Hajdan a Csetnek-patak ölelte körbe a várost s annak vízi várát. E vár fölött magasodott Csetnek háromhajós gótikus temploma. Ma szakrális freskói teszik különlegessé, 200 négyzetméternyi felületen borítják a falat. • A templom a 14. században nőtt naggyá. Donátora a környék ura, a Csetneky család volt. A Csetnekyek Zsigmond király belső emberei közé tartoztak. • A várost szász, szlovák és magyar bányászok lakták, rézművesek, pajzskészítők. Kacérkodtak az új tanokkal. A vallásválasztás története azóta is szájról szájra jár. Csetneky Zsigmond a buzogányára bízta a döntést: ha át tudja repíteni a tornyon, akkor az új vallásé lesz a templom. A buzogányt alig bírták túloldalt kicibálni a földből. A templom az evangélikusoké lett.
Bent a templomban a tiszteletes a kisfiával éppen misére készül. Szemünk szokja a félhomályt, a rideg falak mentén araszolunk előre, sötét van és hideg. A kisfiú felkapcsolja a lámpákat, s hirtelen fény árasztja el a szentélyt. Káprázatos kép tárul a szemünk elé: a falakat egy idilli világ képei díszítik, rajtuk bársonyruhás urak, szentek és szüzek.
A több mint NYOLC ÉVSZÁZADOT megélt templomban adventi misére készülnek. Csetnek valaha szász bányaváros volt. A kinyert ásványokból a bányászok festékport készítettek, és ezt használták a templom belső díszítéséhez. A falfestményeken magyar uralkodók alakjai díszelegnek, Jézus élete megfestve, Mária élete megfestve, egy csodatevő feszület... Olasz reneszánsz mesterek dolgoztak rajtuk, az oltárképet pedig a híres Hans von Aachen festette. Ámulok és bámulok, falusi életképszeleteket is felfedezek a földművelésről, aztán a céhekről, aztán a bányászokról... A szószék is pazar, nem beszélve az isteni hangszerről, az orgonáról. Hangja istenközeli élményt nyújt egy hívőnek. A csetneki a legrégebbi orgonánk. A fa, amelyből készült, feltehetően az 1480-as évekből származik. Mivel én is orgonálok, sőt, két templomban is, nem hagy békén a kíváncsiság, szó szerint felkapaszkodom az ódon, meredek lépcsőkön. Fent a karzaton csupán a kántorhölgy ül egymagában. A mi katolikus templomunkban a férfiak is helyet kapnak a kóruson... Régen bizonyára itt is így volt, rangtól függően mindenkinek megvolt a maga helye a karzaton. Egy ember csak a sípok megszólaltatására ügyelt, ő volt a „taposó”... Fontos feladata volt, mert a nagy fújtatók taposásával szólaltatták meg az orgonát. Ma már elektromosan működik, még itt, Csetneken is. Mikor megszólalnak mellettem a sípok, úgy érzem, Isten jött el közénk...
Jobbra-balra forgatom a fejemet. Az ember még a templomban sem volt egyenrangú. A csodás ácsmunkával készült padok első soraiban a városi elöljárók imádkoztak, mögöttük ültek a városi polgárok, a karzaton pedig a bányászati vezetők és céhek hallgathatták a zsolozsmát.
Találok számos latin nyelvű írást aranyozott keretbe foglalva. Az imák és sírfeliratok – „porból lettünk, s porrá leszünk” – isteni gondviselésre intenek. A sírkőtáblák közül az egyik Bebek István országbíró nevéhez kötődik. Megvárjuk az istentiszteletet, ám az egykoron magyarok által is lakott település ma már csak egynyelvű. Egy magyar emberrel sem találkozunk látogatásunk során. Magyar és német neveket már csak a temető sírkövein olvashatunk. (A szászokat a 13. században telepítették ide.) A sírok között bolyongva megtaláljuk a Szontagh család nyughelyét. Eljátszom a gondolattal, hogy meglehet, rokonságban álltak a csipkekészítő Szontagh nővérekkel... A Szontagh nővérek alkották meg az egyik leghíresebb, legkülönlegesebb technikával készített csipkét, a csetneki magyar csipkét.
Megleljük a faluban eltemetett Gyöngyösi István emlékoszlopát. A rozsnyói származású Gyöngyösi-kutatónak, dr. Brutovszky Gabriellának köszönhetően azonosították az igencsak elhanyagolt házat. Ez volt a BAROKK költőóriás utolsó lakhelye. Gyöngyösi igazából egy elfeledett Ovidius, aki több szállal kötődik a Gömörhöz. A Márssal társalkodó Murányi Vénus című elbeszélő költeménye tette ismertté a 17. században. A jogász és politikus Gyöngyösi barokkos jelenség, nagykeblű úr lehetett: volt nagybalogi várkapitány, füleki seregbíró és Gömör vármegye alispánja is.
Gabriellától megtudjuk, hogy a közel háromszáz éves, belső díszítéseit részben még őrző házat le akarja rombolni a község. A magyar szervezetek összefogtak, hogy megmentsék, és múzeummá alakítsák át. Mindez persze pénz kérdése. Viszont igyekeznek legalább egy háromnyelvű, latin–magyar–szlovák szövegű emléktáblát elhelyezni a házon. Bízunk benne, hogy az „aktivisták” értékmentő munkája meghozza gyümölcsét. Hozzáteszem, hogy Gyöngyösinek és a többi nagy formátumú nemesembernek köszönhetően megépült a városban több pazar kúria és (címer nélküli) kastély, melyek megrozzant állapotukban ma is rendíthetetlenül hirdetik a múlt dicsőségét. Ami pedig a jelent illeti: az evangélikus templom még áll, és míg ima és zsoltár zeng a falai között, addig van remény.
Megnyugtató, hogy az adventi időben szinte alig van üres padsor a templomban. A falakra felfestett Árpád-házi királyok közömbösen hallgatnak. „S radosťou pôjdeme do domu Pánovho...” – szól a zsoltár. A pilléreket magyar oszlopok tartják, melyeknek már szlovák visszhangjuk van. (Csetnek Rozsnyó mellett fekszik.)
Varga Henrietta
Fotó: Fotó: Schnelczer Zoltán
A templom egekbe nyúló tornyán egy félhold díszelgett. Miért nem a kereszt? A település a török hódítás idején a fegyvergyártásnak köszönhetően megmenekült. Ám ennek ára volt: az akkori városi tanács védelmi pénzt fizetett a töröknek. Török szimbólummal akartak „kedveskedni” nekik, hogy életüket és földjeiket mentsék.
