készítheti. Külföldre is szeretnék hamarosan szállítani, Szlovákiában Winesnack néven lesz elérhető.
– Mennyire volt megterhelő a kezdet?
– Tavaly még épp sikerült beleférnem a fiatal vállalkozók támogatásába, így 3 millió forinttal kezdtem. Nem is gondolnánk, mennyi költsége van egy induló vállalkozásnak. Ezt a pénzt a kezdetekre és a marketingre fordítottam.
– Édesanyaként nem egyszerű mindezt irányítani és fejleszteni. Bizonyára van háttértámogatás.
– Nem igazán, mivel a családom Léva környékén él. A lelki támogatás megvan ugyan, de nem olyan egyszerű. Van, amikor lelkiismeret-furdalással küzdök munka közben, hogy nincs kellő időm a gyerekekre. Máskor meg úgy érzem, hogy túl sokat játszom, és a vállalkozással kéne többet törődni, hiszen hosszú távon ez is a családomat szolgálja. Nem egyszerű lavírozni. A párom viszont igyekszik mindenben segíteni és támogatni. Az elmúlt év tavasza és karácsonya is erős volt. A családdal az augusztusi uborkaszezonban tudunk kicsit megpihenni és feltöltődni. Nagy dolognak tartom, hogy 2017 decemberében, fél év után már pluszbevételt termelt a vállalkozás. A tartós lendületre még idő kell, de jó úton haladunk. Az ország több helyéről együttműködöm borászokkal. A webáruházat is elindítottuk, így már sokan rendelhetnek a világhálón is. Szeretnék majd egy fogyatékkal élőt alkalmazni, ezáltal neki is segíteni.
A csomagolásban és a címkeragasztásban tudna dolgozni. Tavaly a Pécsi Down Alapítványnak lettem az elnöke. Úgy gondolom, hogy a sorstársi közösség és segítség a legjobb, leghatékonyabb, hiszen egy hajóban evezünk.
– Lehet alkalmazni Down-szindrómás felnőttet? Tud hatékonyan dolgozni?
– Nem egyszerű a dolog, mivel régebben nem volt annyi fejlesztési lehetőség, mint ma. Így a mai felnőtt korúak nem biztos, hogy tudnak írni, olvasni, számolni, viszont a legtöbben képesek lennének rá. Az olvasást szóképek által kell tanítani, mivel nehezen megy számukra a betűk összeolvasása. Mivel igen rendszeretőek, és bírják a monotonitást, így azt gondolom, a címkeragasztásban és csomagolásban nagyon ügyesek lennének. A városban van egy védett műhely, ahol gyöngyöznek, gyertyát öntenek, és apró ajándéktárgyakat készítenek. Hiszem, hogy a felnövekvő generációban egyre több downos fiatalnak lesz helye a munkaerőpiacon. De tény, hogy nagy a szórás, a downosok között is vannak fokozatok.
– Az alapítvány mi mindennel foglalkozik?
– A Down Dada projektünben a Down-szindrómás gyermeket nevelő szülő részesülhet szakmai képzésben, és ezáltal segítheti az új, nem várt élethelyzetbe került családokat. Senki sincs tisztában, mit kell ebben a helyzetben csinálni, milyen korai fejlesztések és egyéb lehetőségek vannak. Továbbá gyermekfelügyelőket képzünk speciális gyerekek részére, ezzel is segítjük a szülőket. Sokan jelentkeztek, akiknek nincs gyermekük, de fiatal párok vagy lelkes gyógypedagógusok is...
– Nálad a szüléskor derült ki a gyermek genetikai betegsége?
– Igen. Bevallom, nem volt egyszerű. Mindenki tökéletes gyereket vár. Én mindig is szociálisan érzékeny voltam. Azt hiszem, nekem egy kicsit könnyebb volt, de én sem sokat tudtam a betegségről. A legrosszabb az volt, hogy a kórházban nem adták őt oda. Másnap úgy kellett megkeresnem a kórházban, hogy egyáltalán megsimogathassam. Kis súllyal született, így a koraszülöttosztályra került, csak a harmadik nap mondták, hogy felmerült a Down-szindróma gyanúja. Akkor sírtam először, mikor ezt ki kellett mondanom a páromnak is. Aztán még egy napon keresztül, mikor megérkezett a genetikai vizsgálat eredménye. Majd azt láttam, hogy itt ez a kis gyermek, ugyanolyan baba, mint a többi, és tettem a dolgom. Belefeledkeztem, és a félelem fölött a szeretet győzedelmeskedett. Igen, vannak mélypontok, nem mindig úgy alakul a fejlődése, sok a kihívás. Volt, hogy naponta jártunk fejlesztésre, ami nagyon megterhelő. Otthon is sokat kell vele foglalkozni. De meglett az eredménye. Hagyományos óvodában kezdte az évet, és azt mondhatom, hogy egy csoda, ami ott történik.
– Hogy látod Andris jövőjét?
– Nem szeretném, ha felnőtt korára be lenne zárva. Ezért az elsődleges célunk, hogy minél önállóbb legyen. Tudjon majd támogatott lakhatásban külön élni. Van már erre példa, és remélem, mire ő felnő, ez működni is fog. Ez azt jelenti, hogy több sérült felnőtt lakik egy lakásban, ahol biztosított a szakmai felügyelet. Nem szeretném, ha − úgymond − összenőnénk, mert az senkinek sem jó. Az anya teljesen kiég, a gyerek nem kerül közösségbe, nincs húzóerő számára, ezért ő is csak betöpped. Az egésznek mindkét részről elfásulás, belefáradás az eredménye. Nyitottak vagyunk a világra: eljárunk koncertekre, közösségi élményben részesül. Senkinek sem jó, ha ezek az emberek elzárva élnek. Sokkal jobb, ha a társadalom aktív részesei lehetnek. Az alapítvánnyal is erre buzdítunk mindenkit.
– Mennyi idő jut önmagadra?
– Jelenleg nincs „én időm”. Hiányzik a színház vagy más kulturális kikapcsolódás. Úgy állok hozzá, hogy majd eljön ennek is az ideje. Most más feladatom van. Nagyon szeretek főzni, és szeretjük a szombati családi piacozást, amikor mindent be tudunk szerezni a konyhára. Ha tudok egy kicsit olvasni, vagy a párommal megnézünk egy jó filmet, annak is örülök. Legjobban a teraszon történő esti beszélgetéseket szeretem a párommal.
