Számos hiedelem kapcsolódik az ételekhez és a fogyáshoz, például az, hogy az ananásztól lefogyunk, a kávé dehidratál, délután ötkor szabad enni utoljára…
Egyik-másik mánia nevetséges, vagy alaposan megrémíti a fogyni készülőket. Most a kilenc legfélrevezetőbb fogyási babonát vesszük nagyító alá.
Délután ötkor lehet enni utoljára?
Ez szamárság. Nyugodtan ehetünk este nyolckor vagy kilenckor is, ha az evés és a lefekvés között legalább három óra telik el. Ha nem tartjuk be a három órát, a testünk úgy reagál, hogy tartalékot halmoz fel szűkösebb időkre. Nem adod meg nekem hétkor, amire szükségem van? Akkor tartalékolok. Aki teljesen elhagyja a vacsorát, annak lelassul az anyagcseréje, és ettől fáradt lesz. Tehát sohase hagyjuk ki a vacsorát, sőt gyümölcsöt se tanácsos vacsorára fogyasztani, mert az emeli a trigliceridszintet – a trigliceridek a bőr alatti zsírrétegben raktározódnak el, és az energia fő tárolójaként szolgálnak. Ezért vacsorára inkább valamilyen fehérjét fogyasszunk – egy darab húst, sajtot vagy joghurtot.
A kávé elvonja a vizet a szervezetből!
Bár igaz, hogy a kávé blokkolja az agyban a víz elraktározásáért felelős hormont, esztelenség volna azt hinni, hogy hat csésze kávé teljesen kivonja a vizet a szervezetből. Ha naponta rendszeresen fogyasztunk kávét, akkor a szervezet hozzászokik, és magából a kávéból is harminc százalék vizet von ki.
Ezért a kávéivók a kávét is beleszámíthatják napi elfogyasztott folyadékaik közé. Honnan tudhatjuk, hogy ebbe a csoportba tartozunk? Egyszerűen: nem szaladunk vécére a kávéivás után öt perccel.
A „light” nem az, aminek látszik!
A reklámokban gyakran hangoztatott „light” kifejezés azt jelzi, hogy a termékben kevesebb a cukor és a zsiradék – más kalóriadús adalékokból viszont, például állagjavítókból, jóval több van benne. Ráadásul közismert, hogy éppen a cukor és a zsírok adják az ételek kellemes ízhatásait, nélkülük az ennivaló ízetlen, olyan semmilyen. Az ilyen ételek fogyasztásának az eredménye az (hacsak nincs olyan szilárd akaratunk, mint a jógiknak), hogy például egy sovány joghurt elfogyasztása után nem múlik el az éhségünk, és tovább kutatunk a hűtőszekrényben valamilyen finomság után. Tehát végül megesszük, amiről olyan nagy önmegtartóztatással lemondtunk, ráadásul elfogyasztottunk egy sovány joghurtot is, ami nem is ízlett. Más a helyzet a light alkoholmentes üdítőkkel, amelyek kalóriaértéke szinte a vízével egyenlő.
Cukorbeteg leszek, ha cukrot fogyasztok?
Senki sem lesz cukorbeteg, ha észszerű mennyiségben fogyaszt megfelelő cukrokat. A cukorbaj kialakulásáért főként az egyszerű cukrok (a glükóz, a fruktóz, a hagyományos fehér cukor) felelősek, amelyek az édességekben, a kekszekben, a süteményekben és az édes üdítőkben találhatók – főleg ha mindezek fogyasztása lustasággal, kevés mozgással párosul. A felsorolt cukorfajták akkor tesznek jó szolgálatot, amikor energiával kell feltölteni a szervezetet. A testnek szüksége van a szénhidrátokra, hogy jól működjön az agy, a vese, a vérkeringés, valamint hogy megfelelő tömegű izom képződjön. A szénhidrátokat jobb összetett cukrok formájában fogyasztani – közéjük tartozik a keményítő és a rostok. Az arányokat tekintve jó, ha napi energiabevitelünk 45-60 százaléka (300-450 gramm) szénhidrátból áll, a zsírok 30 százalékot, a fehérjék 10-15 százalékot tesznek ki.
A reggeli nem fontos?
Nagy tévedés. Legalább két evőkanálnyi joghurtot együnk, mielőtt elmegyünk otthonról – a többit elfogyaszthatjuk később, mondjuk, kilenckor, a számítógép mellett vagy a munkahelyünkön is. Mindenképpen reggelizzünk. Déli tizenkettőig el kellene fogyasztanunk napi táplálékunk 60 százalékát. Ha nem tesszük, nemhogy fogyni nem fogunk, hanem még hízunk is, ugyanis szervezetünk rááll a takarékos zsírégetésre, attól tartva, hogy kevés tápanyagot fog kapni. Miből álljon a reggeli? Legyen benne joghurt, teljes kiőrlésű gabonából készült kenyér, tea, kávé, kakaó, de akár házi kuglóf is.
A zsírtól kövér leszek?
Hát persze, hiszen a zsírokban kétszer annyi kalória van, mint a cukrokban és a fehérjékben. Mégis szükségünk van rá, mert az A-, D-, E- és K-vitamin csak zsírban oldódik. Ezért öntünk az A-vitaminban gazdag sárgarépára egy kevés olívaolajat, hogy a répában található fontos anyagok mind hasznosuljanak. Természetesen zsír és zsír között nagy különbség van. Részesítsük előnyben a növényi zsiradékokat (kivéve a finomított kókuszolajat, mert az kevésbé egészséges) és a halzsírt. A növényi zsiradékok a bőr alatt raktározódnak el, szemben az állati eredetű zsírokkal, amelyek a has környékén rakódnak le, ahol ún. néma gyulladást okoznak. A fontos szervek – a gyomor, máj, epehólyag, hasnyálmirigy tájékán lerakódott hájban ülnek meg a toxinok. Ezt tekintetbe véve szerencsésebb helyzetben vannak azok az emberek, akik csípőre és combra híznak, mert az ottani zsírpárnák nem annyira veszélyesek.
Ha koplalok, akkor lefogyok? Ez az állítás egyáltalán nem igaz, a szervezetet nem lehet becsapni. Amikor az ember koplalni kezd, lecsökken a zsírégetés, és a test átáll a raktározásra – a bevitt tápanyagokat automatikusan elmenti a zsírpárnákba a szűkösebb időkre, ráadásul a vízzel együtt. Érvényes az a régi szabály, hogy aki fogyni akar, az gyakrabban egyen keveset, alkalmanként a megszokott mennyiség egynegyedét.
A diéta hasznos?
Ez igaz, ha kiegyensúlyozott, egészséges és főleg hosszú távú, akár egy életre szóló diétát választunk. Nincs az a drasztikus gyors diéta („most egy hétig csak zsírfaló levest fogok enni!”), amelyik manökentermetet biztosítana. A gyors kúrától nemcsak hogy nem fogunk lefogyni, hanem a sikertelenségtől még idegesek is leszünk. Ráadásként megjelenik a jól ismert jojóeffektus, hiszen abban a percben, amikor abbahagyjuk a koplalást, visszahízunk, sőt többet felszedünk, mint amennyit leadtunk. De hát ezt mindenki tapasztalta már.
Testmozgás nélkül is fogyhatok?
Igen, de.... A sport azért fontos, mert formálja az alakot. A mozgás növeli az izomtömeget és felgyorsítja az anyagcserét – ergo a testünk sokkal gyorsabban feldolgozza az elfogyasztott ételt. Az endorfin nevű boldogsághormont, amely mozgás közben elárasztja a szervezetet, akár ne is említsük. Befejezésül álljon itt még egy jó tanács: sportolás előtt igyunk meg egy cukros kávét, és vegyünk be C-vitamint – a koffeinnek és a vitaminnak köszönhetően sokkal gyorsabb lesz a zsírégetés, mint nélkülük.