Aki eddig szeretett kukoricaföldön szelfizni, annak rossz hírem van. Medve ólálkodik a Kis-Duna környékén.
Több ezer like-ot generáló képünk lenne, ha egy maci dugná ki rajta a fejét a susnyásból. A medvék aranyosak. Legalábbis a mesevilágban. Mackók, dörmögik, brummogók... Kerek test, dús bunda, kurta farkinca és édes fülek.
Ott van Balu, aki dalolászva eszegeti a kaktuszfügét, Micimackó, aki mézen nyammog, és Paddington, aki marmeládés szendvicset rágcsál. Össze se lehet hasonlítani őket a marcona európai barna medvével, amelyiknek a pofájában 42 fog ül, a mancsán meg 10 centiméteres karmok virítanak. Ezek a felszerelések nem arról tanúskodnak, hogy medvénk tápláléka a lekváros szendvics. Ezért porosodik a biciklim otthon, nem tekerem már a tallósi malom felé. Bennem a félsz ugyanis, hogy nem csupán állatkertben látok majd marcona barna medvét.
Nyilván segítene a paranoiámon, ha nem nézném minden este hűségesen az Animal Planet-on futó állatos műsorokat. Ezekből azonban jó diák módjára megtanultam, hogy a természet bármikor eltehet bennünket láb alól. Kegyes istennek érzem magam mindig, mikor a pókot egy erre a célra rendszeresített dobozban kiviszem a lakásból.
Medve úrnál vagy asszonyságnál persze nem sokra mennék ezzel a tégellyel. Talán ha megtölteném mézzel, aztán amíg nyalogatja, próbálnék elfutni előle...
„Aztán majd jön a futás meg a sikítás...”
Egyébként meg semmi esélyem lefutni egy medvét. Ez a 355 kilogrammos állat rövid távon 60-70 kilométer per órás sebességgel képes haladni, ráadásul fára is tud mászni. Sajnos, én egyik diszciplínában sem jeleskedem. Azok a székelyföldi erdészek és vadászok, akik életük javát medvék közelében töltik, éppen ezért nem is ajánlják a futást. Ha a medve akar, úgyis elkap! Inkább azt javasolják, hogy ne nézzünk a szemükbe, inkább hajtsuk le a fejünket, és óvatosan hátráljunk. Az a lényeg, hogy őrizzük meg a nyugalmunkat. Én azonban erre nem lennék képes. Futva sikítanék – vagy sikítva futnék, még nem tudom a sorrendet –, ha medve uraság vagy asszonyság az utamba kerülne.
Egyébként a zajongás nem is olyan rossz ötlet. Azt mondják, hogy a medve érzékenyen reagál a hangokra: így ha olyan helyen tartózkodunk, ahol medvét sejtünk, ajánlott zajt csapni, és akkor a medve igyekszik kikerülni minket. Talán. Mert abban mindenki egyetért, hogy mégis az lenne a legjobb védekezés a medvék ellen, ha eleve nem találkoznánk velük. Különösen veszélyesek a bocsaikkal vándorló anyamedvék. Ugyanakkor nem kevésbé veszélyesek az idióta emberek sem, akik ezeket a mackókat láncra fűzik. Medvét tudvalevőleg úgy a legkönnyebb szerezni, ha találunk egy bocsot... Ám ahol bocs van, ott anyamedve is van, amelyik akár egy ütéssel végezhet az emberrel. Ennek ellenére a feketepiacon kínálnak kis mackókat, vagyis valószínűleg ezekben az esetekben a medve járt rosszul: vele végzett az ember.
Steve Camino esete a balatoni medvével
Tudjuk jól, hogy Szlovákiában élnek medvék. Hallottunk róluk, láttuk a tévében a felvételeket, mikor is a nagy barna cammogók bemennek a falvakba, hogy kihalásszák a kukákból a finom falatokat. Meglepő módon már nem csupán a Tátra környékén keresik a táplálékot, hanem itt lent is, ahol olyan sík a vidék, mintha valaki kőműveskanállal csapott volna végig rajta. Azt mondják, az a baj, hogy a medvék túlszaporodtak, és ezért vándorolnak lefelé.
Ugyanakkor a zoológusok szerint egyáltalán nem erről van szó. Változik a medvék élőhelye, egyre kisebb lesz, és még ebbe a kicsibe is belerondít az ember. Az erdők, bozótosok (ez utóbbit szeretik a medvék!), sőt, egyenesen a nemzeti parkok közvetlen közelébe olyan növényeket ültetnek, amelyek kicsalogatják a medvéket a természetes élőhelyükről.
Emellett a sok erőteljes vihar, a fafeldolgozás is leszűkíti a medvék életterét, így nem csodálkozhatunk rajta, hogy akár mi, Nyugat-Szlovákia lakosai is láthatunk majd medvéket.
Valószínűleg ez történik Magyarországon is, ahol egy gyakorlott túrázó, aki az egyik legismertebb túrabakancsos a szomszédban, Camino Steve (Csutka István) medvenyomot talált Balatonhenye közelében. Pedig a medve nem éppen az az állat, akit a magyar tengerrel összefüggésbe hoznánk. Bár a nyomokról fotó is készült, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai egyelőre cáfolják ezt a hírt. Mindenesetre elgondolkodtató az ügy. Mert miért ne járhatott volna arra egy medve? Állítólag hatalmas távolságot képes megtenni egy nap alatt. Én nem tudom, de elképzelhető, hogy már régen átúszta a Kis-Dunát...
Wojtek, a háborús medve
Sajnos, nem minden találkozás merül ki annyiban, hogy az ember lát egy medvenyomot. Végtére is a medve egy ragadozó, amelyiknek ugyanúgy nincs keresnivalója az emberek között, mint ahogy az embernek sincs keresnivalója a medvék között. Persze azért vannak kivételesen barátságos medvék, mint például Wojtek, a lengyel katonák hűséges medvéje, akit még tisztelegni is megtanítottak. 1944-ben még a háborúban is részt vett, mikor is lövedékes ládákat cipelt. Wojtek végül egy edinburgh-i állatkertben töltötte nyugdíjas éveit, később még szobrot is kapott.
Jó lenne, ha mi is csak ehhez a Wojtekhez hasonló, tisztelgő medvékkel futnánk össze a tőkési Duna-ágnál. A valóság viszont az, hogy egy olyan állat barangol a környékünkön, amelyik könnyen bánthat bennünket, s lehet, hogy már ott ül az út menti kukoricásban, mert a kukoricát minden medve kifejezetten szereti...
Tekerni vagy nem tekerni?
Én már eldöntöttem a kérdést. Nem szeretnék macifüleket látni a kukoricásban, így megfogadom az egyetlen tanácsot, amit be tudok tartani a medvetámadás megelőzésére: a bringám egyelőre a garázsban marad...
