A nagybeteg Kosztolányi Dezső a svéd fővárosban sugárkezelésre várva öreg nénikék közé ül le. Mindannyian hallgatnak, „de csöndjeink nem érnek össze végül, mivelhogy én magyarul hallgatok s ők svédül” – emlékezik „Stockholm” c. versében nagy költőnk. Nos, amit a költő 1934-ben zseniálisan megsejtett, azt az orvostudomány napjainkban igazolja: nemcsak a felnőttek, hanem a csecsemők hallgatása is anyanyelvükön történik. Sőt, mi több: már a magzatnak is van „anyanyelve”. Erre a következtetésre jutott egy német, francia és amerikai orvosokból, pszichológusokból álló kutatócsoport. A csoport egy látszólag komolytalan kérdésre kereste a választ: milyen nyelven sír az újszülött? „Komolytalan”, hiszen az éjszaka már tizedszer felsíró kis ember hangja a kialvatlan, fáradt szülőknek mindig egyformán szól. Ezzel szemben a kutatók hatvan, 3-5 napos csecsemő sírását elemezve, meglepő eredményre jutottak.
Harminc kicsi németül, harminc franciául beszélő szülők gyermekeként született. A műszeres sírásvizsgálat egyértelműen meg tudta különböztetni a németül síró csecsemőket a franciául oázóktól. Mindkét csoportban az adott nyelvre jellemző hanglejtést, melódiát lehetett felfedezni. Az már korábbi vizsgálatokból kiderült, hogy az anyaméhben fejlődő magzat már három (!) hónapos korában képes reagálni a külvilág különféle zajaira. Különösen érzékeny a dallamszerű hangokra, tehát az énekre és a beszédre. A most említett vizsgálat csak megerősíti e feltételezést, kiegészítve azt azzal a következtetéssel, hogy az anyanyelv „tanulása” már az anyaméhben elkezdődik. Ennek bizonyítéka az „anyanyelven” történő sírás – állítják az említett kutatók. (S valószínű az is – visszatérve a magyar nyelv nagymesterének zseniális megsejtéséhez –, hogy az újszülött, a csecsemő nemcsak anyanyelvén sír, hanem így hallgat is.) Az utóbbi időben tetemesen megnőtt az érdeklődés az ún. prenatális, azaz a születés előtti élet iránt. Ennek egyik jele a szlovák fővárosban pár évvel ezelőtt megnyílt intézet, amely a prenatális és perinatális (a szülés körüli) medicina, pszichológia és szociális tudományok kutatását tűzte ki céljául. Az intézet által évente megrendezett nemzetközi konferencia előadói ismételten arra hívták fel a figyelmet, hogy nincs még egy olyan szakasza az életnek, amelyben intimebb kapcsolat létezne, mint amilyen az anya és magzata közt létezik. Ezért rendkívül fontos, hogy a leendő anya, de környezete is fokozott figyelmet szenteljen a még csak az anyaméhben létező, ám környezete pozitív és negatív „jeleire” már „figyelni” képes magzatnak. Fontos, hogy az anya gyakran beszéljen leendő gyermekéhez, énekeljen, meséljen neki. Nem a szöveg a fontos, hanem az anyai hang, a melódia.
A „prenatális gyermek” ezt születése után azzal hálálja meg, hogy nemcsak sírni fog anyanyelvén, hanem a beszédkészsége is gyorsabban kialakul majd. Több kutató megerősített azt a tényt, hogy a csecsemő már a negyedik hónaptól képes „utánozni” a magánhangzókat. Ezért rendkívül fontos, hogy a kismama ne pöszén, hanem tisztán, jól formálva a hangokat folytassa a terhesség alatt megkezdett „beszélgetését” gyermekével.
Dr. Kiss László
