Komárom történelme nem csak lenyűgöző, de szomorú is, hiszen a város északi és déli részét egy tollvonással, erőszakosan kettéválasztották. Nem is egyszer. Először 1920-ban jelölték ki a várost átszelő öreg Dunát magyar–csehszlovák határnak.
Később Észak-Komáromot visszacsatolták, de a második világháború után megint Csehszlovákiához került. Így lett egy városból a kettészakítás után két város: Rév-Komárom minálunk – Dél-Komárom pedig maradt az anyaországban.
Komárom a Duna két oldalán!
Papíron ugyan kettévághatták a várost, de a közös történelmi múltat nem tudták semmissé tenni. Hiszen Komárom gazdag városa volt a magyar királyságnak, s mindig hősiesen megküzdött az ellenséggel. Abból meg akadt bőven ezen a tájékon, ám az erődítmény állta a sarat, sok neves hadvezér csak álmodozott a bevételéről: de nem tudta bevenni. Egyedül az újkorban sikerült, mikor a világháborúk után ezt a térséget a nyugati nagyhatalmak egy elegáns mozdulattal odadobták az orosz medvének. Azóta senki sem akarja visszaállítani a komáromi vár régi fényét.
A megszálló orosz katonák káposztát savanyítottak hatalmas csarnokaiban, ma pedig a szlovák állam vezetői a fülük botját sem mozgatják, nem gondolkodnak a sorsáról. Sem teremtő gondolat, sem koncepció, sem pénz nincs a felújítására.
A török sem tudta bevenni
Komárom mindig is végvárnak számított, ehhez méltó a sorsa is. A vár egyes részei nem egyszerre épültek, ez már a nevükből is kitűnik: például Öregvár, illetve Újvár. Ezeknek hadászati szempontból sem volt ugyanaz a küldetésük. A Csillagerőd 1586 nyarára épült meg, s vagy száz lovas elszállásolására alkalmas hídfőerőnek számított. Az itt lévő katonáknak az volt a feladatuk, hogy mérsékeljék a központi erőd elleni támadások erejét – s megvédjék az épülő hidat. Az építkezést jól időzítették, mert Simán pasa 1594-ben úgy gondolta: ha már idáig eljutott, rettentő seregével beveszi ezt a várost is.
Ám ahogy azt a történelemből tudjuk, ez bizony nem sikerült neki.
A felújított és kibővített Csillagerőd. Az évszázadok során, hogy megvédjék a végvárnak számító Komáromot és az országot a benyomuló ellenségtől, megépült Közép-Európa legnagyobb erődrendszere. Ez a Duna bal partján az Öregvárból és az Újvárból, a Vág-vonalból és a Nádor-vonalból áll; a jobb oldalon pedig a Monostori erődből, az Igmándi erődből és a Csillagerődből. Mi most a Csillagerőd vendégei voltunk! (© Liget Budapest Projekt)
A törököt tehát sikerült visszaverni, s Európa uralkodói egy ideig csak ültek a babérjaikon, örültek, hogy végre fellélegezhetnek. Így egy ideig senki sem foglalkozott a komáromi várral. I. Lipót azonban már másként gondolkozott: nagy bölcsen azt tartotta, hogy a Habsburg Birodalom csupán akkor lehet Európa erős állama, ha erős végvárakkal rendelkezik. Komáromban lebontatta hát a cölöpökből álló palánkokat, és helyére egy masszívabb palánkerődöt építtetett.
A védősánc közepébe a jezsuiták Szent Péter tiszteletére szentelt kápolnát építettek az 1600-as években. A várat a hídfővel hajóhíd kötötte össze.
Háború és háború!
A napóleoni háborúk idejében megint veszélyben forgott az ország, ezért 1808-ban De Vaux altábornagy tervei alapján a támadásoknak jobban ellenálló, négyágú csillagot másoló erődöt emeltek, mégpedig bástyás alaprajzzal. Ezt a „csillagot" földsáncokkal és vizesárokkal összekötött öt zártsánc és egy ütegállás védte.
Fél évszázaddal később I. Ferenc József már úgy gondolta, hogy elég a toldozásból-foldozásból. Ideje végre egy erős várat emelni, így 1850 és 1870 között immár kőből és téglából újraépítették a komáromi várat. Csillagerődünk tetejét vastag földréteggel fedték, hogy megvédjék a becsapódó lövedékektől. Belül kazamatákat alakítottak ki, kívülről pedig mély és széles vizesárokkal vették körbe. A Monarchia hadserege pedig laktanyaként és lőszerraktárként használta.
Régi falak között járunk: a Csillagerőd 1586 nyarára készült el, s először a lovasoknak nyújtott szállást és hídfőt... (© Liget Budapest Projekt)
A legsötétebb kor
Zsidók és az ellenség! Dicső múltról csak a huszadik század kezdetéig beszélhetünk, mert a második világháború idején a Csillagerőd – ahogy a Monostori erőd is, internáló táborként működött. Politikai foglyok, a háború ellen nyíltan felszólaló egyházi személyek, zsidópártolók, zsidók, valamint romák vártak itt a sorsukra. Fűtetlen termekben, embertelen körülmények közt. Sem mosdó, sem víz, sem megfelelő élelmiszerellátás nem volt. A téli hónapokban reggelente szekérrel hordták el a halottakat.
A Monostori erődből és a Csillagerődből 1944 júniusában a magyar hatóságok két vonattal több mint ötezer komáromi és csallóközi magyar zsidót és a becslések szerint négyezer romát deportáltak a német haláltáborokba. Mégpedig Birkenauba, a II. számú altáborba, ahol a körülmények pokoliak voltak. A deportálásokhoz csatlakoztak az őszi transzportok is, amikor a környék roma lakosságát, a politikai foglyokat és az addig munkaszolgálatot teljesítőket vagonírozták be. 1944 decemberének legvégén, karácsony után ürítették ki aztán végleg az erődöt.
Ekkor vajon mire szolgált? Ekkor jövünk mi, itteni magyarok a képbe. A háború után rövid ideig a Szlovákiából kitelepített magyarok számára alakítottak ki a Csillagerődben szükséglakásokat, később pedig nagyüzemi zöldségraktárt rendeztek be benne. S ezzel kezdetét vette a majdnem végső erjedés.
Omladozó erőd, porladó szobrok
A sorsára hagyott vár falai a földsáncoktól egyre jobban átnedvesedtek. Már úgy tűnt, hogy a Csillagerőd menthetetlenül az enyészeté lesz, amikor a magyarokban felmerült a gondolat: az impozáns erődöt állítsuk a kultúra szolgálatába! Méltó kiállító helyet biztosíthatunk benne a Budapesten porladó, több mint százéves szobormásolat-gyűjteménynek! Hadd jöjjenek fiatalok és idősek, iskolások és kultúraszeretők, hogy megnézzék és tanulmányozzák az antik múlt és a reneszánsz kor legszebb alkotásait.
Képeinken gyönyörű szobormásolatokat, domborműveket láthatnak olvasóink – itt van a híres milói Vénusz és Dávid szobra is, de a firenzei „Paradicsomkapu" is.
Felmerül bennünk a kérdés, honnan kerültek ide ezek, mikor készültek? A 19. században nagy divatja volt az antik és a reneszánsz szobrok másolásának. Hiszen akkor még nem létezett turizmus, így csak a kiválasztott kevesek tekinthették meg élőben a nagy európai kultúrkincseket.
Nosza, hatalmas gipszmásolatok készültek ezekről a remekművekről, mert úgy vélték: így majd egy helyen megnézhetik őket a látogatók. Ekkoriban nyílt meg a híres londoni Viktória és Albert Múzeum is.
A 19. században nagy divatja volt az az antik és a reneszánsz szobrok másolásának, hiszen akkor még nem létezett turizmus. Így csak a kiválasztott kevesek tekinthették meg élőben a leghíresebb márványszobrokat, öntött kapukat és domborműveket. Nosza, hatalmas gipszmásolatok készültek ezekről a remekművekről, mert úgy vélték: ezeknek köszönhetően egy helyen megnézhetik a látogatók a híres szobrokat. (© Liget Budapest Projekt)
A tett!
Ekkor történt, vagyis a századfordulón, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum akkori igazgatója, Pulszky Ferenc háromszáz gipszöntvényt vásárolt az olasz származású Felice Napoleone Martinelli szobrász athéni műhelyéből.
Igazából ez volt Magyarország egyik legdicsőbb korszaka, mikor mindenfelé nagy építkezések folytak, kialakult Budapest mostani képe. A gyűjteményt azonnal átszállították az akkor átadásra kerülő Szépművészeti Múzeumba. Utána a gyűjteményt csak bővítették és bővítették... A harmincas évekre azonban a király nélküli magyar királyságba is begyűrűzött az a nyugati szemlélet, hogy a másolatoknak nincs művészettörténeti értékük. Ettől kezdve a kópiákra hánytatott sors várt. A háború után pedig a középkor és a reneszánsz művészet csodás darabjainak másolatait már ki sem állították... A különlegesebbeket még kikölcsönözték más múzeumoknak, de a nagyjára sötét jövő várt. Zömük a Szépművészeti Múzeum Római csarnokában és az Igmándi erőd mélyén porladt súlyos lakat alatt.
Az 1989-es a fordulat után ismét megindult az érdeklődés a több mint százéves gipszmásolat-gyűjtemény iránt. Felmerült a gondolat, hogy méltó helyre kellene vinni őket – de jó szokás szerint senki sem csinált semmit. Végül aztán, sok huzavona után eldőlt, hogy a Csillagerődben méltó helyre kerülhetnek. Csak az éppen omladozott! Szerencsére a magyar kormány lépett és cselekedett. A szobrokat elkezdték restaurálni, a Csillagerődöt pedig a műemlékvédelmi előírások betartása mellett 2017–2019 között restaurálták.
S ahogy mondani szokás: a többi már történelem.
