Mert ez az illendő formula: Kimegyek a mosdóba (nem a „kimegyek a wc-re“). Írásunkban nem mellékesen a mellékhelyiségről értekezünk.
A vécézés és a vécéhasználati szokások az érzékeny témák közé tartoznak. Egy magára sokat adó nő bizony nem fog arról beszélni, hogy mi történik, vagy épp mi nem történik a vécéajtó mögött. Pedig kellene. Az illemhely-használati nehézség nem egyedi jelenség – és van rá megoldás!
(© pinterest.com)
Nem is sejtjük, milyen sok embert érint ez a probléma. Ám ez is az olyasfajta kényes témák közé tartozik, amiről azt gondoljuk, hogy majd magától is megoldódik. Pedig minél görcsösebben tartjuk a szánkat, és igyekszünk leplezni, hogy nálunk egyáltalán nem működik természetesen az, aminek egyébként természetesen kellene működnie, annál inkább görcsbe rándul minden porcikánk. És a vécézésből semmi nem lesz.
A vécéhasználati szokásokkal kapcsolatban készítettek egy felmérést, ahol a megkérdezettek 47%-a úgy nyilatkozott, hogy soha, semmilyen körülmények között nem ül rá a vécére idegen helyen. Gyakorlatilag ugyanennyien, azaz a válaszadók 49%-a ráül ugyan, de előtte letisztítja vagy letakarja a WC-deszkát. Mindössze 2%-nyi válaszadó mondta, hogy ugyanúgy használja a toalettet idegen helyen, mint otthon. Jelentősek a nemi különbségek: a megkérdezett nők többsége, 61%-a állítja, hogy soha, semmilyen körülmények között nem ül rá a WC-re, 37%-uk pedig csak a deszka letisztítása után. A férfiaknál fordítottak az arányok: 25%-uk állítja, hogy soha nem ül rá idegen helyen a WC-deszkára, míg 65%-uk előbb letisztogatja.
A higiéniai szempontok mellett más oka is lehet annak, mikor valaki a lakásán kívül képtelen használni a toalettet. Azok, akik nem küszködnek ilyen problémával, el sem tudják képzelni, milyen borzasztó is ez.
– Nekem már a nyaralás szó hallatán futkos a hideg a hátamon. Tudom, ha kizökkentenek a komfortzónámból, akkor megint kezdődnek a gyomorgörcsök és a mellékhelyiségben töltött hosszú percek – mondja Éva. Nála mindig az az elsődleges szempont, hogy a szálláson hol helyezkedik el a toalett, a szoba melyik részén. Ha nagy társasággal mennek nyaralni, akkor pedig az a fő kérdés, hogy jut-e mindenkinek külön WC.
– Nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért okoz máshol nehézséget az, ami otthon egy pillanatig sem jelent problémát. Egyszerűen nem sikerül, és kész. Ez pedig feszkóval tölt el, ideges leszek, és még annyira sem sikerül.
Vannak, akik komplett stratégiát fejlesztenek ki, és befolyásolni próbálják az anyagcseréjüket.
– Mielőtt elindulok valahová, megpróbálom az utolsó cseppet is kisajtolni magamból. Minimális mennyiségű folyadékot fogyasztok, a kávé és a tea egyenesen kizárva – teszi hozzá Timi. – Előfordult már, hogy egy házibuliban jó volt a hangulat, szívesen maradtam volna még, de éreztem, hogy vécére kell mennem. Láttam, hogy egy ideje már senki nem ment be a mosdóba. Tiszta volt a levegő, de mire kényelembe helyeztem volna magam, hangokat hallottam odakintről. Valaki szintén szeretett volna bejönni. Ilyenkor első körben ideges leszek, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen, hogy pont akkor jönne más is, amikor én. Utána szorongani kezdek, mert nem sikerül elvégezni a dolgomat, és képzeletben már hallom, ahogy megjegyzik az ajtó előtt: mi tart neki ennyi ideig? Inkább távozom. Ám nemcsak a vécéről, a helyszínről is. Úgy gondolom, ha nyíltan beszélnék erről másoknak, kiröhögnének, hogy mekkora lúzer vagyok.
Pedig egyáltalán nem lúzerség! Sőt! A jelenségnek neve is van: szociális fóbia. Ezen belül pedig a második leggyakoribb betegség a paruresis, azaz a szégyenlőshólyag-szindróma. Rohanó világunkban már a szingli életmóddal is összefüggésbe hozzák. Először a szociális fóbiáról néhány szóban. Olyan típusú szorongásos zavar ez, amelynek tünetei főleg azokban a helyzetekben jelentkeznek, amikor az illető úgy érzi, hogy figyelik – vagy megfigyelhetik. Leggyakoribb élethelyzet a telefonálás, a munkahelyi szereplés, a bemutatkozás, a nyilvános evés-ivás és a vécéhasználat. A testi tünetek (elpirulás, izzadás) mellett alacsony önbecsüléssel, kisebbrendűségi érzéssel párosulhat. Gyebnárné Mátéffy Emőke pszichológus (Esztergom) ezt mondja:
– A fóbiás tünet korlátozódhat a nyilvánosság előtti fellépésre. Ám nem csak fellépésekre vonatkozhat: vannak, akik képtelenek arra, hogy mások előtt egyenek, és van, akinek a közös vécé használata okoz problémát. Egy alkalommal a rendelésen megjelent egy 35 éves nő, aki nyaralás idejére különféle stratégiákat dolgoz ki. Tudja, hogy nevetségesen hangzik, de képtelen elviselni, ha mások is meghallhatják, hogy éppen a vécén ül. Olyan szégyenérzete van, hogy már ő maga is úgy érzi, ez beteges, de nem tud ellene tenni semmit. Ha elutazik, és nem talál olyan mellékhelyiséget, ahol egyedül lehet, akár napokig képtelen vécére menni. Mindez fizikailag is megviselő, teljesen tönkrevágja mindazt, amiért az ember elutazott. Az egész mögött valószínűleg gyerekkori trauma áll, mint a szociális fóbiások többségénél – mondja a szakember.
Kialakulhat megszégyenítés vagy túl szigorú neveltetés által, de lehet veleszületett is. A paruresis megközelítőleg a lakosság negyedét érinti.
A nehézségek leküzdésére, íme, néhány ötlet az általam megkérdezettektől:
- pasiknak piszoár helyett fülke
- képzeljünk magunk elé egy zúgó patakot vagy lezúduló vízesést
- behunyt szemmel lélegezzünk mélyeket
- számoljunk magunkban lassan
- gondoljunk egy olyan képre, amelynek látványa mindig nyugalommal tölt el
Amennyiben az általunk kifejlesztett stratégiák kudarcba fulladnak, keressünk fel egy szakembert. Előfordulhat, hogy szervi betegség áll a háttérben. Ha pszichés, akkor tartsuk szem előtt: kezelhető! Attól, hogy valaki észleli magán a fenn leírt tüneteket, még egyáltalán nem őrült.
(© Photographed by Harley Weir for M Le magazine)
Ismeretlen hölgy bolyongó körlevele
Kislány korodban anyukád mindig elvitt a mosdóba. Megtanította, hogy legelőször le kell törölni a vécéülőkét vécépapírral. Ezt követően kis darab vécépapírkákat tett a vécéülőke teljes felületére. Végül megtanította: „Soha ne ülj rá a nyilvános vécékre!” Ezt követően megmutatta „a pózt”, azaz hogyan tartsd meg az egyensúlyodat a vécé felett úgy, hogy ne ülj rá, és ne is érj hozzá a felületéhez. „A póz” megtanulása egy kislány életében az első leckék egyike.
Amikor nyilvános helyen KELL elmenned vécére, azzal fogsz szembesülni, hogy ott akkora sor áll, mintha bent Brad Pitt osztana autogramot. Te meg vársz, kedvesen mosolyogva, és látod, ahogy a többi nő is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a kezét. (Ami a hivatalos kifejezése annak, amit a férfiak úgy mondanak: mindjárt bepisálok...) Mindegyik foglalt. Végre valamelyik kinyílik, odarepülsz, szinte kirántod a kijövőt a kutricából. A zár nem működik (sosem működik!). Rátennéd a táskád az akasztóra, de nincs (sosincs!), gondolod, majd a kilincsre, de az sincs. Ezért lenézel a földre, és látod, hogy gyanús folyadék van a földön. A táskát a nyakadba akasztod, de himbálózik, szinte megfojt, mert annyira tele van mindenféle butasággal, amiket apránként tettél bele – hátha kellenek majd valamikor.
Az egyetlen módja, hogy zárva tartsd az ajtót, az, ha az egyik kezeddel fogod. A másikkal egy rántással lehúzod a bugyid, és odateszed magad „a pózba”. Micsoda megkönnyebbülés! Ahhhh... És akkor hirtelen érzed, hogy a combjaid elkezdenek remegni. Mert a levegőben lógsz, a lábaid behajlítva, bugyid elvágja a vérkeringésedet, az ajtót kitartó kezed remeg... Nagyon szeretnél leülni, de nem volt időd letörölni az ülőkét. Anyád szavai visszhangoznak a fejedben: „Sose ülj rá a nyilvános vécére!”
Végre kész vagy! Azaz csak majdnem. Elkezded keresni a vécépapírt. Ahhoz, hogy keresd, el kell engedned az ajtót. Amikor elengeded, valaki belöki, amit meg kell fékezned, miközben kiordítod: FOOOOOOOOGLALT!!!
Most már nyugodtan elengedheted, hiszen senki nem fog újra rád törni. Ebben mi, nők, tiszteljük egymást. Ekkor már számolod a másodperceket, mert rajtad a kabát, ömlik rólad a víz, ráadásul ebben az erőltetett testtartásban a vádlid már majdnem szétrobban. És tudod, hogy anyukád most szégyenkezne miattad, mert az ő feneke sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem.
A kézmosóban minden tiszta víz, nem engedheted el a táskádat. Nem tudod, hogyan működik a csap (olyan sokfajta szenzoros csap van manapság). Gyorsan megmosod a kezedet, mintha a notre-dame-i toronyőr púposa lennél, hiszen nem szeretnéd, ha lecsúszna a táska a válladról. Kimész. Ha szerencséd van, nem húzol magaddal egy darab papírt a cipődön, vagy ami még rosszabb, nem akadt fent a szoknyád a harisnyádban. Ekkor meglátod a párodat, aki szintén bement a férfivécébe, de már rég kijött.
– Miért voltál bent ilyen sokáig? – kérdezi. És csak ennyit válaszolsz: – Sokan voltak...
Porubszky Petra
