Az anyák jobban ragaszkodnak fiaikhoz, mint lányaikhoz. Biztosan azért is, mert rájuk még akkor is hatást tudnak gyakorolni, ha már „házon kívül” élnek. A nő élete ebben a világban nehezebb, és ez a nőket – a lányokat és anyákat – később is, a kirepülés után is összehozza. A fiúk azonban leszakadnak, más nő befolyása alá kerülnek, s ezt egy anya nehezen viseli, tűri.
Családterapeuták egyetértenek Freud azon elméletével, amely szerint a szülőnek és ellenkező nemű gyermekének sokszor különleges a kapcsolata. Az anyák általában jobban ragaszkodnak fiaikhoz, az apák pedig lányaikhoz, és fordítva. Az anyák a lányaikat hamarabb és könnyebben elengedik, mert rájuk még akkor is hatást tudnak gyakorolni, ha már „házon kívül” élnek. A nő élete ebben a világban nehezebb, és ez a nőket – a lányokat és anyákat – később, a kirepülés után is összehozza, összetartja. A fiúk azonban leszakadnak, más nő – az új feleség – befolyása alá kerülnek, s ezt az anyák rosszul viselik.
Különösen nehéz eset, ha a nő a fiára – főképp, ha ő az elsőszülött vagy egyke – férfipótlékként tekint, és/vagy teljesen elkényezteti.
Egyes édesanyák nem képesek elfogadni, hogy kisfiuk felnőtt, és a saját életét próbálja élni – egy másik nővel. Ismerősök előtt bizonygatják: alig várják, hogy gyermekük párt találjon, miközben fiukat azzal nyaggatják, hogy az aktuális jelölt nem méltó hozzájuk. Ha mégis komolyra fordul a viszony, harcolni kezdenek a fiú figyelméért: megpróbálják magukat nélkülözhetetlenné tenni (éjjel-nappal hívják, a sarkában vannak, kalácsot sütnek neki és a többi).
Azért is van több ütközési pont anyós és meny viszonyában, mint az anyós–vőében, mert nőkről van szó, akik általában ugyanazokban a szerepekben mozognak. (Ám azt is hozzá kell tenni, hogy az erőszakos anyósok nem csupán a menyüknek okoznak fejfájást, a vejük sem rajong értük.)
Az anyós akaratlanul is magához hasonlítja fia választottját: vajon milyen feleség, háziasszony, anya lesz belőle? Jó pár anyósjelölt – mivel jót akar (a fiának) – okítani kezdi a menyét a háztartásvezetés, a lakberendezés, a gyereknevelés fortélyaira (mert, ugye, azt gondolja, ebben nála nem nagyobb tudós senki, nem tudja jobban senki). Az effajta anyósok valahogy nem tudatosítják, hogy felnőtt nővel gyarapodott a család, nem pedig egy kislánnyal. Lehet, hogy az ő fiatalkorukban, amikor még tizennyolc-tizenkilenc évesen mentek férjhez a lányok, természetes volt, hogy az anyós „szárnyai alá vette” a menyét, és második anyjaként tanítgatta, nevelgette. De ez a világ már elmúlt!
A menyektől különféle panaszokat hallani. Egyes anyósok olyan elutasítóan viselkednek, hogy a fiatalasszony nem tud mást érezni, mint azt, hogy ő egy nemkívánatos személy a párja családjában. Mások mindenáron „jelen akarnak lenni ” a fiatalok életében, és nem tisztelik a magánszférára való jogot. Rátelepszenek a fiukra és a menyükre, folyton „segíteni” akarnak, mert rettegnek az egyedülléttől. E típus szükség esetén szívesen kelt(ene) lelkiismeret-furdalást a fiatalokban ilyen és hasonló kijelentésekkel: „Tudom, azt szeretnétek, ha végre megszabadulnátok tőlem.” Vagy: „Azt hittem, számíthatok rátok. Pedig tényleg nem kérek sokat tőletek.” Mások állandóan kritizálnak, és egy alkalmat se hagynak ki, hogy a menyük orra alá dörgöljék, ki a jobb háziasszony, anya és feleség (természetesen ők). Különösen kedvelik az ilyen típusú mondatokat: „Én csak a javadat akarom!”
Nagyon veszélyes az intrikus anyós, aki a fia előtt soha nem mond ugyan egy rossz szót sem a menyére (esetleg még hangoztatja is, hogy mennyire szereti fia választottját), ám a háttérben úgy mozgatja a szálakat, hogy a fiatalok előbb-utóbb összezördülnek. Sértegeti a fiatalasszonyt, amikor kettesben vannak, és ha az panaszkodni kezd férjének, rágalmazással vádolja. A férj pedig nem tudja, kinek higgyen...
Hozzá kell tenni, hogy két (sőt, valójában három) személyen múlik, mennyire fajul el a helyzet. Vannak menyecskék, akik túlérzékenyen reagálnak olyanra is, amire igazán nem kellene. (Bár ez sokszor akkor fordul elő, ha az anyós az elején ellenségesen viselkedett. Kata például több mint tíz év házasság után sem felejtette el, hogy párja édesanyja meg akarta akadályozni az esküvőjüket, mondván, Kata csak ki akarja használni Tamást.)
Például, ha az anyós ételt küld vagy hoz, nem kell rögtön azt feltételezni, hogy ezzel jelzi: mi nem tudunk semmi rendeset főzni, és ezért így akar gondoskodni fiacskájáról.
Sok esetben csupán arról van szó, hogy két teljesen eltérő személyiség találkozik, akik gyakran félreértik egymást. Ha az egyikük visszahúzódó természetű, azt a másik, aki nagyon nyitott, talán elutasítónak, barátságtalannak érzi – a visszahúzódó pedig a nyitottat tolakodónak. Emellett az anyós és a meny – az esetek nagy részében legalábbis – két különböző generációhoz tartozik. Vagyis könnyen megeshet, hogy teljesen más elképzeléseik vannak az élet dolgairól: az anyós túl konzervatív, menye pedig szabadelvű. Az anyós talán azt gondolja, hogy mivel ő az idősebb, neki automatikusan kijár a tisztelet és a megkülönböztetett bánásmód, a fiatalasszonynak viszont nincs kedve állandóan fejet hajtani.
Az anyós–meny kapcsolatban fontos szerepe van a fiúnak-férjnek is, aki – ha csak nem viselkedik diplomatikusan – igenis negatív irányba befolyásolhatja anyja és felesége kapcsolatát. Itt is érvényes az aranyszabály: Egy anyós annyira tudja megkeseríteni menye életét, amennyire fia megengedi.
Mert sok anya megpróbálja visszafogni magát, mikor a fia szépen megkéri, hogy változtasson a viselkedésén. Ha viszont a férj kijelenti, hogy „ezt intézzétek el magatok között”, mert fél szembeszállni az anyjával (holott jól tudja, hogy felesége nem teljesen jogtalanul kritizálja az anyját), tovább mérgesedhet a helyzet. Ilyenkor a menyecskének kell elérnie, hogy az anyós felfogja: közös érdekük, hogy fegyverszünetet kössenek.
Ha pedig mindez nem sikerül, az a legjobb, ha elfogadjuk: anyósunk olyan, amilyen. Ne emlegessük állandóan a hibáit, mert az a párunknak rosszul fog esni. Hisz mégiscsak az édesanyjáról van szó, aki megszülte és felnevelte őt… S már csak ezért is – egy kicsit – bocsássunk meg neki…
Jády Mónika
Ne legyenek túl nagy elvárásaink
– Anyósom a lányánál takarít, mos, vasal, gyerekre vigyáz, megvarrta az összes függönyét, sőt ágyneműt is varrt neki (én csak arra kértem volna egyszer, hogy felhajthatna egy függönyt, de rögtön elhárított, hogy ő már nem foglalkozik ilyesmikkel). Emellett még itt-ott pénzt is ad nekik, mert – szegényeknek – annyi kölcsönük van. Nálunk viszont előadja a támogatásra és kíméletre szoruló idős asszonyt, miközben – saját elmondása szerint – a lányánál nyáron még cementeszsákot is cipelt – mondja Edit.
Vera azt fájlalja, hogy fia felesége megkérte: ne menjen hozzájuk bejelentés nélkül. Az előzmény: egy jó csevej reményében néhány alkalommal hét közben felugrott „egy kávéra” a menyéhez, aki otthon dolgozik. Azóta azt hajtogatja, hogy őt nem látja szívesen a fiatalasszony.
A menyecskejelölt ne remélje, hogy párja anyja szinte lányaként fogja szeretni, és szükség esetén ugyanannyi segítséget nyújt neki, mint a saját lányának. Az anyós se ábrándozzon arról, hogy fia választottjával jó barátnők lesznek.
Legyünk egymáshoz figyelmesek
Jó dolog, ha a leendő feleség előzékeny, figyelmes és kedves az első találkozástól kezdve, és igyekszik megnyerni anyósa rokonszenvét. (Persze, nem kell túlzásokba esni, és körbeudvarolni férjünk édesanyját.) Az anyós is tisztelje meg azzal a menyét, hogy igyekszik viszonozni a figyelmességét, és odafigyel kívánságaira.
Nem úgy, mint Csilla anyósjelöltje: örömmel fogadta, hogy fia választottja nyaralásaikról hozott neki ízlésének megfelelő ajándékot, és minden ünnep előtt puhatolózott, hogy minek örülne a legjobban. Ám neki eszébe se jutott, hogy a nászajándéknál figyelembe vegye menye ízlését. Csilla utalt rá, hogy neki melyik kávéskészlet tetszik – ha már az anyósa mindenképpen porcelánt akar adni –, bár párjával inkább a nászútra kértek volna egy csekély hozzájárulást. Ám az anyósa saját kedvenc mintáját vásárolta meg, és minden adandó alkalommal a fiatalok orra alá dörgölte, milyen drága volt a készlet, és hogy tőle már ne számítsanak más ajándékra.
Ne várjuk meg, míg „robbanunk”!
– Anyósom családi körben alig szólt hozzám. Viszont mikor először hosszabb időre kettesben maradtunk, tanácsokat kezdett osztogatni. Ez eleinte nem is zavart. Ám aztán vérszemet kapott. Gyerekei rögtön erélyesen rászólnak, hogy ne beszéljen bele, ha náluk próbálkozik, én viszont tisztelettudóan meghallgattam. Rajtam keresztül akarta elérni, hogy a fia ne vegye meg a házat, amelyet kinézett (nehogy túl nagy adósságba verje magát), kiselőadást tartott arról, hogy úgy az igazságos, ha a fia nevén van a lakás, hisz ő vette, aztán arról, hogy a sógornőmmel – a lányával – sok közös programot kell szerveznünk, hogy jobban megismerjük egymást, és mindenképp el kell utaznunk abba a fürdőbe, ahol ő járt legutóbb; előírta, hogy kiket kell meghívnom az esküvőnkre; rendszeresen elmondta: épp ideje, hogy gyereket szüljek (olyan helyes babát, mint lánya csemetéje); átrendezte a nappalinkat; és belebeszélt abba, miből mennyit vegyek az élelmiszerboltban. A végén engedtem neki. Nagy hiba volt! Egyszer aztán kiborultam, és megmondtam neki, hogy ellenemre van, ahogy ide-oda rángat. Azonnal bocsánatot is kértem, hogy nem akartam megbántani. Erre sértődötten azt mondta, hogy neki mindent el kell viselnie tőlem, mert hát engem választott a fia... – meséli Csilla.
Nagyon fontos: ha úgy érezzük, hogy a másik valamivel megbántott bennünket, vagy számunkra kellemetlen a viselkedése, szóljunk időben! Sajnos, mi, nők gyakran esünk abba a hibába, hogy a békesség kedvéért lenyeljük azt is, amit nem kellene. Nem akarjuk feladni a „jó kislány” szerepet. Előbb-utóbb túlcsordul a pohár, és egy teljesen banális dolog kapcsán fogunk kiakadni, ami miatt könnyen hisztérikának minősít majd bennünket az anyósunk, esetleg a férjünk is.
Legyünk toleránsak és udvariasak
– Addig egészen jól kijöttem az anyósommal, amíg anya nem lettem. Azóta egyfolytában gyereknevelési tanácsokat osztogat. Ha azt kérem tőle, hogy ne tartsa hosszú ideig a karján a kislányomat, mert később majd nem bírok vele, panaszkodik a férjemnek, hogy féltem tőle az unokáját – mondja Zita.
Próbáljuk a másik bőrébe képzelni magunkat. Így talán könnyebben megértjük érzéseit, aggodalmait, viselkedését. Udvariasan, ám határozottan közöljük vele, hogy mi mit szeretnénk másképpen.
