Érdekes kérdéssel fordult rovatunkhoz egy kedves olvasónk. Élettársa – karácsonyi ajándékként – állja kedvese mellplasztikájának költségeit. Mivel olvasónk családjában már van mellrákban szenvedő, aggódik: vajon a mellmegnagyobbító műtét, a szilikon beültetése nem fokozza-e az emlőrák kialakulásának rizikóját?
A mellmegnagyobbítás az 1960-as évek elejétől az egyik leggyakrabban végzett plasztikai sebészeti beavatkozás. Csupán az USA-ban évente kb. 300 000 ilyen típusú műtétet hajtanak végre, és jelenleg már több mint kétmillió nő él mellimplantátummal az Amerikai Egyesült Államokban.
A hazai adatok természetesen jóval szerényebbek, ám tájainkon is egyre többen engedhetik meg maguknak ezt a kozmetikai, esztétikai célú műtétet. Ezért talán nem csak kedves olvasónk számára lesz hasznos a feltett kérdésre adott orvosi válasz.
A témának elsősorban az e téren (is) előttünk járó „nyugati világban” van nagy szakirodalma. Az orvosok, de különösen a daganatos betegséggel foglalkozó specialisták, az onkológusok figyelme azért fokozódik, mert az említett több százezer, a múlt század nyolcvanas, kilencvenes éveiben megnagyobbított mellű nő többsége belépett a 45-65 évesek korcsoportjába. Márpedig régóta köztudott, hogy az emlőrákok több mint fele éppen az ebben a korcsoportba tartozó nőkön alakul ki.
Tehát a lényegében a változás (klimax) korát magába foglaló évtizedekben megnő az emlőrák kialakulásának veszélye.
A fő kérdés tehát az: megemeli-e e rizikót az implantátum beültetése a mellbe, magyarán: gyakrabban fordul-e elő az emlőrák azok körében, akik mellmegnagyobbító műtétnek vetették magukat alá?
Csak a vizsgálatok eredményét közlöm: mind az amerikai, mind az európai (dán, svéd) statisztikák azt bizonyítják, hogy sem az implantátum elhelyezésének módja (a mellizom alá, az emlőmirigy alá), sem a töltőanyag minősége (fiziológiás só vagy szilikongél) nem emelte az emlőrák előfordulásának kockázatát a megműtött nők körében. Biztató, hogy a vizsgált nők közt voltak olyanok is, akik már 30 évvel ezelőtt átestek az említett műtéten, és náluk sem találtak gyakrabban emlőrákot.
Rövidre zárva tehát azt mondhatjuk, hogy a mellmegnagyobbító műtét nem emeli az emlőrák kialakulásának kockázatát. Tegyük azonban gyorsan hozzá: de nem is csökkenti! Vagyis elérve az emlegetett „rizikós” életszakaszba – de korábban is – fontos az emlők rendszeres, legalább havonta egyszeri önvizsgálata (tükör előtt), ill. a rendszeres, nőgyógyászati rákszűrésen, mammográfiás vizsgálaton való részvétel. Ez azért is fontos, mert az implantátum megnehezíti pl. a mammográfiás szűrés során nyert röntgenkép értékelését. Ilyen kétes esetben szükség lehet egyéb, rutinszerűen nem alkalmazott vizsgálat (pl. mágnesesrezonancia-vizsgálat, MRI) elvégzésére is.
Olvasónk megnyugtatására tehát a válasz egyértelmű: a tervezett műtét – amennyiben nincs orvosi ellenjavallata – nem lesz rossz befolyással egészségi állapota alakulására. E tény tudatában is azonban továbbra fennáll az egyéni felelősség egészsége műtét utáni alakulásában: ennek megnyilvánulása a rendszeres önvizsgálat és a rákszűrésen való részvétel is.
