Mi az a medertúra? ÚJÍTÓ ÖTLET, A CSALLÓKÖZ különleges erdeinek, az ártereknek a titkát ismerhetjük meg általa.
A holtágak jellemző képét adják a Csallóköz vízi élőhelyeinek. A Duna ezen „mellékhajtásai“ régebben keresztül-kasul átszőtték a vidéket, elvezették és kordában tartották magas vízálláskor az emelkedő vizet, itt-ott engedve csak a nagyobb árvizek erejének. Fénykoruk óta az Aranykert képe alaposan megváltozott. A víz ereje meg lett zabolázva, mesterséges mederbe terelték, s a HOLTÁGAKBA egyre ritkábban került víz. Nagy részük mára eltűnt, feltöltődött, vagy éppen feltöltötték a termőterület növelése érdekében.
Csupán a nagy folyamok mentén maradt belőlük hírmondó. Pedig szerepük jelentős – az állatok és a növények nélkülük nem maradnak fenn. A Csallóközben csak néhányan ismerik behatóan eme különleges erdőnek, az ártérnek a titkát. Köztük a bősi erdész, Fekete Zoltán, akit kísérőnek kértünk fel a bejáráshoz. Igazság szerint az ő újító ötlete volt a mederjárás megszervezése. Elmondása szerint hasonló élménytúrán csak ITT vehet részt az ember.
Az ő vezetésével jártuk végig a holtágrendszer egy részét. Utunk során folyton szembesültünk a víz erejével, amely meghatározza az erdő képét.
Ottlétünk idején a mederben aránylag alacsony volt a vízszint. Ahogy Zoltán elmondta, ezeket a körülményeket és időszakot használják ki kétéltűink a szaporodásra és a peterakásra. S valóban: rengeteg, csomóba lerakott békapetére bukkantunk. (Csapadékmentes napokon az egyik veszélyforrás a peték számára a kiszáradás.)
Más helyütt, a holtágak mélyebb részein már több víz akadt, így bár megfelelő lábbeli, gumicsizma volt a lábunkon, a mélyebb víz helyenként a magas partra kényszerített bennünket. Zoli megmutatta a fákon az erdő tevékeny lakóira utaló jeleket. Itt épp egy vaddisznó dörgölte le a sarat a testéről a fatörzsön, amott hódok végezték ácsmunkájukat.
A magas partok mentén haladva kiválóan láthattuk, hogyan formálja a víz a holtágat. Leszakadt partok – főleg a fátlan részeken – szegélyezték a medret.
Később erdei útra tértünk, ahol Zoli borznyomokra hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy az ártér nem tipikus lakóhelye az odúlakónak, mert a víz könnyen elönthetné a föld alatti várát. (Ám éjjelenként zsákmány után kutatva azért ide is el-elkalandozik ez a menyétféle.)
A kényszerű mederelhagyás után rövid idő múlva visszatérhettünk az ágrendszerbe. Itt a víz a Duna fő medre irányába keskeny, ám sebes sodrásban áramlott ki a holtágból: a szeszélyes vízszint épp apadóban volt.
A meder lankás partjait közvetlenül a víz mellett fiatal FŰZFAHAJTÁSOK vesszői lepték el, bizonyítékaként annak, hogy ez a környezet az egyik legdinamikusabb élőhely. Az élet gyorsan elfoglalja a felszabadult területeket: folytonosan átalakul, fejlődik, mozgásban van.
Miután a holtágak medrében tervezett útszakaszt teljesítettük, befejezésként az erdőn át vezetett utunk. Itt láthattunk egy elkerített, fiatal faültetvényt. Ez a leghatékonyabb módja a leendő erdők megóvásának, a szarvasok ugyanis igencsak kedvelik a facsemetéket.
A túra páratlan élmény volt! A résztvevők érdeklődve hallgatták Zolit, és „itták” a természet eme gyönyörű szeletének látványát.
Írta és fotózta: Fodor Péter
Készült a Szlovák Köztársaság Közlekedési és Építésügyi Minisztériumának támogatásával.
VIDEÓ
⟱⟱⟱
