Azt mondják, a nők két dologért képesek mindent megtenni: azért, hogy ne legyenek anyák, és azért, hogy anyák legyenek.
Sokszor más valaki tervezi be életünkbe a gyereket – nem csoda, ha nem akar megérkezni. A nő sokszor azért nem esik teherbe, mert lelke mélyén nem bízik csapodár férjében. Vagy nem bízik abban, hogy jó apa tudna lenni, vagy hogy el tudná tartani a családját.
Hol a hiba?
A meddőség a párok húsz százalékát sújtja. Vannak esetek, amikor az orvosok tanácstalanul állnak: a petefészek rendben van, a spermium rendben van. Akkor hol lehet a hiba? Lehet, hogy „a fejben”?
Heti három együttlét mellett általában egy éven belül megérkezik a kisbaba. Ezt mutatja a statisztika, és ezt mondják a szakemberek is. Az orvosok abban is egyetértenek, hogy harminc alatt a párok nyugodtan várhatnak újabb tizenkét hónapot. Az idősebbek fél év sikertelen próbálkozás után forduljanak orvoshoz. Mi legyen akkor, ha a vizsgálatok szerint mind a ketten egészségesek, és azt a tanácsot kapják, hogy próbálkozzanak tovább? Igazából nem jó tanács ez, mert stresszel. Inkább gondolkodjanak úgy, hogy „nem folytatjuk a próbálkozást, hanem elölről kezdjük”. És ne görcsöljenek rá, próbálják elűzni a kudarctól való félelmet. Lazuljanak el egy kicsit!
Pszichoszomatikus „betegség”
Ezt a kifejezést 1818-ban az alvászavarral kapcsolatban használta először az orvostudomány. Később így jelölték azokat a betegségeket is, amelyek testi betegségnek látszanak, de valamiféle lelki bajok az okozóik. Ilyen esetekben gyakran nem hatásosak a szokásos gyógykezelések, amelyek akár évekig is elhúzódhatnak. A pszichoszomatikus kórképekkel foglalkozó orvosok állítják, hogy nincs olyan betegség, amelyet az ember pszichikuma ne befolyásolna. Nincs a semmiből, semmitől keletkezett betegség. Ennek fényében, ha szakavatott orvos kezébe kerülünk, ne csodálkozzunk, ha ilyesmiket kérdez: „Miért van szüksége erre a betegségre?” Vagy ezt: „Mi az oka annak, hogy betegségbe menekül?” Ezek a kérdések meg szokták döbbenteni a betegeket, mégis fel kell tenni őket. Az értelem szintjén az ember nem így gondolkodik, de lelki történéseink nem erről a szintről rugaszkodnak el. Ezért jelenthetjük ki azt, hogy betegségeinket sokszor magunk idézzük elő. A lelki és testi egészség szempontjából minden negatív gondolat veszélyesebb, mint a rettegett E betűs élelmiszer-adalékok. Igaz, hogy az adalékanyagok megterhelik a májat, itt-ott károsítják a sejtfalat, de ezeket a hatásokat az egészséges szervezet gyorsan semlegesíti. A negatív gondolat azonban minden másodpercben rossz hatást gyakorol a test egészére, kivétel nélkül minden egyes sejtre. Ez annyit jelent, hogy a gondolati és érzelmi folyamatok igenis ELSŐDLEGESEN befolyásolják a sejtműködést. Mi minden játszódhat le az életünkben és gondolatainkban (anélkül, hogy tudnánk róla), ami miatt képtelenek vagyunk teherbe esni?
Igazán a fejemmel van baj?
A mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó orvosok felfigyeltek rá, hogy a gyermek után áhítozó párok valahogy hideg fejjel, érzelmek nélkül beszélnek a jövőről. Mintha nem tudnák elképzelni, milyen lesz az élet egy gyermekkel. Aztán a későbbi beszélgetések során kiderül, hogy a gyereket valaki más tervezte be az életükbe: a szüleik, az anyós és após, esetleg a társadalmi elvárás, hogy „már itt lenne az ideje a gyereknek”. Vagy az előző kedvesüknek akarják megmutatni, aki már babakocsit tologat, hogy nekem is van már gyerekem, ugyanolyan boldog vagyok, mint te. Nem csodálkozhatunk, hogy ilyen körülmények között a gyermek „kivár”. Sok orvos azt állítja, hogy az a nő, aki nem képes teherbe esni, bár óhajtja a gyereket, sok esetben öntudatlanul mégis védekezik a gyermekáldás ellen, mert motivációja nem őszinte. Nem is magát a gyereket akarja, hanem a gyerekkel a férjét akarja megtartani, vagy nem sikerült a házassága, és a gyerektől várja a megoldást. „Testünk sokkal őszintébben reagál a gondolatainkra, mint ahogyan józan ésszel elképzeljük.”
Én ezt beterveztem!
Gyakran küzdenek meddőséggel olyan nők, akik nemcsak egészségesek, mint a makk, hanem sikeresek is. Mindig mindent elérnek, amit akarnak – csak ebben az egy vágyukban nem sikerül győzniük. Vannak dolgok, amelyeket akaratunkkal nem befolyásolhatunk: egyszerűen nem megy. Ezt el kell fogadni, és kicsit alázatosabbnak kell lenni. A pszichoszomatikus gondolatmenet szerint a nőt az engedelmesség és az elfogadás jellemzi. Ez azokra a párokra is vonatkozik, akik szigorú rendszer szerint élnek. Mindent részletesen megterveznek, bebiztosítanak, és néven neveznek. Az esetlegességnek semmi esélyt sem hagynak. Ezért nem születik gyermekük.
Mintha a meg nem születő gyermek nem akarná megzavarni ezt a kemény, hideg rendet...
„HETI 3 EGYÜTTLÉT MELLETT egy év múlva MEGÉRKEZIK A BABA"
Igazán akarja a férjem is?
Gyakori a meddőség olyan pároknál, ahol a férfi csak férfinak látszik, de igazából nem felnőtt. Ezek a „lélekben kisgyermekek” azonnal megbetegszenek, amint egy-két napot késik a feleség menstruációja. Leginkább influenzásak lesznek, mert az immunrendszer nagyon érzékenyen reagál a lelkiállapot változásaira. Ebből logikusan következik, hogy az asszony előbb-utóbb megérzi, hogy a férfi éretlen, nem lehet rá támaszkodni, és erre a gondolatra az immunrendszere is reagál: a kezdődő terhesség törékeny állapotában úgy határoz, hogy inkább likvidálja a többé-kevésbé idegen testet az anya szervezetében. A meddőség (bár az asszonyok rendkívül nehezen viselik) a pszichoszomatikával foglalkozó szakemberek szerint hatékony védekezés a szülői szerep ellen olyan esetekben, amikor a házaspár lelkileg még nem érett rá. Ugyanez a helyzet akkor is, amikor a férfi meddősége jelent gondot. A kötöttségtől és a felelősségérzettől rettegő férfi de facto maga idézi elő a meddőségét. Ilyen esetekben a kezelés fölösleges, hiszen nem a test beteg.
Ügyetlen vagyok!
Minden nőgyógyász praxisában tucatszám előfordul olyan eset, amikor a meddő párnak egy gyermek örökbefogadása után valami csoda folytán saját gyermeke születik. Nem sokkal az után, hogy az „idegen” gyermeket hazaviszik, az asszony teherbe esik. Hogy lehet ez? Ilyesmi olyan nők esetében szokott előfordulni, akik nem hisznek saját magukban, kevés az önbizalmuk. Lelkük mélyén nem bíznak abban, hogy képesek felnevelni egy gyereket. Amikor pedig bekerülnek a mély vízbe, és gondoskodni kezdenek a befogadott kicsiről, megbizonyosodnak képességeikről – és a test követi a gondolatot. Egyes indián törzsek ezt régen tudják: játék babák gondozását bízzák a meddő nőkre, hogy úgy neveljék őket, mintha saját gyerekük lenne…
Van-e megoldás?
Az orvosok elsőként azt szokták javasolni, hogy a pár keresse meg magában a meddőség tényleges okát. Feleljünk őszintén a következő kérdésekre: Mekkora érték számomra a gyermek? Miről vagyok hajlandó lemondani, ha megszületik? Mit áldoznék fel érte? Egy bölcs tanács azt mondja: „Ismerd meg önmagad, változtass saját magadon, és könnyebb lesz az életed!” Könnyű ezt mondani, nehéz megtenni. Mindenféle bonyolult kifogásokat keresünk (és találunk). Inkább másokat változtatnánk meg. Saját magunkon úgy javíthatunk, hogy olyannak látjuk magunkat, amilyenek vagyunk. Ha elfogadjuk magunkat, nemcsak a változásra állunk nyitva, hanem előbb vagy utóbb a betegségeinkből is kigyógyulunk.
Mi az AMH vizsgálat?
A harminc feletti nőknek szokták ajánlani. A vérben található, Müller-féle gátlóhormon vizsgálatával meg lehet állapítani, hogy a páciens szervezetében mennyi egészséges petesejt van. Ezzel az egyszerű módszerrel megtudhatjuk, hogy igyekezni kell-e a teherbe eséssel, vagy még van időnk várni vele.
Varga Klára
