Valamikor régen örök hűséget esküdtünk egymásnak. Most pedig válunk. Talán ezen a napon is valamilyen ígéretet kellene tenni. Hogy nem bántjuk és továbbra is támogatjuk egymást. Milyen szép is lenne! Nagyszüleink tudták (mi már nem), hogy minden jelentős esemény rituálékat kíván. Szakítás esetén a jó rituálé megkönnyíti az elválást, és segít, hogy el tudjunk indulni egy másik úton.
A hiányzó rítus
Már az ősember is tudta, hogy minden kezdet és vég szertartást kíván. Gyermekünk született. Házasságot kötöttünk. Meghalt az édesapánk… Mind-mind szertartásosan, ünnepség keretében megy végbe, mellyel alkalmazkodunk az új helyzethez. Csak a válásnak nincs rítusa, talán azért, mert a válás még mindig tabutéma. Kudarc. Pedig az emberek elbocsátották egymást régen is, amióta világ a világ.
Nemrég Amerikában és Japánban új ötlettel álltak elő a cégek: válási szertartással. És láss csodát: rengeteg megrendelést kaptak. Képzeljük el: ünnepélyesen bejelentjük a rokonoknak és ismerősöknek, hogy elválunk. Ilyenkor senki sem tudja, mit tegyen, hogyan viselkedjen. Szidja a volt férjet/feleséget? Vigasztaljon bennünket, hogy jól tesszük? Az ünnepség feloldja a tanácstalanságot. A rokonok eljönnek, sírdogálnak egy kicsit, szomorúan megtekintik az utolsó kézfogást, azután esznek-isznak egy jót, és mindenki megkönnyebbül. Sokak szerint a válási ünnepség olyan, mint a temetés. Egy régi nagy álom temetése.
Temetés és vidámság? Miért ne?
- Ha Amerikában élnénk, sok bohó ötlet közül válogathatnánk. Például kis koporsóban eltemethetnénk a jegygyűrűinket.
- Mindenki szeme láttára húzzuk le a jegygyűrűnket, adjuk vissza a párunknak, akitől annak idején kaptuk, fogjunk kezet, és kívánjunk egymásnak sok szerencsét. (Készüljünk fel rá, hogy az egész vendégsereg könnyezni fog.)
- Kérjük meg egyik barátunkat, aki szeret szónokolni, hogy mondjon ünnepi beszédet. Emelje ki a házasfelek jó tulajdonságait, ugyanakkor mondja el azt is, hogy ő kezdettől fogva látta, hogy ez a két ember nem illik egymáshoz, és tudta, hogy nem fognak együtt megöregedni. Továbbá, hogy mind a kettőjüknek jobb lesz, ha külön-külön folytatják az életüket. A taps után pedig kezdjen feltűnően udvarolni a volt feleségnek.
- Az ünnepség legyen nagystílű: estélyi ruhákkal, finom ételekkel és, persze, pezsgővel. Csináltassunk tortát „Frissen elváltak” felirattal. Ha a cukrász nagy szemeket meresztene, a sütéssel bízzuk meg legjobb barátnőnket.
- Az ünnepség nem folyhat le válási csokor nélkül. A ceremónia végén fejünk felett dobjuk hátra a virágot, aki elkapja, egy éven belül szerencsésen el fog válni.
Látni sem akarlak!
Az akasztófahumor természetesen nem mindenkinek sajátja. Nem ajánljuk azoknak, akiket földbe döngölt a válás, sem azoknak, akik ádázul gyűlölik egymást. Ajánljuk viszont azoknak, akik közös megegyezéssel válnak. Néha az a rituálé is segít, amelyet az ex nélkül rendezünk meg. Az amerikai ügynökségek egyszemélyes szertartásokat is vállalnak, amelynek során elégetik a közös fényképeket, elássák a jegygyűrűt, s a barátoknak szóló meghívókra ráírják, hogy aki teheti, hozzon magával szabad (nem elkötelezett) férfit/nőt.
Az okos exek nem ássák el a föld mélyére a jegygyűrűt. Eladják, és új gyűrűt vesznek az árán. Ez már az új életet szimbolizálja.
Varga Klára
