Az elmúlt század embere is tudta, miként készítse fel az ínséges, napfényszegény időkre a szervezetét. Ennek legjobb, testet és lelket egyaránt kényeztető formája a fürdőzés.
Az Osztrák–Magyar Monarchia idején, különösen a századforduló módosabb polgári köreiben kötelező volt – a többhetes üdülés. Akkoriban közel nyolcszáz fürdőhelyet tartottak nyilván a Monarchia területén. A nagy hírű erdélyi Herkulesfürdőn és a gyógyító vizű Karlsbadon (Karlovy Vary) kívül a gömöri fürdők is fontos szerepet töltöttek be a korabeli társasági életben. Mint például a jódforrású Csízfürdő, amely gyógyvizében a felső-ausztriai Hall fürdőhellyel vetekedett.
Kerényi Éva kutatási területe az Osztrák–Magyar Monarchia művelődés- és társadalomtörténete, valamint az I. világháború. Bár nem történésznek készült (őt idézve: teljesen véletlenül lettem történész és muzeológus), mi mégis úgy érezzük, nem lehetett ez véletlen. Olyan élvezettel mesél a múltról, mintha ő maga is megélte volna. Kedvenc tárgyai az I. világháborús relikviák és olyan propagandatermékek, amelyek Ferenc Józsefet szimbolizálják.
Kérdéseinkre dr. Kerényi Éva történész ad választ.
– Hová tűntek el a gömöri fürdők? Milyen volt régen a wellness?
– Kedvenc történelmi időszakom az Osztrák–Magyar Monarchia aranykora. A regionális szakirodalomban azonban kevés adat áll rendelkezésre róla. Éppen azért kutatom például Gömör–Kishont vármegye fürdőit. Az egykori Felvidéken található számos fürdőhelyből Gömörben hét neves fürdőhely és egy magaslati nyaralótelepvolt látogatott: Ajnácskő, Várgede, Csíz, Lévárt, Jolsva, Nagyrőce, Rozsnyó és Dobsina. Sajnálatos, hogy a felsoroltakból ma már csak Csíz üzemel. Pedig Gömör megye természeti adottságai, a földből feltörő hő- vagy termálvízforrások ma is kedveznének az idegenforgalomnak: mentőövet jelenthetnének ennek az elszegényedett térségnek.
A kutatómunka során azt tapasztaltam, hogy a 19. század emberének mentalitásban a középkor volt a példaértékű, míg mi a századfordulóról, avagy a „boldog békeidőkből” próbálunk mintát venni. Akad azért néhány hagyaték, amely vissza-visszaköszön a mindennapokban: a nosztalgiavasutak, a kávézók, az élő zenés estek, Anna-bálok, fotók korhű kosztümökben, és még sorolhatnám.
– A 19. században már lehetett beszélni wellnessről?
– A mai embernek általában abból áll a nyaralás, hogy elmegy 1 hétre a családdal a tengerhez vagy valami puccosabb helyre. A 19. században viszont a tehetősebbek 4, de akár 6-8 hétre jártak fürdőre! A fürdői vendéglistára csupán azoknak a nevét jegyezték fel, akik több napot (patinásabb fürdőknél legalább 8-10 napot) tartózkodtak a fürdők szállodáiban. Aki csak egy hétre ment, azt átutazó vendégnek nevezték, és fel sem került a „kúrlistára”. A közép- és felsőosztályok körében általános volt fürdőkúrát venni. Természetesen az egyszerű embernek is megadatott a lehetőség, hogy kikapcsolódjon: a „parasztfürdők” álltak rendelkezésére. Gömörben ilyen fürdő volt Ajnácskőn és Várgedén, de Lévártfürdőt is megengedhették maguknak a szerényebb jövedelműek is. Rimaszombatban és a nagyobb gömöri városokban pedig városi közfürdő üzemelt, amely inkább tisztálkodásra szolgált, mint üdülésre.
Ajnácskő fürdője a 19. sz. derekán virágkorát élte, a sajtóban előszeretettel propagálták
– A korabeli higiénia ilyen közfürdőkben „nyilvánult meg”. Ekkortájt még nem volt a házakban fürdőszoba. Az első fürdőszobákról csak az 1910-es években készültek feljegyzések Rimaszombatban. Hát, már csak ezért is eljártak fürdeni az emberek! Akkoriban a nyaralás és a gyógyulás szoros kapcsolatban állt egymással. A többség akkor is eljárt fürdőre, ha egészséges volt. Pusztán feltöltődni, üdülni ment, és itt lehetne párhuzamot vonni a mai wellness és a régi fürdőkultúra között!
Betegek és egészségesek egyaránt „kezeltették magukat”, részt vettek a legkülönfélébb procedúrákon: a fürdőterápiákon, az ivó-, levegő- és iszapkúrán, a hideg-meleg fürdőkön vagy a különféle masszázsokon. Akárcsak ma.
– Miben különbözött a fürdőkultúra a mostanitól?
– Több korabeli író is megfordult a monarchia fürdővárosaiban, és élményeiket megosztották írásaikban, ezekből is meríthetünk. Vagy a fürdői levelekből, melyeket úgyszintén a kor nagyjai is írtak. Mikszáth Kálmán például Crikvenicán (mai Horvátország területén) üdült, a rimaszombati születésű Blaha Lujza fellépései során számos fürdőhelyet látogatott meg, Jókai Mórnak pedig Balatonfüreden is volt nyaralója. Árulkodó a szállodák vendéglistáinak jegyzéke, melyet minden módosabb fürdőhely vezetett. Nemcsak azt tudhatjuk meg belőle, hogy ki mivel foglalkozik, mikor és hol szállt meg, hanem a korabeli fürdőkultúráról is ismereteket szerezhetünk.
– Akkoriban például nem feltétlenül családostul jártak nyaralni az emberek, hanem külön járt a férj, és külön a feleség! A nőnek, ha volt kísérője, az többnyire a szobalány volt. Ritka esetben járt a férfi a nejével fürdőre, gyakoribb volt inkább az, hogy apa vagy anya a lányával – éspedig azért, hogy férjnekvalót keressenek a hajadonnak. Több esetben férfi- és női napokat szerveztek, hogy még véletlenül se fürödjenek egy helyen és egy napon a hölgyek az urakkal. Ma már szinte minden fürdő koedukált, bár a szétválasztást még néhány helyen tradícióként őrzik, mint a budapesti Rudas gyógyfürdőben. A századvégi hölgyek a szép fehér bőrükről voltak híresek, ezért a fürdőruhának takarnia illett a testet. Teljesen, a könyöktől a térdig – és föl a nyakig. Már ez is sokat sejtetett, hiszen a bokájuk azért csak kint volt! Szigorú volt akkoriban az erkölcs. Ráadásul a hölgyek fürdőkalapban mentek be a vízbe: ezzel demonstrálták polgári státuszukat.
A társalgási téma sem volt mindegy a fürdőhelyeken. Kerülendő volt a politika és a vallás, a hölgyeknek pedig kifejezetten oda kellett figyelniük minden kiejtett szóra. Főképp a viktoriánus korban, hiszen akkoriban még a csirkecomb vagy a csirkemell szónak is erotikus vonzata volt, így nem volt illő használni. A hölgyek nem is a „pancsolásért” jártak fürdőre, inkább a levegő és a séta végett.
– A gömöri karsztvidéket kedvvel látogatták az üdülnivágyók. A rozsnyói fürdőről a vármegye monográfiájában az áll, hogy számos beteg az erdős, pormentes táj sétányain, tiszta és ózondús levegőjében visszanyerte egészségét. Ez bizonyára így is volt! Ne úgy képzeljük el a fürdést, mint manapság. Nem pancsoltak, nem úsztak: csak megmártóztak. Nyakig bementek a vízbe – és ennyi. Sokáig Balatonfüreden sem volt divat fürdeni a Balatonban. Így aztán valamivel el kellett ütni az időt a többhetes nyaralás során. A fürdőhelyi üdülés legfontosabb célja a fizikai és szellemi feltöltődés volt. A fürdőorvosok életmódtanácsokkal látták el a vendégeket, és könnyed irodalmi alkotások olvasását ajánlották. Minden fürdőnek volt könyvtára, esetleg gyógyegylete, ahol a vendégek szórakoztatásáról gondoskodtak: társasági programokat, színházi előadásokat, koncerteket szerveztek a promenádon. A fürdőnek volt gyógyterme, kúrszalonja, amely nevével ellentétben nem fürdőzésre, hanem délutáni tartózkodásra szolgált. Ez egy olyan terem, mint manapság a szállodákban a kandallós pihenőhelyiségek. De biliárdterem, kártyaszoba, kávézó is megtalálható volt itt.
Fürdővendégek a vendéglő teraszán Lévárton, 1913
– Hogyan propagálták a fürdőhelyeket?
– A nemzeti öntudatra ébredés korszakában elsősorban a magyar fürdőket propagálták. Több felhívás jelent meg a magyar fürdőkről, hogy például ne Karlsbadba vagy Marienbadba (mai Csehország) járjanak, hanem magyar fürdőhelyekre. Egyébként már az is nagy reklámfogásnak számít, hogy minden fürdőnek megadták a maga párját. Csízfürdő az osztrák Hall fürdővel volt gyógymódban azonos, de a rozsnyói fürdőnek is megvolt a maga külföldi párja! Sokat tettek azért, hogy a hazai fürdőéletet fellendítsék.
Az orvosokat is megbízták, hogy pácienseiknek a helyi fürdőket reklámozzák. A módosabb nagypolgárok, illetve az arisztokrácia szűkebb rétege természetesen akkor is a tengerparti fürdőhelyeket választotta nyaralása célpontjául, mint Abbáziát (mai Opatija), Fiumét (mai Rijeka) vagy Crikvenicát. Képeslapok, versek, keringők dalszövegei mesélnek az akkori előkelő fürdőéletről.
Akáclombos város, akáclombos Gömör megye, boldog békebeli fürdők. Gömörben, sajnos, mára megkopott ez a patina! Lévárt magántulajdonban van, már egy jó ideje nem működik, a kommunizmus megadta neki a végső döfést. Épülete omladozik, stagnál a rajta lógó rozsdás táblával és fürdő felirattal. Nehezen lehet oda eljutni, de aki rátalál, azért képet kap a múltról. Mintha megállt volna az élet: a Rózsi villának megmaradtak a századfordulós berendezései... S ez még a jobbik eset, hogy érintetlenül áll az egykori fürdő épülete
– Várgedén már csak a falak roskadoznak, pedig gyermekkoromban, a 80-as évek végén még üzemelt mint fürdő. Sőt, a Budapestről érkező gyorsvonatnak is volt itt megállója. De nem jutott jobb sorsra az Anna-báljairól híres Ajnácskő fürdő, mely mára teljesen eltűnt a térképről, a jolsvai, a nagyrőcei és a rozsnyói fürdő sem, holott ez utóbbiban még Sigmund Freud, a világhírű pszichiáter is gyógyíttatta magát.
Lévárt ma – az üresen tátongó verandán mintha megállt volna az idő
Miért tűntek le a térképről? Rendszerváltás, emberi butaság, közömbösség? – kérdezhetnénk. Bizonyára mindhárom. Ezeknek a fürdőknek a vesztét sokszor az okozta, hogy tulajdonosuk meghalt, és nem volt, aki tovább üzemelje a fürdőt. Wesselényi István naplójában ezt írta: „Ma voltam kint feredni, több becsületes főrendekkel együtt. Már ezzel az idén kétszer feredtem. Ez is lesz az utolsó feredésem...”.
Reméljük, lesz még valaha mód a „feredésre” – és nem a feledésre – ezeken az elfeledett, gömöri fürdőhelyeken.
