Klára édesapja szerb, édesanyja magyar. Amikor a szülők megismerkedtek, egyik se beszélt a másik nyelvén. Később kialakult közöttük egy keveréknyelv, de akkor se társalogtak sokat. Ma sem. Ennek ellenére negyven éve élnek együtt, és még mindig szeretik egymást.
Jót tesz a hallgatás
Iduka a szomszédunkban lakott. Annak idején, amikor megtetszettek egymásnak a férjével, Hasszán csak egy-két magyar szót ismert, és mivel nyelvi antitalentum, ma se tud sokkal többet. Ida arabul mindössze köszönni tud, és ha nagyon kell, úgy-ahogy elmagyarázza a rizs elkészítését. Az elején nemigen értettem, hogyan lehet együtt élni olyan valakivel, akivel az ember nem tudja megosztani legmélyebb gondolatait. Hogyan értetik meg egymással, hogy mit éreznek, mire gondolnak?
Sok-sok átbeszélgetett év után azonban rájöttem: nagyon is jól működhet a házasság, ha a házastársak nem szedik ízekre egymás előtt az érzéseiket.
Láttam a hátán
Pali mindennap pontosan beszámolt Lindának arról, hogy mi történt aznap, mit érez iránta. Sokat és nagy elszánással beszélt. Részletesen végigelemezte, milyen a viszonya a szüleivel, milyen szomorú volt, amikor gyerekkorában a kiéhezett hörcsögök felfalták egymást. Két hónap után a lányt halálosan untatták ezek a monológok. Sokkal jobban örült volna, ha Pali szó nélkül letesz eléje két, Párizsba szóló repülőjegyet. Mikor hallgat el már végre?! Eszébe jutott zongoratanára, akinek a lakásában egy gyufából épített Eiffel-torony állt. Ilyen férfival szeretett volna élni, aki órák hosszat csendben ragasztgatja a gyufaszálakat, mindig kéznél van, és szenvedélyének semmi köze a félliteres söröskorsóhoz...
Linda és Pali többször is részeire szedte a kapcsolatát: ki kit szeret jobban, miért szeretik egymást ilyen régóta, darabjaira szedtek minden érzést, minden rezdülést, míg végül egymás idegeire mentek – és szakítottak. Amikor Linda így utólag Palira gondol, és a legszebb emléket keresi vele kapcsolatban, egy konyhai jelenet jut eszébe: Pali az asztalnál ül, előtte egy tál ribizli, a ribizliszemeket lehúzza a csutkáról, és egy másik tálba rakja, mert éppen ribizlitortát sütnek. Linda nézi őt, látja a hátára tetovált sárkányt, ahogy a sárkány feje a keze minden mozdulásakor fölemelkedik. Egy szó se hallatszik, Lindának mégis mindent elmond a mozgó sárkányfej, mert tudja, hogy a fiú neki segít, hogy kevesebb dolga legyen a sütéssel, ő pedig azt mondja a tortával, hogy szereti őt, hiszen a tortát egyedül az ő kedvéért süti.
Játékszabályok lányoknak
Miriam elmondta, hogyan ismerkedett meg Horsttal. Az első vacsora után lefeküdt vele, Horst pedig másnap reggel elment az édesanyjához, összecsomagolta a holmiját, és Miriamhoz költözött. Mindez szó nélkül történt, mert Miriam törte a németet, Horst meg nem tudott magyarul. A tetteik beszéltek helyettük. A pár két fontos szabályt is megszegett azzal, hogy Miriam nem kérette magát, és azonnal az ágyába engedte Horstot. Valamint azzal, hogy Horst reggel nem ment el szó nélkül, hanem megkérte Miriam kezét. Házasságuk ma is példaként szolgál az ismerősök számára, főleg olyankor hozzák elő, amikor egy-egy reményét vesztett férfi vagy nő hite meginogni látszik az igaz szerelemben.
A szavak nem tesznek jót a szexnek
Egy megrázó szerelmes filmben a nézők eleinte nem értik, hogy a csinos, talpraesett főszereplő nő hogyan szeretheti szótlan, ostoba férjét. Szó alig esik közöttük, mindössze egy dialógus van a filmben, amikor az asszony megkérdezi: „Pénteken paradicsomszószt főzzek?” És a férfi bólint. Ennyi.
A néző gondolkodik, és arra a megállapításra jut, hogy ha nem a szavak, akkor egyedül a szex tarthatja össze ezt a párt. A jó, sőt a nagyon jó szex. Fogjuk tehát vissza magunkat, ha a beszédről van szó. Mert érvényes a szabály: sok beszéd, kevés szex. „Egy test, egy lélek akarunk lenni a szeretett személlyel – mondja a pszichológus. – Össze akarunk forrni a másikkal. Ha túl sokat beszélünk, nem lesz kivel összeforrni.”
Régen a férfiak férfitársaságba jártak, a nők nőkkel beszélgettek (a főzés és a gyereknevelés titkairól). Ma egy a küzdőtér, vállvetve harcolnak a nők és férfiak. Mindent megbeszélnek -– elveszik a titokzatosság varázsa. A modern kapcsolatokban túl gyakran és túl közel vannak egymáshoz a nők és a férfiak, elveszett a női illat és férfiillat, a másik nem ritka közelségének bódító hatása. Az ösztönök helyébe a szavak léptek. Azért nézünk ki úgy, ahogy kinézünk.
Aki nem beszél, az nem lehet buta
Nem jelenthetjük ki, hogy a nők beszédesek, a férfiak pedig hallgatagok. Inkább úgy kellene fogalmaznunk: a nők többsége beszédesebb, a férfiak többsége hallgatagabb. A legtöbb férfi tettekkel fejezi ki magát. Ha a férjünk csendesebb, ne kényszerítsük rá, hogy beszéljen. A tevő-vevő, barkácsoló férfi általában nem a szavak embere. Ha rákényszerítjük, hogy beszéljen, sokszor kedvezőtlen lesz a végeredmény. „Marival olyan jól végigelemeztük a helyzetet, Gergőt meg hiába kérdeztük. Talán nincs is véleménye? Buta volna a férjem?” Elbizonytalanodunk, elszáll a tisztelet, amit iránta érzünk, végül még elhisszük, hogy egy tuskóhoz mentünk férjhez. Ezt akarjuk?
Színház minden otthon
Két előnyünk is származhat abból, ha nem erőltetjük a mélyenszántó beszélgetéseket. Javulhat a nemi életünk, és rendbe hozhatjuk a háztartásunkat, hiszen beszélgetés helyett megkérhetjük a férjünket, hogy végezze el otthon a kisebb javításokat. A kérdés, kicsit általánosítva, a következő: jókat akarunk-e szexelni egy rendesen működő háztartásban, vagy részletesen meg akarjuk-e tárgyalni a házasságunkat egy romokban heverő otthonban? Valószínűleg mindenki az első megoldást választja. Mert ugyanolyan lélekemelő élmény nézni életünk társát, amint hazacipeli az IKEA-ból a szekrény darabjait, mint az Operában kéz a kézben gyönyörködni A hattyúk tavában.
És: egyik esetben sem szabad megfeledkezni arról, hogy lelkesen megtapsoljuk a produkciót.
Varga Klára
