Nem akárkik ők!
A Szenc melletti Egyházfa határában egy termetes vaskerítés mögött szibériai tigrisek élnek. Ahogy megérkezünk a kapu elé, már a hangokból halljuk, hogy itt bizony nem akárkik, hanem igazi nagymacskák laknak. Az oázis gondozója Michaela Kulková. Kész fogadóbizottság vár minket: három farkaskutya, egy labrador és Sunny, a tigriskölyök.

– Nemrég kelt fel, most még kicsit álmos a tekintete. Remélhetőleg összeszedi magát – magyarázza mosolyogva Michaela. Mondanom sem kell, hogy kalandos riportanyag elé nézünk. A puha szőrzetű, féléves tigrislány igazi SZTÁR. Mióta betöltötte a három hónapot, fotózkodhatnak vele a gyerekek és a felnőttek. A tigrisfarm mindenki előtt nyitva áll: télen hétvégente, nyáron pedig mindennap. Ezenfelül Sunny januárban országos ismertséget is szerzett azzal, hogy az egyik szlovák kereskedelmi televízió ZOO családi filmsorozatában szerepet „vállalt”. A kíváncsi tekintetű, pajkos és nagyon is éber kölyök vadmacska már most
50 kg-os. Szuria, az egyéves tigris 100 kg-ot nyom, és bizony még növésben van. A tigrisek hétéves korukig nőnek, mire elérik a 300 kg-ot. A hímek akár 450 kg-osak is lehetnek.

A tigrislányon érezzük, hogy tetszünk neki, ám vadászösztöne egy percig sem hagyja cserben. Míg a kutyusok kis simogatásért dörgölődnek hozzánk, addig Sunny a lábunkra lesz figyelmes. Szerencsére gondozója első szavára visszavonul: hiába, engedelmes nagymacska. – Most kell őt dresszírozni és nevelni, hogy mire felnő, megtanulja, mit engedhet meg magának, és mit nem – magyarázza Micheala, aki előtte lovakkal foglalkozott, és tapasztalatból mondja, hogy a lovak veszélyesebbek, mint a tigrisek. Ha egy ló egyszer megvadul, az halálos lehet, de tigrisnél mindig van esélyünk, mert kiszámíthatóbb. Tigris még sose támadta meg a gondozóját, sebesülést sem okozott. – Könnyen ki lehet ismerni a természetét – mondja Michaela. – Ha a kölyökre rászólok, a kutyák is odafülelnek, és bizony megkergetik, mert tudják, hogy rossz fát tett a tűzre. A felnőtthöz mindig lapáttal megyünk be, de csak azért, hogy megállíthassuk, a lapáttal fedezve magunkat, ha elkezdene futni felénk. Ért a szóból. Ám ha nem építünk ki vele egy bizalmi kapcsolatot a kölcsönös tisztelet alapján, akkor hiába a lapát, semmi sem állítja meg – árulja el Michaela. Sunny szeret a kutyákkal játszani, de igényt tart gondozója figyelmére is. – Egész nap velünk van, ám délelőtt és délután is alszik egyet, mint a kisgyerekek. Míg a nagy tigrisek naponta egyszer kapnak enni, addig Sunny annyit eszik, amennyit csak bír. Naponta többször. Háromhetes kora óta kap húst. Emellett naponta akár kilenc üveg tejet is megiszik. Ha többet kíván, többet kap, hiszen növésben van, a csontjainak szüksége van vitaminokra, ásványi anyagokra. 

A többi tigris télen naponta 15-20 kg húst eszik. Az egész éves napi átlaguk úgy 8-10 kg körül mozog, időjárástól függően. Nyáron a nagy melegekben néha az 5 kg is elég, és csak heti kétszer kívánnak ételt. Az év legnagyobb részében azonban naponta esznek. 

– Sokan nem értik, hogy miért etetjük őket naponta, hiszen a vadonban CSAK 4-5 naponként jutnak ételhez. Igen ám, de egy sikeres vadászat után egyszerre akár 40 kg húst is felfalnak! Mi nem adunk nekik egyszerre sokat. S mára hozzászoktak a napi etetéshez. Ugyanúgy, mint a többi házi kedvenc, hiszen például a kutyát és a macskát is naponta etetjük.

– A növésben lévő tigrisek csirkét kapnak, mert a csirkének a csontját is meg tudják enni. A nagyobbaknak másfajta húst adnak: marhát, sertést és lóhúst. Az élelmet vágóhídról, állattenyészetből, gazdáktól veszik, illetve a nagy élelmiszerüzletek lejárt szavatosságú termékeit vásárolják fel. 

A tigrisek nyugodtak, érzik, hogy szeretik őket, ezért jól érzik magukat a bőrükben. Mivel adományokból tartják fenn az oázist, nincs pénzük hosszú kifutókra. Viszont az állatok naponta cserélkeznek a hosszabb kifutóban.

A mindennapok
A tigrisek télen aktívabbak. Bár ilyenkor is szeretnek aludni – nyáron 18 órát töltenek alvással! –, de mivel télen a napnak nincs ereje, kevesebbet lustálkodnak. Délelőtt élvezik a kifutót, majd pihennek egyet, és délután már a vacsorát várják. Napfelkeltekor ébrednek, és a sötéttel térnek nyugovóra. Egyáltalán nem fáznak, vastag téli bundájuk megvédi őket a hidegtől.

Nyáron megint más a napjuk. A nappal kelnek. Nagyon szeretnek fürödni, a medencéjükben és a vízesésben hűtik magukat. (Télen is fürödnének, csak a vízellátást nehéz megoldani, ugyanis befagynának a csövek.) Nyáron délig pancsikolnak, majd szundítanak egyet, de négy órakor már újra fittek: fürödnek, játszadoznak, várják a vacsorát. 

A tigrisfarmra önkéntesek is járnak hétvégente. Yveta és Michaela munkáját 12-15 fő segíti felváltva. Reggel takarítással, vízhordással kezdődik a nap. – Bárkiből válhat önkéntes. A húsfeldolgozásba is besegítenek. Egy hajléktalannak szállást és ételt adunk, cserébe segít az etetésnél. Egykor Michaelával ketten dolgoztuk fel a húsokat – magyarázza a házigazda. 

A csíkos nagymacskák mellett egy oroszlánpár is otthonra lelt az oázisban: Szofia és Szultán. Az afrikai állatok nem szeretik a telet, de mivel Afrikában reggelente szintén hűvös van, akár mínusz 1-2 fok is, így némileg hozzászoktak. – A bódéjukat kibéleltük szénával, ez melegen tartja őket. A melegített talaj nem jó, mert ha kimennek a hidegbe, megfázhatnak, és az ízületeiknek se tenne jót. Érdekes, hogy míg a tigrisek tipikus macskaként viselkednek, addig az oroszlánoknak „kutya” természetük van. Visszahozzák a labdát, „apportolnak”, fociznak vele, pórázon vezetgetjük őket. 

Az oázisban sosincs pihenés. Tavasszal új kifutókat fognak építeni, már folynak az előkészületek. Mivel három idősebb tigrisük van, újabb kölyköket szeretnének, hogy biztosítsák az utánpótlást. Későre jár, lassan búcsúzunk. Bimbo, a 16 éves hím tigris – egyébként az oázis szépfiúja! – odajön a kerítéshez egy kis simogatásért. Lassan, komótosan, mert már fájnak az ízületei. A végén pedig kikísér minket mint rangidős és jó házigazda... 

 

Rita története
Az oázis születéséről a tulajdonosnő, Yveta Iršová mesélt nekünk. – Mindig az volt az álmom, hogy legyen egy vadon élő állatom, egy TIGRISEM. Kedvenc mesém A dzsungel könyve volt, amelyikben Maugli értett az állatok nyelvén. Gyakorta LÁTOGATTAM az állatkertet, s ott is mindig a nagymacskák voltak a kedvenceim. Az első keresetemből egy kistigrist vettem a csehországi hodoníni állatkertből, és Ritának neveztem el – meséli Yveta, és hozzáteszi, hogy élettársa mindenben támogatja. Először Pozsonytól nem messze éltek egy faluban, ott nődögélt a tigrisük. Közben vállalkozásba kezdtek (nemesfémekkel, vashulladék gyűjtésével foglalkoztak). – Ritának is vashulladékból készítettünk kifutót, ahogy itt is látható. Később Ligetfalu szélére költöztünk, ám a tigrisre felfigyeltek a városi hivatalból. Minden előírást betartottunk, de hiába – nem hagytak békén. Ekkor döntöttünk úgy, hogy kiköltözünk tanyára. 1999-ben, mikor ide kerültünk, nem volt itt más, csak kukorica, a házban se víz, se áram. Nehéz volt! – Yveta több éve írja könyvét, amelynek A tigrisek fogságában címet adta, hiszen az állatok őt is rabul ejtették, ő is fogságban él. – Az újságírók itt is megtaláltak, érdeklődtek Rita iránt. Az egyik cikkre felfigyelt egy férfi Újbányáról, akinek volt egy gyönyörű hím tigrise, de már nem bízott benne. Megegyeztünk, hogy odaadja a tigrist, és cserébe elvisz egyet a születendő kistigrisekből. Így is történt. Rita nagyon boldog volt, hogy van párja. Egy év múlva aztán megszülettek a kistigrisek. A három tigrisből kettő nálunk maradt, majd mire felnőttek, azoknak is születtek kölykeik, így gyarapodott az állomány. Ma már GENETIKAI BANK vagyunk a szibériai tigrisek számára. Vérfrissítés céljából a csehországi Jo-Joo cirkuszból is hoztunk egy pár tigriskölyköt. – Így mára 28 tigris és két oroszlán él velük. Yveta azt is elárulta, hogy ez az év nagyon jól indul. Sunny filmszerepet kapott, ami anyagilag is jól jön a telepnek. Ideje lecserélni a régi autót, amelyet már jól lestrapáltuk, hisz naponta ezzel szállítom az élelmet a tigrisek számára. – Yvetáról sugárzik, hogy a tigrisekben megtalálta élete értelmét. Életcélja, hogy mentse a szibériai tigrisek populációját, hiszen ezek a nagymacskák a veszélyeztetett fajok közé tartoznak.

Tigrisekkel az élet
Az elmúlt 25 év alatt, mióta Yveta tigrissel foglalkozik, sok kalandon ment keresztül. – Az egyik alkalommal, mikor autóval szállítottam az egyik nagyobb tigrist, és a hátsó részt még nem választotta le rács, a tigris előremászott, és beült mellém az anyósülésre. A kereszteződésnél pirosat kaptunk. Egyszer csak látom, hogy a mellettem lévő sávban a sofőr majd kiesik az ablakból: tátott szájjal bámul bennünket. A jelzőlámpa zöldre váltott, én elindultam, de az autós még mindig nem tért magához, a többiek hiába dudáltak. Még egyszer megtörtént, hogy a tigris vezetés közben előrejött, és a térdemre ült. Nehéz egyszerre az útra figyelni és a tigrist is arrébb taszigálni, így az ölemben hagytam. Két mancsával fogta a volánt, én oldalról irányítottam. Egyszer csak szembejött egy rendőrautó. A visszapillantóból láttam, hogy fékeznek. Megijedtem, mert tudtam, hogy szabálytalanul szállítottam a tigrist, de ők nem álltak meg. Elindultak, majd újra fékeztek, abbahagyták – és még párszor eljátszották ezt. El tudom képzelni a párbeszédüket... Tigrist láttak, vagy mégsem?

(www.tigre.sk, nyitvatartás: 12.00–15.00)

Ando Krisztina

 

 

Új Nő csapata
Szibériai tigrisek KÖZÖTT
Yveta Iršová
Szibériai tigrisek KÖZÖTT
Szibériai tigrisek KÖZÖTT
Szibériai tigrisek KÖZÖTT
Szibériai tigrisek KÖZÖTT
Szibériai tigrisek KÖZÖTT
Szibériai tigrisek KÖZÖTT
Szibériai tigrisek KÖZÖTT
Szibériai tigrisek KÖZÖTT
Szibériai tigrisek KÖZÖTT
Szibériai tigrisek KÖZÖTT
Cookies