Anyuka táskát vásárol újdonsült elsős kisfiának, és már most elveszi a gyerek kedvét az iskolától.
Milyen táskát akarsz?
Fiúsat, mondja a nebuló, s közben lelkesen ecseteli, milyen jó volt az első nap, hogy egy nálánál nagyobb fiú felajánlotta neki, üljenek együtt, és legyenek barátok, és a tanító néni is olyan kedves volt, és olyan szépek a képek a falon, és vadonatújak a padok, és van focikör, és... Csak ne legyél úgy besózva, földeli le az anyuka. Majd meglátod, ha mindennap muszáj lesz iskolába menni, korán kelni, hallgatni azt a sok süketséget (ezekkel a szavakkal mondja!!!), el fog menni a kedved! Meg aztán a tanító néni se lesz ám mindig kedves! Majd meglátod, ha rosszul fogsz tanulni, és nem fogsz tudni valamit... Szegény fiúcska, mivelhogy még kicsi gyerek, nem tudja a helyes választ, amely így hangzana: „De anyuka, hát mégis miért tanulnék én rosszul, miért ne tudnék én mindent?!“ De az is lehet, hogy tudja. Nem szól, csak gondolkodik komoly arccal, megszeppenve. Próbálna tovább örülni, de a tiszta, ártatlan boldogság már elillant. Már elültettek egy bogarat a fülébe. Még el sem kezdődött a tanítás, de egy fenyegetés már komor felhőként ott tornyosul fölötte. Egy sorsrontó ÜZENET: nem jó dolog az iskola!
Márpedig, kedves szülők, kedves kicsi és nagy gyerekek, nagyon is jó dolog az iskola. Én már csak tudom, lassan ötven éve odajárok. Voltam diák, lettem szülő, s vagyok tanító. Az iskola az a forrás, amely nem akármilyen szomjat olt ám! A tudásszomjat oltja! És az ember tudásszomjjal születik. Ha nem így lenne, örök gügyögő, tudatlan kisbabaként élnénk az életünket. S ezt a szomjat, ha lankad, tudatosan serkenteni kell. Arra biztatni a gyereket, hogy ha valamelyik tantárgy (vagy tanító) nem tudja felkelteni az érdeklődését, akkor van más! Te csak nyisd ki az eszed, szíved, érzékeidet, LÉGY KÍVÁNCSI, keresd a tudás forrásait, és tanulj!
„Az ember igenis teljesítményt akar. Felül akarja múlni önmagát"
Sok szülő eleve azzal biztatja a gyerekét, hogy nem baj, ha nem lesz egyesed/kettesed/hármasod/ elsőre az államvizsgán. Nem baj, ha nem sikerül. El tudjuk képzelni, milyen sportteljesítmények születnének, ha a sportolók is azt hallanák, hogy nem baj, ha nem sikerül? Hogy az más? Nem! Mindig és mindenhol a teljesítményről van szó. De nem azért, mert ma ilyen fujos, teljesítményorientált világban élünk (ahogy ezt sokan unos-untalan gondolkodás nélkül ismételgetik). Hanem azért, mert ilyen az ember alapbeállítódása. Aki ma csokis tortát süt, holnap már Fekete-erdőt akar, mert fölül akarja múlni önmagát! Mert ösztönösen érzi (amit lélektani kutatások is bizonyítanak), hogy az ember nem lehet boldog, ha nem hatékony a tevékenysége. S ez a hatékonyság maga a teljesítmény. Ha van, aki két fodrász, orvos, takarítóbrigád, bróker közül tudatosan a rosszabbikat választja, annak elhiszem, hogy nem fontos neki a teljesítmény. De én ilyen embert nem ismerek.
Ezért inkább így kell biztatni a (bármilyen korú) gyereket, és persze magunkat is: nem baj, ha nem egyes stb., de azért csak tanulj! Próbáld meg, mert lehet, hogy NAGYON IS képes vagy rá. Ha nem próbálod meg, sosem fogod tudni, milyen csoda rejlik benned.
Ebben a folyamban evez tovább a gyerekkel az iskola is.
Anya, kérlek, térjél észhez, az iskola jó! Ne vedd el tőle a kedvem!
Lampl Zsuzsanna
