A kánikula, a tartós hőség egészségünkre káros hatásai közül a leégés (szoláris dermatitisz), a kiszáradás, a hőguta aránylag jól ismert kórképek. Van azonban egy olyan betegség, amely a hőség kiváltotta verejtékezéssel, izzadással függ össze, ám a benne szenvedők „szégyellenek” orvoshoz fordulni. E betegség a verejtékmirigyek és közvetlen környezetük, a szőrtüszők idült és gyakran visszatérő gyulladása. Közismert, elfogadott magyar neve nincs, ill. csak latin nevének kezdőbetűivel emlegetik: HS (v.ö. SM: szklerózis multiplex). A HS a hidradenitis suppurativa név rövidítése, amely a „verejtékmirigyek gennyesedését”, szuppurációját jelenti.
A verejtékezés (izzadás) a 28-30 fokot meghaladó melegben a hőleadás leghatásosabb módja, amely védi szervezetünket a felhevüléstől. A mérsékelt égöv alatt, azaz a tájainkon élő ember bőre kb. 2 millió verejtékmirigyet tartalmaz. Élettani működésükre tehát szükség van. Gond azon a helyeken keletkezik, ahol a verejtékmirigyek a szőrtüszőkkel együtt fordulnak elő: a hónaljban, a végbélnyílás körül, a lágyékban. Fokozott működés esetén, tehát pl. kánikulában ugyanis előfordulhat, hogy a tágra nyíló verejtékmirigy kivezető csövébe gennykeltő baktériumok kerülnek. Ún. beolvasztó, a furunkulushoz (kelevényhez, gennyes keléshez) hasonló tályog, azaz gennyel teli üreg képződik, heves gyulladásos tünetek (vörös, meleg, spontán és tapintásra is fájdalmas „csomók”) kíséretében. A fájdalmas, duzzadt csomók „maguktól” is felszakadhatnak, bűzös gennyet ürítve. E spontán kiürülés viszont csúnya hegeket hagy maga után.
Nem tudni, miért, de e gyakran inkább kellemetlen, mint veszélyes betegség a nőknél háromszor gyakrabban fordul elő, s főleg a 20-40 éves korosztályt érinti. A spontán gyógyulás után is visszatérhet, időszakosan „fellángolhat”, súlyos életminőség-romlást okozva. Szögezzük le: e betegség nem az elhanyagolt testápolás következménye – persze az is lehet –, tehát nem indok arra, hogy a benne szenvedő ne forduljon már a kezdet kezdetén orvoshoz (bőrgyógyászhoz, körzetihez). Mint minden kór, ez is annál jobban gyógyítható, minél rövidebb ideje tartanak a tünetek. Ha a kezdeti kezelés elmarad, a tályogok kezelése már csak sebészeti úton lehetséges. A fájdalmas, megnagyobbodott, begyulladt hónalji, lágyéki stb. csomók esetében nem szabad megvárni a „magától” való megnyílást és kiürülést, hiszen – mint már utaltunk rá – ez csúnya hegeket hagyhat maga után. A sebészi metszés után visszamaradó heg viszont alig látható.
Az orvoshoz fordulást azért sem szabad halogatni, netán végképp mellőzni, mert e betegség hajlamos a krónikussá válásra, és a fellángolás, az újabb fájdalmas tályogok képződése bekövetkezhet akár a külföldi nyaralás idején is. Ráadásul a fellángolás, gyulladás okozta fájdalom, ill. a tályog spontán kiürülése, a bűzös váladék szociális izolációhoz is vezet. S végül, de nem utolsósorban még egy érv az orvosi kezelés mellett: a hosszan tartó, ismételten fellángoló, krónikussá váló HS akár laphámrák (bőrrák) kialakulásához is vezethet.
Dr. Kiss László
