Állandóan felteszem magamnak azt a kérdést, hogy milyennek kéne lennünk nekünk, férfiaknak egy kapcsolatban. Már csak azért is, mert minduntalan azt hallgatjuk a szebbik nemtől, hogy mi mindent kéne még tennünk, hogy miben kéne változnunk, és hogy már végre itt lenne az ideje annak, hogy felnőjünk. Éppen ezért teszem fel magamnak (és nektek, nőknek a kérdést): Milyen legyen egy férfi a kapcsolatban?
Kezdjük azzal, hogy én tényleg nem szeretnék panaszkodni, hogy milyen nehéz nekünk ebben a világban a nőkkel együtt élni. Már csak azért sem szeretnék sopánkodni efölött, mert én tényleg nagyon élvezem azt, hogy férfi vagyok, másrészt igaz, hogy a nőknek sem könnyű velünk. Csak számomra a férfi azért férfi, mert határozott, mert erős (nem csak az izomzatra gondolok itt) és védelmező. S bizony azért is, mert sokszor olyan gyerekes és habókos és önkényuralkodó. Igazatok van nektek, nőknek, hogy fel kéne már nőnünk végre-valahára, és bizony egy csomó dolgot meg kéne nekünk is tanulni tőletek, de higgyétek el, nem biztos, hogy ti tényleg ezt akarjátok.
Nekünk még mindig nem könnyű megtalálni a szívetekhez vezető utat, és rettentő sok energiánkba telik, míg kiigazodunk rajtatok. (Ami gyakorlatilag oly sokszor teljességében lehetetlen.) Ennek ellenére szeretnénk egy kapcsolatban az erősebbik fél lenni, akire bármikor számíthat egy nő. Ehhez viszont az is hozzátartozik, hogy nem akarunk elnőiesedni mellettetek, és ti bizony sokszor észre sem veszitek, de ebbe hajszoltok bele minket.
„Te is meg tudsz főzni.” és „Te is be tudod pelenkázni a gyereket.” és „Te is betehetnél egy mosást a gépbe!” Tulajdonképpen ha ezeket mondjátok nekünk, igazatok van. Mi is meg tudunk tanulni mindent, csak akkor egyrészt ti is tanuljatok meg beverni egy szöget a falba vagy éppen villanykörtét vásárolni. Másrészt sosem értettem, miért bánt az titeket, hogy nem áldozzuk fel magunkat teljesen egy kapcsolat oltárán. Gondolok itt arra, hogy félszemmel mindig kilesitek, mit hova tettünk le éppen srégen vagy rosszul, és hogy megszóljátok, ha éppen a haverokkal akarunk egy kicsit lógni. Valamiért összességében egyre több az elvárás velünk szemben, mi pedig nem tudjuk tartani a tempót, és naná, hogy besokallunk.
A férfi hódítson meg egy nőt. A férfi legyen magabiztos, erős, védelmező. A férfi legyen vicces, jóképű, szexi. A férfi legyen úriember. Fél év együttélés után pedig kérje meg a nő kezét, tudjon gyorsan elköteleződni, házat építeni, takarítani. A férfi nőjön fel, vásároljon be, vasalja ki a ruhákat, majd menjen el apaságira. Ne pocakosodjon meg, dolgozzon, és tartsa el a családját! Közben találja ki a nő gondolatait, nézze végig a hisztijeit, és maradjon mindvégig férfi. Verje be a szöget a falba, barkácsoljon, és egyre többet tegyen a nőért, a családjáért. Csak az a kérdés foglalkoztat: Mégis hogyan? Ha ennyi elvárással állunk szemben. Hogy legyek én így férfi a kapcsolatban? Férfi a talpamon. Ha tudom, hogy mennyi elvárás nehezedik rám...
Kerekes Áron
