Egy szép tavaszi nap a Kukkonia Farmon. A Dióspatony község határában található Kukkonia Farm egy valódi mintagazdaság, ahol a hagyományokhoz híven, természetes módon, szabadtartással tenyésztenek állatokat: szürke marhát, mangalicát, baromfit, kecskét, bárányt, nyulat. Az állatok természetes, eleséget kapnak, és – más, nagy gazdaságokkal ellentétben – tágas, szabad tér áll a rendelkezésükre. A gazdaság állatgondozója, Attila bácsi mutatja be a Kukkonia farm lakóit.
"Diósförgepatonyban a Kukkónia Farmon természetes módon tartunk állatokat: szürke marhát, disznókat, baromfikat, vízi baromfit, kecskéket és birkákat – meséli Attila bácsi. – Kilenc darab szürke marhánk van. Ez egy őshonos fajta, őseink hozták be a Kárpát-medencébe, még Árpád atyánk idejében. Örülök annak, hogy itt a Csallóközben van belőle egy pár mintapéldány. Tudni kell róluk, hogy ezek a fajták ridegtartásúak, szabadon élnek, természetes eleséget esznek, szalmát, szénát, lóherét, silót.
Nagyon finom, ízletes a tejük, ami más jellegű, mint a hagyományos tehéntej. A zsírtartalma és a fehérjetartalma sokkal magasabb, s a nyomelemek és a minerális anyagok is jobban képviselve vannak benne. Két darab kis borjúnk is született márciusban, egy kis üsző és egy kis bika. Nagyon szépek. Ahogy a gyerekeknek is elmondtam a Kukkónia Táborban, ez egy különleges, szép fajta állat, a tekintetben, hogy sokféle szarvasmarhát ismerek, de még szebbet fejű, szebb állású szarvasmarhát, mint a magyar szarvasmarha, nem láttam."
A szőkét azért nevezik szőkének, mert nem hófehér a színe, hanem inkább csontszínű.
"Vannak hízósertéseink, ezeket mindig választott malacként vesszünk – meséli Attila bácsi. – Múltkoriban Békéről hozattunk mangalicákat: egy feketét, egy szőkét és egy vöröset. A mangalicáról tudni kell, hogy egy ősrégi magyar fajta. Annyira erős a génvonala, hogy ha a szőkét, a feketét vagy a vöröset keresztezzük, akkor nem jön ki belőle tarka-barka keverék, mint a hagyományos malac esetében, hanem az vagy vörös lesz, vagy szőke vagy fekete.
A szőkét azért nevezik szőkének, mert nem hófehér a színe, hanem inkább csontszínű. Dús, erős, göndör szőrzettel rendelkezik, ami télen megnő akár egy araszra is. Nyáron a nagy melegben levedlik, és akkor marad az alap, barna színű bőre. A mangalicának nagyon finom, jó ízű húsa van, a szalonnája is nagyon finom. Ha egyszer megkóstolják a zsírját, akkor nem akarnak majd mást enni. Olyan hasznos koleszterint tartalmaz, amire a szervezetnek szüksége van, nem azt a másikat, ami ellen harcol.
A mangalica egy kondajellegű állat. Nagyon szereti a saját közösségét. Együtt van a kis malac, az anyadisznó, a hízó és a kan, de nem bántják egymást, rendkívül összetartóak. Kemény vonalat képviselnek. Mikor behoztuk a 3-4 mangalicát a többi 25 disznóhoz, féltem tőle, hogy valami baj lesz. A többiek kezdegettek, de ők nem reagáltak. Olyan békések. De ha verekedésre került volna a sor, akkor nincs ellenfele a mangalicának, hiszen erős csontozatú, a bundája, szőrzete pedig megvédi az ütésektől, a marásoktól. Biztos vagyok benne, hogy győztesként kerülnek ki az ütközetből."
A videót és a képeket Dömötör Ede készítette.
