Talán nem én vagyok az egyetlen, aki milliószor eltervezi a változtatást az életében. A fogyókúrát és a futást például mindig elkezdem egy bizonyos hétfőn. Új hét, új élet.
Jobb esetben bele is vágok, de van, hogy a terv csak terv marad. Ilyenkor bűntudat gyötör, hogy meg sem próbáltam. Tökéletesen megy viszont az elnapolás.
Vannak, akik felvásárolták az összes jógával vagy meditációval kapcsolatos könyvet, esetleg a böngészőjükben megnyitottak jó néhány ablakot hasonló témájú videókkal. Sőt: már beszerezték a legjobb jógamatracot is! De vajon hány alkalommal sikerült egy videót is végignézni, vagy elvégezni a gyakorlatokat?
Majd inkább keresek egy csoportot, akik szintén most kezdik, gondolom magamban sokszor én is. Az mégis csak jobban motivál – a csapatszellem, az adott időpont, azaz a rendszeresség. Aztán valahogy az élet úgy alakul, hogy mégsem jön el az a bizonyos alkalom.
Amikor például a könyvespolcra nézek, a sok elkezdett vagy ki sem nyitott könyvre, az elolvasásukat egészen a nyugdíjaskoromig el tudom halasztani.
Mások így vannak a szakácskönyvekkel, főzőcsatornákkal, smoothie- és turmixkészítő gépekkel, tuti receptekkel. Olyan jó látni, hogy kicsit jobbá lehet tenni ezzel a napi étkezést s a rohanásban kialakult rendszertelen táplálkozást. Azt mondják, nagyon könnyedén. És valóban, egyszer sikerül, vagy kétszer. Aztán elfelejtjük, nincs idő elkészíteni, nincs hozzá alapanyag. De van kifli meg valamilyen szalámi a hűtőben, megkenjük, és elrohanunk vele. Majd holnap nem így lesz, fogadjuk meg ezerszer is.
A reggeli torna a kedvencem. Már arra is nagyon büszke lennék, ha minden nap öt perc összejönne. Aztán a valóságban a szememet sem bírom kinyitni reggel. Kócosan legurulok az ágyról, csinálok valamilyen arcot magamnak, felhörpintek egy kávét, és nyomás!
Az elszántság hiányzik, az energia – pedig azt mondják, az megjön, ha belevágsz – a rendszeresség és főleg a jókedv. Az élet szeretete, benne önmagunk szeretete. Hogy akarjunk egészségesek lenni, ne gondoljuk, hogy az életigenlés ciki. Innen is üdvözlöm a melankóliára és depire hajlamos embereket, akik még mindig foggal-körömmel ragaszkodnak a kávé-cigi kombinációhoz. Az ő megnyugtatásukra írom, hogy szerintem egyszer-egyszer az is belefér, ha valaki erre van ráhangolódva. Csak mindent mértékkel. A vörösbor például növeli a vérnyomást, ami nekem is jól jön. Van alibim!
Sokszor belebotlani manapság a bölcs megmondóemberekbe, akik lelkesen tanítják és javasolják a pozitív életszemléletet. De ha nem jön belülről, nem sokra megyünk a tanácsokkal. Sőt! Nagy a csalódásveszély. Legbelül kell, hogy kialakuljon az igény a változásra, de erősebben, minthogy újra és újra elnapoljuk a dolgot.
Az volna a cél, hogy amikor megkérdezik, hogy vagyunk, gondolkodás nélkül és főleg őszintén válaszolhassuk, hogy jól.
Úgy gondolom, amikor valakinek sikerül beépítenie a mindennapjaiba ezeket a bizonyos szokásokat, egy csomó dolog meggyógyul. Nem kell többé a korpásodásra vásárolt speciális sampon vagy a szuperhidratáló krém! Elmúlnak az ízületek és a bőr betegségei, és a gyomorgörcsök, amelyeket leginkább az életmódunk okoz. Na meg a ránk nehezedő elvárások. Inkább szeressük magunkat, és veregessük meg a saját vállunkat néhanapján. Lehet szó szerint, igazából.
Ne mondjuk, hogy majd holnap! Hiszen még csak ma reggel van.
Koncz Csilla
