„Vannak azok a pillanatok, amikor a nagymama hangosabban ordít, mint a gyerek, csak hogy a gyerek csöndben legyen.”
A gútai Mierka Szilvia (30) ezer lángon ég: főállású anyuka, mellette dolgozik, tanul, és blogot vezet. Jelenlegi célja, hogy hiteles fordító váljék belőle. Szilvia jogot tanult, majd a szlovák parlament európai ügyekért felelős bizottságában dolgozott. És most úgy döntött, megosztja a nagyérdeművel a gyermeknevelés cseppet sem könnyű pillanatait: anya-lánya blogot indított.
A nehézségekről senki sem beszél szívesen, nem úgy Szilvia! Finom humorral és iróniával fűszerezi sorait, s avatja be olvasóit – és most minket is – az „anyaság” rejtelmeibe.
Mierka Szilvia
– Rendkívül sok dolgot csinálsz egyszerre, ehhez képest eléggé kipihentnek tűnsz!
– Ez a rengeteg segítségnek köszönhető, amit a szüleimtől kapok. Nagyon odateszik magukat – mosolyog. – Tudni kell, hogy egy nagyon nehéz időszakon vagyok túl, ugyanis most váltam el. Laura kétéves, és egyedül nevelem.
– Miért kezdtél el blogolni?
– Az első bejegyzésemet még Rotterdamban írtam, ahol Erasmus-ösztöndíjas voltam. Az élményeket írtam ki magamból, ám egy idő után ez megszakadt. Aztán amikor megszületett Laura, elkezdtem posztolgatni a Facebookra, s rögtön az első babás bejegyzésemet 80 ember lájkolta. Soha az életben nem kaptam ennyi visszajelzést semmire! A hozzászólásokban blog indítására biztattak. Visszás érzés volt, mert volt ugyan miről írni, de azért féltem is tőle. Az anyaság az elején nem épp galoppmenet.
– Mi okozta a legnagyobb nehézséget?
– A környezetemben nem volt kisgyerek, és fogalmam sem volt arról, hogy a gyerekkel mire vállalkozom. Egyszerre nem én voltam életem főszereplője. Nehéz volt elfogadni, hogy a nagy szabadság után hirtelen a nullára csökkent a szabadidőm. A terhesség alatt a kisdoktorimat írtam, és persze bújtam a gyermek születésére felkészítő könyveket. Tudtam, hogy háromóránként etetés és alvás lesz, de amikor az ember lánya tényleg szembesül azzal, hogy nem ő az ura az idejének, az nagyon ciki tud lenni. Rád szakad a háztartásvezetés minden nyűge, hiszen te vagy otthon, s ehhez társulnak a hormoningadozások... A végén nem bírod magad összekanalazni. És ijesztő, hogy ott van ez a pici emberke, akiért felelős vagy, és sosem fogod tudni, mivel csinálsz neki jót vagy rosszat. Hazaviszed a kórházból, és várod, hogy anyukád majd mindent elmond. De kiderül, hogy már arra sem emlékszik, hogyan kell fürdetni, mert új kádak és új trendek vannak, és különben is: „Hajaj, mikor volt az már!”
– Hogy bírtad?
– Őszintén? Féltem. Az első pár hétben, míg a testi változások zajlanak, a nő minden jó pillanatnak örül. Nehéz visszatérni a régi kerékvágásba. Én belehajszoltam magam a megfelelési kényszerbe. Azt mondtam: na, jó, akkor én anya vagyok, de azért sportolni is fogok, meg főzni, mint az állat! Egyszerre kezdtem mindet, de egy idő után beláttam, még ha fejre állok, akkor sem fog működni. Beleestem abba a hibába, hogy túlvállaltam magam. Mint ahogy most is, igaz, kettős terhet hurcolok a vállamon, hiszen egyedül nevelem a lányomat. Ezzel sem könnyű megbirkózni.
Próbálkozunk a szobatisztaság bevezetésével. A családból már jóformán mindenki ült a bilin, Laurát kivéve.
– A blogod neve eléggé árulkodó!
– Szerintem vicces, és benne van az, ahogy néha érzek. Ráadásul egyéb más tevékenységek – munka, iskola – miatt tényleg elmenekülök olykor-olykor az anyaság elől. Nem tudok csak anya lenni, nekem ez kevés! Tudom, ez nem hangzik szépen, de ilyen vagyok, van egy másik életem is. Bár ebben még nem vagyok vérprofi, mert Laura gondozása nemegyszer a családra hárul. Egyrészt önzőség, amit teszek, másrészt nem tudok megülni egy helyben. Laura mozgékony gyerek, csak akkor tudok dolgozni, ha alszik. Ráadásul egyre több odafigyelést igényel.
– Tudatos, környezettudatos anyuka vagy? Hallottál a mosipelusról?
– Nálam az ökovonal nem hangsúlyos. Hallottam róla, de nem tudom, kinek van manapság arra ideje, hogy textilpelenkát mosson, meg biogyümölcsből bioételt főzzön. Én sehol nem találkozom bioételekkel, csak a DM-ben, ami meg, ugye, egy drogéria. Csodálom azokat, akik találnak erre erőt, de tőlem senki ne várja, hogy ezzel is foglalkozzam. Mert néha annak is örülök, ha túléljük a napot. Továbbá nem hiszem, hogy valaki attól lesz jobb anya, hogy ökopelenkát rak a gyerek alá. Én arra tanítom a gyerekemet, hogy a szemetet szedje össze, és a kukába dobja. Egyelőre erre telik.
– Voltál már tagja valamilyen kismama vagy online szülői közösségnek, Facebook-csoportnak?
– Igen, a Hosszan szoptatunk csoportba beléptem, pedig én a második hónaptól már nem tudtam szoptatni. Itt az anyukák arról írnak, hogy a hároméves csemetéjüket még mindig szoptatják. Tőlem is kérdezgették, hogy szoptatok-e. Mondtam, hogy nem, erre ott sóhajtoztak felettem, hogy miért, miért. Hát nem tudom, hogy a gyereknek az a legjobb?! Naná, hogy tudom, de nálam, sajnos, nem jött össze. Kiléptem a csoportból.
– A sok kismamacsoport alaposan össze tudja zavarni az anyukát, ugye?
– Amikor megszületik a gyereked, akkor mindenki jobban ért a gyermekneveléshez, mint te. Csak mivel te vagy vele a legtöbbet, te fogod tudni a legjobban, hogy mi a jó neki. Eleinte én is rengeteget olvastam a nevelésről. Tanácsokat, tippeket, majd rájöttem, hogy mindenkinél más működik. Hiába tudom, hogy a másiknál bevált, ha nálam nem válik be. Nem vagyunk egyformák! Ráadásul minél többet olvasol, annál inkább az az érzésed támad: Ja, ezt így kéne csinálni? Hisz akkor én rosszul csinálom... Mindent rosszul csinálok? Rossz anya vagyok! Elmegy az életkedved, mert semmi sem a leírtak szerint működik.
Nem hiszem, hogy valaki attól lesz jobb anya, hogy ökopelenkát rak a gyerek alá. Én arra tanítom a gyerekemet, hogy a szemetet szedje össze, és a kukába dobja.
– Blogodban ezt írod: „A baba-mama klubban meg csak ülök némán, ha egy anyuka felháborodik azon, hogy az anyósa édességet ad a gyereknek. Vagy egy másik éppen közli, hogy a kislánya nem eszik húst. Én meg fülem-farkam behúzva arra gondolok, hogy Laura előző nap alig evett valamit. Vacsorára viszont főtt szalonnát lakmározott mustárral (kenyér nélkül), és alkoholmentes radlerrel öblítette le…”
– (Nevet) Nem jó, ha radlert iszik a gyerekem, de ha hisztizni kezd, akkor belekóstolhat. Vannak anyukák, akik nem adnak húst a gyereknek, csak azért, mert ők sem esznek. Vagy 3 éves koráig még édesség közelébe se engedik a gyereket. S egyáltalán: hogy képzelem, hogy piskótával etetem?
– Hol kérdeznek ilyet?
– A baba-mama klubban az úgy van, hogy ha kibontasz egy csomag rágcsát, odarohan az összes gyerek. Te ilyenkor az összes anyukától megkérdezed: ehet már ilyet? A többség bólint, de vannak, akik megbotránkoznak rajta, hogy isten őrizz! Kimentünk egyszer a gútai malomhoz, s miközben a hattyúknak piskótát dobtam, azt mertem mondani: Remélem, nem lesz a piskótától semmi bajuk! Mire az egyik anyuka rögtön lecsapott: Mi van, a hattyút félted, de a gyereket nem?!
– Ezek szerint nem folytatsz tudatos étkeztetést.
– Szégyellem, de be kell vallanom, hogy nem tudok rendesen főzni. Nyolc hónapig próbálkoztam vele, de már elengedtem. Ez most nem az a szakasz az életemben, amikor van kedvem és erőm főzni. Pihentetem. Rendszeresen megkapom, hogy mi az, hogy nem tudsz főzni. Egyáltalán mit adsz a gyereknek enni?
– Ma már egy sereg elvárásnak kell megfelelni, de nem lehetünk mindenben tökéletesek!
– Talán nem kéne magunkat azzal ostorozni, hogy miben nem vagyunk jók. Ezért nem is olvasok erről sokat, mert akkor az az érzésem támad megint, hogy nem vagyok jó anya. Miközben persze nagyon szeretnék még jobb háziasszony és tökéletes anya lenni.
– Mutass egyet!
– Nem tudom, hogy a sok mosoly és élménybeszámoló mögött mi rejlik, de biztosan vannak igazi mintaanyák. Én alapjában ösztönös anyának tartom magam. És igen, „vannak azok a pillanatok, amikor rád mosolyog a Pöttömke, és elerednek a könnyeid.”
(Blog: www.anyavagyokmentskiinnen.hu)
Derzsi Bernadett
