Egyre inkább urbanizálódó világunkban a lovaglás azon ritka sportok egyike, amely lehetővé teszi számunkra, hogy szorosabb kapcsolatba kerüljünk a természettel. Az egyik legismertebb és leglátványosabb lovassportnál, a díjugratásnál például elengedhetetlen a ló és a lovas közötti harmónia és bizalom, amely ráadásul kulcsfontosságú ahhoz, hogy legyűrjék a magas akadályokat. Akár évekig is eltarthat, mire tökéletes partnerség alakul ki köztük.
Alföldy Lilla (18), mondhatni, beleszületett a lovaglásba. Gyerekkorától kezdve rengeteg időt tölt lóháton ülve, a versenyzéshez szükséges licencvizsgát már kilencévesen teljesítette. Iskola után minden nap kitartóan edz, és havonta díjugratóversenyeken vesz részt. A tapasztalt Cantonával és a fiatal, csiszolatlan tehetséggel, Carinával versenyzik, aki előtt hosszú, de ígéretes út áll. Bár versenyzés terén még bármit hozhat a jövő, Lilla egy dologban teljesen biztos: a lovaglás mindig az életének része lesz.
Lilla és Cantona. 2017 óta versenyeznek együtt, azóta összeszokott páros, akik közt megvan a feltétlen bizalom és harmónia.
– Kérlek, mesélj egy kicsit magadról!
– Alföldy Lillának hívnak, a dunaszerdahelyi magángimnázium harmadik évfolyamos tanulója vagyok, emellett díjugratok. A lovaglás mindig a családban volt, mondhatni, beleszülettem, mivel már a nagyszüleimnek is voltak lovaik. Jelenleg két lovam van: Cantona és Carina. Cantonát a nagypapámtól örököltem. Ő egy húszéves, vesztfáliai, német sportló, legtöbbször vele versenyzek. Sokszor rácsodálkoznak Cantona korára, mondván, „öreg” lóval versenyzek, de szerintem szellemileg és fizikálisan sem öreg. Carina pedig egy ötéves magyar sportló, akit tavaly augusztus végén kaptam. Érdekesség, hogy Cantona és Carina féltestvérek, az apjuk, Carpaccio, egy holsteini elismert fedezőmén volt, akinek elismert csikói vannak.
– Hogyan jellemeznéd Cantonát és Carinát?
– Mindketten nagyon értelmesek és jóindulatúak, kicsit hasonlítanak is egymásra. Cantona rendkívül intelligens, szerintem nem lesz még egy olyan lovam, mint ő. Általában Carinával lovagolok többet, neki még szüksége van a napi tréningre. Már versenyeztünk együtt, de még nincs azon a szinten, hogy ő segítene nekem a pályán, inkább én segítek neki. Cantona már tudja, mit kell csinálnia, és ha hibázom, akkor tud korrigálni. Carinának még nincs elég tapasztalata: olyan, mint egy szeleburdi gyerek, mindig próbálkozik, hátha azt csinálhat, amit akar. Cantonával 2017 óta vagyunk egy páros, az évek során összenőttünk, vele már automatikusan zajlanak a dolgok.
Előttük volt két másik lovam: Vesna, akivel 115 cm magas akadályokig jutottam, majd utána jött Cantona és Ramazotti. Ramazottival kicsit nehezebben szoktunk össze, mert az elején féltem tőle. Végül sajnos csak egy nyarat versenyezhettünk együtt, mert lesérült. Eleinte Cantonától is féltem egy kicsit, mert nagyon erős, profi ló, aki még világkupára is kvalifikált, ráadásul előttem csak profik és főleg férfiak lovagolták.
– Cantonának milyen karrierje volt, mielőtt hozzád került?
– Tízéves volt, amikor nagyapámhoz került Németországból. Németországban második lett egy nemzetközi versenyen a fiatal lovak kategóriájában, ami nagyon jó eredmény. Mivel a rutin és a tapasztalat sokat nyom a latban, és egy fiatal lovat nem lehet összehasonlítani egy tizenéves lóval, ezért a versenyeken általában külön értékelés is van számukra. Miután a nagypapám megvette Cantonát, szlovákiai profi versenyzők lovagolták, illetve egy magyar profi lovas, Hegedűs Kristóf is. Vele érte el itthon a legjobb eredményeket, még a világkupára is kvalifikáltak, de sajnos, Cantona lesérült a verseny előtt. Volt még egy kitartásra kiélezett verseny, amelyen egyre magasabb falat emeltek neki – végül 192 cm-t ugrott, és megnyerte a versenyt. Ezt követően szlovákiai lovasok lovagolták, velük is versenyzett, általában 150 cm magasságig. Ezután került hozzám.
Cantona, a húszéves vesztfáliai, német sportló. Tízéves korában került Lilla családjához, azóta számtalan profi lovas versenyzett vele. Hegedűs Kristóf magyar profi lovassal még a világkupára is kvalifikáltak, de Cantona végül sérülés miatt nem tudott elindulni. Apja, Carpaccio, elismert holsteini fedezőmén volt.
– És hogy találtál rá Carinára?
– Ez érdekes történet. Tudni kell, hogy a lovakat többnyire a nagyapám és keresztanyukám szokta kiválasztani. Carina volt az első, akit én választottam. Egy magyarországi ismerősünk tett közzé róla egy képet, amin épp egy kisebb akadályt ugrik át, jóval magasabban, mint azt elsőre gondolná az ember. A kép alá pedig oda volt írva, hogy Carina apja nem más, mint Carpaccio. Belegondoltam, hogy milyen jó is volna, ha Cantonának lenne utánpótlása, így hát felkerestem az illetőt. Először nemleges választ kaptunk, de kis győzködés után végül meg tudtuk venni.
– Hogyan zajlik pontosan egy lovas edzés?
– Először mindig bemelegítünk: sétálunk, ügetünk, vágtázunk a pályán, aztán kezdünk csak el ugratni. Az edzés hossza kötetlen, attól is függ, hogy milyen napja van a lónak vagy épp nekem. Az edzés után jön a lemozgatás, amíg vissza nem áll a ló légzése. Utána beviszem, lenyergelem, megtakarítom, és kész is van. A nagyszüleim működtetik a Czajlik Ranchot családi vállalkozásként. Általában naponta négy vagy öt órát vagyok a lovakkal, de van, hogy többet is. És csak utána jön a tanulás. (Nevet.)
Általában naponta négy vagy öt órát vagyok a lovakkal, de van, hogy többet is. És csak utána jön a tanulás. (Nevet.)
– Mesélnél egy kicsit a ranchról?
– Van itt panzió étteremmel, több lovaglópálya, illetve egy lovasiskola, amit a keresztanyukám vezet. Több ló van bértartásban, ezért sokan napi szinten járnak edzésre. A fiatal lányok többnyire azért jönnek, mert szeretnének megtanulni lovagolni, hogy aztán versenyeken indulhassanak. Hippoterápiával is foglalkozunk, oda kisebb gyerekek is járnak egészségügyi problémák miatt. Ilyen esetben az orvos határozza meg, hogy milyen kortól javallott a terápia elkezdése. A lovaglás a gyerekeknél nincs korhoz kötve, mivel az sokszor a fizikumtól is függ. A ló irányításához kéz- és lábtechnikára van szükség, illetve a kettő ellentétes működésére. Így aztán van, akinek már hatéves korban probléma nélkül megy, és van, aki még tízéves korban is nehezebben boldogul.
– Továbbá a kiskorú gyerekeknél nagyon fontos, hogy ne féljenek. Általában már az első lóra ülésnél eldől, hogy visszajönnek-e. Ez a lovaglás tanulása – a sportszerű lovaglás pedig már elméleti és gyakorlati vizsgához kötött. Az elméleti résznél tudni kell a legfontosabb szabályokat, például a megfelelő viselkedést a lovaglópályán, vagy hogy hány ütemű a ló lépése. Ezután következik a gyakorlati rész, amihez előre meg kell tanulni és hiba nélkül teljesíteni egy adott pályát. A vizsga után pedig szakképzett edző jelenlétében lehet sportszerűen lovagolni, ha 18 év alatti a lovas.
– Milyen versenyeken vettél részt eddig?
– A legrangosabb verseny, amin ez idáig részt vettem, a 2017-es Szlovák Junior Bajnokság volt. Cantonával ötödik helyezést értünk el. Magyarországon is gyakran megfordulunk, tavaly ott kezdtem a versenyszezont, és negyedik helyezést értem el 120 cm-en. Szlovákiában többnyire regionális versenyeken veszek részt, amelyeket lovasklubok rendeznek. Emellett vannak még nemzeti versenyek, amelyeken bárki részt vehet, amennyiben rendelkezik engedéllyel. Igyekszem havonta versenyezni, azonban a koronavírus miatt az utóbbi időben sok esemény elmaradt. Az első versenyem idén a Hall Showjumping Tour negyedik fordulója volt, ami nálunk, a ranchon került megrendezésre.
– Mennyi pont szükséges ahhoz, hogy kvalifikálj a nemzeti versenyre?
– A junior kategóriában való részvételhez kettő vagy három tiszta százhúszas pályát kellett mennem, ami azt jelenti, hogy verő- és időhiba nélkül teljesítettem a pályát. Az időkeret általában változó, a kisebb pályákon optimális idő van: az nyeri a versenyt, aki verőhiba (akadály leverése – szerk. megj.) nélkül teljesít, legközelebb az optimális időhöz. A nagy versenyek pedig már időre mennek. Szlovákiában általában 170 start van egy versenyen. Ez a lovak számát jelenti, mert esetenként egy versenyző több lóval is indul a versenyszámban. Mivel minden teljesítményt figyelembe vesznek, ilyenkor az is megeshet, hogy ugyanaz a lovas végez az első három helyen három különböző lóval.
Vannak olyan szerencsés lovasok, akik két lóval versenyeznek az évadban, és kvalifikálnak az országos bajnokságra. De a világkupán is megtörténhet, hogy két lóval versenyeznek.
– Na és te, versenyeztél már egyszerre több lóval?
– Igen, volt egy versenyem, amin Cantónával elsőként, Ramazottival pedig másodikként végeztem. Illetve néha megkérnek, hogy versenyezzek eladásra szánt lóval, bemutatásként. Olyankor a tulaj nevezi a lovat a versenyre és én csak lovagolok rajta. De ez nem túl gyakori. Nálunk a ranchon a lányok néha megkérnek, hogy üljek fel a lovukra: olyankor megpróbálom kijavítani a ló hibáját vagy technikáját.
– Hogyan kezeled a verseny előtti stresszt?
– Úgy gondolom, már hozzászoktam a stresszhez. Persze, vannak napok, amikor meglátom az akadályt, és úgy tűnik, mintha a szokásosnál nagyobbra építették volna. A fiatalabb lovasokon azért meglátszik, hogy ha stresszelnek, és akkor a ló is átveszi ezeket az érzéseket. Cantona ritkán szokott ideges lenni. Ha mégis, akkor az általában a díjkiosztókor történik, amikor már túl van a versenyen; elkezd toporzékolni, néha felágaskodik. Ilyenkor nyugtatom, beszélek hozzá, csitítom, és tartanom kell, mert már menne. Carinánál eddig úgy vettem észre, hogy nem nagyon stresszel.
– Ki segít a versenyekre való felkészülésben? Van olyan sportoló, akire felnézel?
– A keresztanyukám, Zsuzsa az edzőm. Ő mindig segít, ahogyan a szüleim és a nagyszüleim is. A sportolók közül Janne Friederike Meyer német lovas az egyik példaképem. Csodálom benne, hogy mindig örül a sikernek, és szerintem dicséretes, hogy profiként még mindig örömmel tud versenyezni. A másik Edwina Tops-Alexander, ő 2018-ban első nőként nyerte meg Prágában a Super Grand Prix-t, és részt vett az olimpián is.
– Szerinted mitől lesz valakiből profi lovas?
– Főleg kitartásra és tehetségre van szükség, ha valaki komolyan szeretné venni a versenyzést. Bolondnak kell lenni, megszállottnak, és nem szabad félni. Illetve mindig azt mondják, hogy az alázat a legfontosabb. Szerintem a lényeg, hogy a lovas ne féljen és ne adja fel. Ha jön egy blokk, akkor utána nehéz továbbmenni. Például, ha valaki leesik a lóról, akkor vissza kell ülnie és legyőznie a félelmét, mert ha akkor nem ül vissza, később még nehezebb lesz és lehet, hogy nem fog tovább versenyezni.
– Te már éltél át hasonlót?
– Igen. Amikor Balatonvilágoson versenyeztem. Leestem és átfutott rajtam a ló, de nem esett nagy bajom. Mondták, hogy ne menjek újra, mert nem muszáj; de egész nap arra vártam, hogy versenyezzek, és volt még hátra egy versenyszám. Nem volt nagy a félelmem, de ha ott és akkor nem ülök vissza, akkor a következő versenyszámon nem mertem volna részt venni. Végül visszaültem. Sírtam, mielőtt elindultam, de végül végigmentem a pályán, és ötödik lettem. Eddig még, szerencsére, nem volt komolyabb sérülésem.
– Végezetül, milyen céljaid vannak az idei évre és a jövőre nézve?
– Carinával szeretnék többet edzeni, hogy idén eljussunk a 60 cm magas akadályokig, és hogy látni lehessen rajta a fejlődést. Cantonával pedig lehet, hogy megpróbáljuk a 140 cm-es akadályt. Ami a hosszú távú terveket illeti, állatorvos szeretnék lenni, mellette továbbra is lovagolnék. Egy napon majd szeretnék részt venni a Miami Beachben megrendezett Longines Global Champions Tour versenyen is, amelynek különlegessége, hogy a versenypálya a tengerparton van. És ki tudja, egy nap talán sikerül elérnem, hogy profi díjugrató legyek.
