Nincs jó vagy rossz történet. Csak történet van. Hiányzik valami az életünkből. Ki tudná megmondani, hogy micsoda?
Ezért csalom a férjem
Kati egy rózsaszín burokban él. A férje, Péter stramm pasas, értelmes, vagány, ügyes. Negyvenes éveire létrehozott egy szép vállalkozást, felépített egy szép házat, amiben Kati királynőként tengeti a napjait. Ha van kedve, dolgozgat, ha nincs, úgy is jó. Megvan mindene, utazgatnak egzotikus tájakra, és van egy gyönyörű, okos kislányuk. Hát nem tökéletes?
Sajnos nem. Már évek óta hiányzik valami az életükből. Valami, ami mozgásba hozza és abban tartja a nőt: hiányoznak az érintések, az összenevetések, a nagy beszélgetések. Egyszóval: unatkoznak. Péter úgy jön haza, mint egy nyugdíjas, lehuppan a tévé elé, és bámul ki a fejéből; Kati meg nem tudja, mit csináljon azzal a nagy szenvedéllyel, ami benne lobog. Próbálta ő ezt magyarázni a férjének, szépen, csúnyán, de Pétert még az is hidegen hagyja, ha egy szál tangában flangál előtte. Pontosabban: nem hagyja hidegen. Ránéz Katira, és megkérdezi: lesz szex, anyu? Hát... Jó ember ez a Péter, igazán. Csak… Erre a senkiföldjére toppant be Gyula, az alkoholista festőművész. Kicsit őrült, nem kicsit alkoholista, na meg egy önző vadállat – de ért a nők nyelvén, és olyan hatással van Katira, mint még soha senki. Már többször megkörnyékezte, de Kati azelőtt élből lepattintotta. Ám most Gyula kiszagolta, hogy Kati mélyponton van, nem találja a helyét. És addig-addig bombázta, amíg a nő engedett neki.
– Őrült szenvedélyt vált ki belőlem – meséli Kati. – Bármit megengedek neki, magam se értem. Nem szép férfi (a férjem sokkal vonzóbb), de elképesztő férfiasság árad belőle. Ő az én Rhett Butlerem. Olyan dolgokat csinálok meg neki az ágyban, amit azelőtt senkinek. Betört, mint valami vadlovat. Megaláz, aztán az egekbe emel. Mellette NŐNEK érzem magam. Rengeteget beszélgetünk, inspiráljuk egymást. Amióta együtt vagyunk, ő is többet alkot. Én lettem a múzsája. Már számtalan képet festett rólam, és tagadhatatlan, hogy mindez hízeleg nekem. Különleges érzés a festővásznon viszontlátni magamat. Ezek a modellkedések aztán vad szexbe torkollnak, utána napokig nem térek magamhoz.
Mondhatnánk, hogy Katinak most már tényleg mindene megvan: álomférj, álomélet, pluszba egy szerető. Csak az élet nem egyszerű. – Gyula, sajnos, alkoholista, és mikor iszik, teljesen kifordul magából. Rettenetesen féltékeny, bárkinek nekimegy, aki hozzám szól. Ám ez még hagyján. Mindennek lehord, alpári módon beszél velem. Van, hogy megüt, de olyan is volt, hogy leköpött. Aztán másnap sündörög, mint egy kiskutya, és azt hajtogatja, hogy képtelen nélkülem élni. Úgy beszél, mint valami regényhős. És addig ostromol, míg én, buta liba, megbocsátok neki. Szakítunk, kibékülünk, szakítunk, kibékülünk: ennyiből áll a viszonyunk. Elképesztő mélységeket és magasságokat élek meg vele, egyszerre gyűlölöm, és remegek érte. Függök tőle, mint drogos a drogtól!
Amúgy Kati, amióta Gyulával van, csontsoványra fogyott. Állandó lelkiismeret-furdalása van, a hazudozás élete része lett, és fogalma sincs, hogyan legyen tovább. Gyuláért nem hagyhatja el Pétert, de élni se bír nélküle. – Mi lesz velem, ha egyszer vége? – sírja. – Élem tovább az unalmas életem? Ebbe belehalok... Péter, a férj az egészből semmit sem vesz észre, nem látja, hogy felesége elég mellette egy testet-lelket romboló viszonyban. (Vagy ő is tilosban jár?)
Ezért vagyok szerető
Vica 39 éves, két kamasz gyerekkel és hatalmas kölcsönnel a nyakán. Öt éve hagyták ott egy másik nőért. Az exférj azóta egy másik nő gyerekeit neveli, s mióta megszületett a közös gyerek, azóta nemigen törődik „a Vica gyerekeivel“. Letudja kötelességét: fizeti a kevéske gyerektartást, és minden második hétvégén kényszeres láthatás van a fiúknak apuka új családjában. A nyelvi kurzusokat és sportszakköröket, a lakást, a rezsit, mindent Vica áll. Egyedül néz szembe az élet kihívásaival, és nagyon keményen dolgozik, hogy ne csússzanak le. A kamaszodó fiúk bezárkózásait, szemtelenségeit is egyedül ő szenvedi el.
– 39 éves vagyok, és végtelenül kimerült – mondja. – Ötkor kelek, és este fél tízig meg se állok. Rohanok, hogy minden fronton teljesíteni tudjak. A barátnőimre sincs időm, nem még egy szerelemre. Próbálkoztam az elmúlt öt év alatt. Ismerkedtem a neten keresztül, a helyi retró partin, flörtölgettem a munkatársakkal. Kerestem az Igazit, aki majd letörli a könnyeimet, megvigasztal, és feleségül vesz. Mint a mesében... Mára feladtam. Az egyik pasi csak vacsorára és szeretkezni ugrott fel hozzám, a másik több vasat tartott tűzben, és volt olyan is, aki majdnem az igazi volt, aztán mégsem. Alapvető problémám az, hogy csak minden második hétvégén érek rá romantikázni, ami pedig édeskevés egy igazi partnerkapcsolathoz. Azt se szeretném, hogy a fiúk úgy nőjenek fel, hogy az anyjuk egyik kapcsolatból a másikba ugrál. Szóval: etikus voltam, és szenvedtem.
Az egyik nap aztán felkeltem és eldöntöttem: Mától nem leszek tisztességes! Szeretőt keresek. Végül egy internetes párkeresőn találtam rá Robira. Robi kihűlt, rideg házasságban él, állítólag három éve nincs semmi közte és a felesége között. Tavaly már beadták a válópert, de a lányuk miatt visszavették, mert leromlottak a kislány jegyei, szorongó lett, állandóan fájt a feje és a hasa. A pszichológus azt tanácsolta, hogy a gyerek miatt próbáljanak együtt maradni. Úgyhogy nem váltak el – Robi pedig elkezdett keresgélni a neten. Pont, mint én, egy laza kis viszonyt.
Robi egy másik városban él, nincsenek közös barátaink, ami riasztó, de egyben kényelmes is. Igazából semmit sem tudok róla, azon kívül, amit ő elmond magáról. Nem tudom, hogy a felesége tud-e rólam. Úgy tűnik, hogy nem. Persze, felmerülhet a kérdés: miért kell titkolózni? Vajon kinek hazudik Robi, és miért? Ám én ezen már nem agyalok, hisz több odafigyelést kapok tőle, mint az összes eddigi bájgúnár pasimtól. Naponta keres, ír, hívjuk egymást. És már nemcsak kéthetente találkozunk, hanem hetente többször is. Nem, ez nem szerelem. Inkább olyan békés együttműködés, barátkozás, két ember laza szövetsége – kis extrákkal. Az én életembe most több nemigen férne bele. Megvárom, míg a fiaim felnőnek, ám addig is kell valaki... És olyan jó érzés, hogy van kinek kicsinosítani magam. Van értelme elővenni a szép alsóneműt a fiókból, van mire és kire várni. Végre valaki szépnek lát! Megmondom őszintén, hogy nem érdekel a feleség. Jó is, hogy nem ismerem... Ha van lelkiismeret-furdalásom, csak magam miatt van. Nehéz elfogadni, hogy csak a harmadik vagyok. Ám mióta együtt vagyunk, nem hisztizek, és többet mosolygok. Azt mondják: megszépültem. Hát ezért vagyok én szerető.
Dráfi Anikó
Bántalmazva élni jó?
Az Új Nő vendégvéleménye
Király Eszter női író: A vallomásoknak van egy dacos hangulata, hogy „már pedig én így élem az életem, mondhat bárki bármit”. A szeretőség állapota mindkét nő számára csak ideiglenes megállóhely. Az első nő számára egy passzív, cselekvőképtelen állapot, a második nő számára pedig szintén az, hiába hoz fűszert az életébe. A szeretőség lélektanáról már sokszor leírtam: „A szeretet önmagában nem elég, és soha nem építhetek stabil szerelemvárat mások boldogtalanságára. Megtanultam, hogy szeretőnek lenni gyakran csupán egyoldalú karitatív tevékenység, amely során elszürkült, befásult férfiak házaséletét színezem újra. Közben meg halványítom a sajátomat... A szeretőség egy érzékeny nőnek nem való... Nem való a képzelt szerelemketrecben való ücsörgés, ahol egyre csak várunk, ahol sosem kapunk eleget, akkor sem, ha a test jóllakott. A lélek, sajnos, halálra éhezik.” Egy idő után kötődni kell. Ez a vágy ott van mindannyiunkban, és egy szeretővel nincs érzelmi biztonság. Egy kapcsolatért minden nap tenni kell, a tűz, a szenvedély szítása mindkettőnk felelőssége. Kati és férje engedték, hogy elinduljanak a lejtőn. Vica pedig elhiszi, hogy Robi egy „kihűlt, rideg” házasságban él, ami az írás alapján nem igaz, hiszen titkolózniuk kell. Ezt akarja hinni, mert nem bízik önmagában, és abban, hogy valaki számára még ő lehet az egyetlen, a kamasz gyerekeivel, múltjának minden csomagjával együtt. (Király Eszterrel készült beszéletésünk itt látható.
