Tisztelt Szerkesztőség! Szüleim, párom már alig várják a nagy napot, amikor végre kezembe veszem a mérnöki diplomámat, amelyet egyszerre fogunk megünnepelni a július elejére tervezett esküvőmmel.
Körülöttem mindenki szervezkedik, boldog, csak valahogy én nem érzem azt, hogy igen, ezt akarom, erre vágyok. Kedvesemet, aki nálam nyolc évvel idősebb, szinte születésem óta ismerem, egy utcában nőttünk fel. Tizenhat éves voltam, amikor elkezdtünk járni. Nagy szerelem volt, az első szerelem, de valahogy az évek során megfakult.
Egyszerűen hiányzik kapcsolatunkból a szenvedély, a tűz. Szeretem, része az életemnek, a mindennapjaimnak, de csak ennyi. Már többször próbáltam vele erről beszélni, de egyszerűen nem értette, vagy csak nem akarta megérteni, mire célzok. Talán őszintébben, nyíltabban kellett volna fogalmaznom. Ehelyett mit tettem? Hagytam magam sodródni az eseményekkel. Jó kislány voltam, mint egész eddigi életemben.
De most egyre gyakrabban teszem fel magamnak a kérdést, hogy az a baráti szeretet, amit érzek, elég lesz-e egy életre szóló házassághoz.
Egyszer megpróbáltam erről beszélni az anyukámmal is, de ő azonnal azt válaszolta: nem a szerelem a lényeg, hanem a megértés, és az, hogy Karcsi rendes, becsületes fiú, aki mellett nyugodt életem lesz. Meg mit szólnának az emberek? Arról nem is beszélve, hogy Karcsi teljesen összetörne lelkileg, ha most hagynám ott. És nem szeretném, ha a szájára venne a falu.
De most, amikor az önálló élet kapujában állok, évfolyamtársnőim bulizni járnak, karrierről ábrándoznak, külföldre készülnek dolgozni, akkor én kötelezzem el magam egy életre úgy, hogy már előre érzem, elégedetlen és boldogtalan leszek?
Ha igent mondok, egyre jobban fog hiányozni a szerelem, a lángolás, a kalandok, a flörtök, amik kimaradtak az életemből, és majd esténként, hullafáradtan a munkától, főzéstől, házimunkától belerogyhatok a fotelbe, és pityereghetek a romantikus filmeken. Viszont ha most visszalépek, és felbontom az eljegyzésünket, amikor már szinte minden meg van szervezve, és fél falu készülődik az esküvőnkre, akkor mehetek világgá, mert itt maradásom nem lesz. A legrosszabb, hogy bárhogy döntök is, valakit lelkileg tönkreteszek. A kérdés csak az, hogy ki legyen az: én vagy Karcsi. Vagy esetleg van más megoldás is?
Egy kétségek közt vívódó menyasszony
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
