A nyár többek közt arra is jó, hogy az „alig” fürdőruhát viselő személy közszemlére tegye – a természetes, veleszületett bájai mellett – bőrének, testének „szerzett” szépségeit is. Természetesen a tetoválásról, a „tetkóról” van szó, amely egyre jobban hódít nemcsak a fiatalok, de a középkorúak körében is. Persze, most néhányan legyintenek: egy újabb „medikalizációról”, azaz egy ártalmatlan dolog orvosi problémává változtatásáról van szó. Sokan arra hivatkoznak, hogy hasonló a helyzet, mint a dohányzás rákkeltő, a szívinfarktus rizikóját növelő hatásának emlegetésekor. Hiszen – érvelnek – az egy életen át keményen szivarozó, legendás angol miniszterelnök, Churchill magas kort ért meg. S mennyi orvos dohányzik!
Nos, valóban: én is ismerek dohányzó és végtagjaik, törzsük nagy részén tetkót viselő orvosokat. Ennek ellenére, engedje meg a tisztelt Olvasó, hogy orvosként mégis aggódjak e rohamosan terjedő, „ódonatúj” divathóbort miatt. Mert egyáltalán nem új, 20/21. századbeli „szépítkezési” módszerről van szó. A bő ötezer évvel ezelőtt élt tiroli jégember, „Ötzi” hátán három függőleges tetoválást találtak. A mai Anglia területéig eljutó és ott a Hadrianus császárról elnevezett védőfalat építő rómaiak idejében a védőfalon szolgálatot teljesítő íjászok kézfejét légiós jelek díszítették. S talán – témánk szempontjából – nem véletlen, hogy a tetoválás technikáját a Kr. u. 6. században egy római orvos, Aetius írta le először.
A tetoválás vagy tatuálás – a Tahitin honos tatu, azaz szúrás szóból – oldhatatlan, színes anyagok bevitele a bőr irharétegébe. Ezek az anyagok az egész életen át ott maradnak, idegen anyagként „ingerelve” védekezőrendszerünknek bőrben található sejtjeit. Ezért évek múltán szemölcsös kinövések, sarjszövetre emlékeztető „csomók” jelentkezhetnek a tetovált helyeken. A tetkók elméletileg szinte teljesen eltávolíthatók – pl. a legmodernebb lézertechnológia segítségével –, ám a hangsúly a „szinte” szón marad ma is. Az orvosi aggodalom egyik oka tehát a tetkó „tartóssága”, ami hordozójának évek múltán lelki problémákat is okozhat. Tudom, hogy ma már a festék bevitele szigorúan steril, csíramentes, egyszer használatos eszközökkel, „profi” módon történik, ennek ellenére óvok mindenkit az alkalmi, amatőr „tetoválóművészek” szolgálatainak igénybevételétől. Az 1980-as években derült ki, hogy a „sárgaságot”, a májgyulladás egyik gyakori formáját, az ún. hepatitisz B-t gyakran a nem kellően csírátlanított (sterilizált) és több kliens tetoválására használt tűk okozták.
S hadd hívjam fel a figyelmet még egy, nem eléggé ismert és tudatosított veszélyre. A bőr nagy felületét elborító, többnyire színes tetkók megnehezíthetik a bőrdaganatok s különösen a rendkívül rosszindulatú „fekete rák”, a melanóma felismerését. Éppen azért ajánlatos a tetovált bőr gyakori alapos megtekintése, és legjobb, ha ezt egy bőrgyógyász teszi szűrővizsgálatként. Bármilyen, a tetovált bőrön megjelenő színelváltozás, csomóképződés, netán kifekélyesedés azonnali orvosi vizsgálatot igényel.
Dr. Kiss László
