Milyen volt régen anyának lenni, s mit jelent ma?
Összeállításunkban erről olvashatnak.
Nem divat a dada
Nem, nem vallhatom be, hogy a gyerekem bölcsibe megy! A többiek a csoportunkban széttrancsíroznának és felfalnának. Az a jó, ha senki nem tudja, hogy visszamegyek dolgozni!
Gyermekünket csak komoly indok esetén (orvos, hivataljárás) bízzuk rá valakire. Ha nem vagyunk olyan szerencsések, s nem vesznek körül segítőkész nagyszülők, akkor férj és feleség felváltva vívja meg a szürke hétköznapok csatáit. Ez úgy néz ki, hogy amíg apuka a gyerekekkel van, addig anyuka elugrik a boltba, vagy kigyomlálja a kertet, aztán cserélnek. Nálunk az a nézet uralkodik, hogy másra bízni gyermekünket egyenlő azzal, hogy elégedetlenek vagyunk az anyaszereppel, vagyis valami nincs rendben velünk. Ha az anyuka „hamarabb” visszamegy dolgozni, mint az ildomos, vagy valami tartós elfoglaltságot keres, csodálkozó arcokkal szembesülhet. (Vagy burkolt megjegyzésekkel találkozhat, de azokkal már nem szemtől szembe.)
Írásunk itt olvasható: Nem divat a dada
A monotonitás kedvet szeg
Az anyasági szabadság nehéz időszak egy nő életében. Anyukának hiányzik az élet sokszínűsége, a találkozások, a terepek változatossága, az élet íze és szaga! Minden nap ugyanaz. Sok anyuka szó szerint belerokkan a napi rutinba... Kínlódik, szidja a gyereket, kommentál minden mozdulatot: „Ülj rendesen, nyugi, mit csinálsz már megint, szépen játssz, jaj istenem, veled se jövök ki többet!” Ilyenkor néha odapillantunk a gyerekre, vajon ugyanazt a gyereket látjuk-e? Az interneten terjednek a cikkek, miszerint vasalni, azt minek, nem a rend a legfontosabb. Sok anyuka mégsem ül le játszani a picivel („A játék nem érdekli, csak a tévé“ − mondják).
Minél egyhangúbb egy anyuka élete, annál kedveszegettebb. Nincs kedve mesét mondani, a gyerekkel foglalkozni... Mint Fodor Ákos mondja Gyerekpanasz c. versében: „Figyelsz engem, de rám nem!“
Bezzeg régen!
Régen minden más volt! Pál Margit néni Tajtiból imádkozik a mostani anyukákért. Margit néni meggyőződése, hogy az ő világa tökéletesebb világ volt, mint a mostani. Ha a „régieknek” lehetőségük adódna időutazásra, ugyancsak elcsodálkoznának! Ma többet költenek az emberek, mint gyűjtenek, minden gombnyomásra működik, az apa pelenkáz, az anya keresi a pénzt, a templom műemlék, nem istenháza többé, imádkozásra pedig nincs idő...
Részlet a beszélgetésből:
Minden reggelt és estét a miatyánkkal, az üdvözléggyel, a hiszekeggyel kezdem, elmondom a tízparancsolatot, ötparancsolatot, a hét szentséget, a hét fő bűnt, az úrangyalát. Napközben pedig vasárnap mondom a dicsőséges olvasót, hétfőn az örvendeteset, kedden a fájdalmasat, szerdán az örvendeteset, csütörtökön az oltáriszentségét és a világosság olvasóját is, pénteken a fájdalmasat, és szombaton az örvendeteset. Ez a mai világ lelkiekben szegény, és mindenki csak magára gondol. Nagyon szegény világnak kell eljönnie ahhoz, hogy a mai emberek rászoruljanak az imádságokra...
Írásunk itt olvasható: Akik értünk imádkoznak
