Tisztelt Szerkesztőség! Két évvel ezelőtt még mindenünk megvolt: szeretet, boldogság, biztos anyagi háttér.
Néha ha a férjemre és a fiamra néztem, szorongva azt gondoltam, meg sem érdemlem én ezt a sorstól. És amitől mindig rettegtem, beteljesült.
Egy nap a férjem a munkahelyén rosszul lett. Mire beértem a kórházba, már örökre elment. Negyvenhat évesen. A gyász, a fájdalom teljesen leblokkolt. Gépiesen tettem a munkám, elláttam a feladataim, és közben csak a saját fájdalmammal voltam elfoglalva. Amikor a fiamnak a legnagyobb szüksége lett volna rám, akkor hagytam cserben. Óriásit hibáztam. De ahhoz, hogy erre rájöjjek, egy újabb csapás kellett. Januárban behívatott a fiam osztályfőnöke az iskolába, és közölte velem, hogy a fiamat rajtakapták lopáson.
Hónapok óta voltak kisebb-nagyobb lopások az osztályukban, és mivel ő viselkedett a leggyanúsabban, elkezdték figyelni. Nem árulta el, mire kellett neki a pénz, de a tanárnő szerint drogra.
Hogy mondhat ilyet! Nagyon csúnyán összevesztem szegénnyel. Nem hittem neki. Csak hogy bebizonyítsam, nincs igaza, amint hazamentem, átkutattam a fiam szobáját, és a gitárjában megtaláltam a drogfelszerelését.
Megértettem, hogy a hangulatváltozásai, látványos fogyása, remegései, új barátai, a borzalmas osztályzatai mögött már rég nem a gyász áll, hanem a drog. Remegő gyomorral, szinte sokkos állapotban vártam haza. Persze mindenre volt magyarázata. Mint ahogy azóta is.
Tagad és hazudik. Pszichiáterről, elvonóról hallani sem akar. De lehet, ha eljönne velem, nem mennénk vele sokra, hiszen a városunkban dolgozó addiktológus szlovák, egy árva szót sem beszél magyarul. Nem hiszem, hogy a fiam, aki nem éppen fényesen beszéli a szlovák nyelvet, megnyílna előtte.
Tehetetlennek érzem magam. Ráadásul – okkal – irtózatos bűntudatom van, hogy nem figyeltem rá, nem törődtem vele, csak a saját önsajnálatom volt a fontos. Hogy tudnám őt megmenteni? Elvégre mégsem nézhetem tétlenül, amint tönkreteszi magát, vagy esetleg becsukják lopásért! Mit tehet ilyen esetben a szülő? Kihez fordulhatok segítségért? Lehet valakin segíteni saját akarata ellenére?
Egy olvasó
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
