A magyar vándorcirkuszt velük azonosítják: ők az Eötvös Cirkusz! A cirkuszt hét éve indították újra az Eötvös testvérek. Eötvös Loránd a cirkuszigazgató és a konferanszié, Eötvös Susy a társigazgató. Milyen a nő a cirkuszban? Erre kerestük a választ a világhírű cirkuszi dinasztia két generációjának asszonyainál.
Az Eötvös család története úgy kezdődött, mint egy mese. 1888 tavaszán Magyarországra utazott vándorcirkuszával a cseh Vinicky család. A família büszkesége, a 15 éves Johanna műlovarnőként kápráztatta el a nagyérdeműt. Köztük báró Eötvös Ferencz kadétot, aki elhódította a lány szívét. Az ifjú báró szülei nem fogadták el a rangon aluli frigyet, így a fiatalok megszöktek a cirkusszal. Három gyermekük született, kettő még csecsemőként elhunyt. A legkisebb fiú, Eötvös Nándor Aladár ügyes akrobata volt, gyorsan tanult, felnőttként már majdnem mindent ő irányított a Vinicky Cirkuszban. Ekkor kitört az I. világháború, Nándor öt évig volt katona. Miután leszerelt, megtudta, hogy a családi cirkusz tönkrement. 1920-ban alapította meg saját cirkuszát, az Eötvös Cirkuszt. Első cirkuszi sátrát saját kezűleg varrta.
Az édesanya: Az oroszlánszelídítő felesége vigyázott a gyermekeimre, amíg a porondon voltam.
– A cirkuszba születtem, a Donnert családban – kezd a történetbe Eötvös Józsefné, született Krei Mária. – Az egész dinasztia lovakkal foglalkozott. Édesanyám is műlovarnő volt. Csodaszép produkciót csinált! Kislány koromtól lovak közelében éltem. Christofer, az unokám is nagyon szereti a lovakat. Már csak az egyik nagybátyám él. Vannak a családban fiatalok, akik ma is aktív lovas produkcióval lépnek fel. Tavaly ezüstérmet nyertek Monte Carlóban, a cirkuszfesztiválon. A férjemmel más produkciókat, zsonglőr-, golyó- és gumiasztalszámot csináltunk.
– Mi, laikusok elképzelni sem tudjuk, hogyan lehet megmaradni például az óriási golyókon.
– Harmincnyolc éves voltam, amikor kezdtem. Gyönyörű fellépőruhákat varrtam. Susy lányom akkor múlt tizenöt éves, az olasz sógornőm húszéves volt. Hárman csináltuk a számot, és nagyon jól sikerült. Olaszországban, Belgiumban és Franciaországban, a Cirque Pinderben léptünk fel. Azután kiöregedtem a számból, a lányom férjhez ment – és abbahagytuk. Adriennek, a menyemnek mindig is tetszett ez a produkció. Tavaly aztán megpróbálta Christofer unokámmal és Berki Robikával, aki Losoncról jött hozzánk artistának. Kalózruhákban lépnek fel mint Trió Sparrow – Loránd fiam próbált velük. Amíg ők gyakoroltak, addig én vigyáztam az unokákra, Lorienre és Larissára.
A Trió Sparrow az óriásgolyókon
– Miképp került az Eötvös családba?
– A szüleim annak idején az Eötvös Cirkuszban vendégszerepeltek. Apukám kézegyensúlyozó volt. A legszebben csinálta ezt a számot az egész világon! Én drótkötélen táncoltam. Akkor ismertem meg Eötvös Józsefet. Ők voltak az igazgatók, sokféle produkciót csináltak a lánytestvéreivel. József udvarolni kezdett. Továbbmentünk az Eötvös Cirkuszból, de tartottuk a kapcsolatot. Négy évig udvarolt, utána összeházasodtunk, és egyből indultunk Olaszországba.
Tizenhét évig dolgoztunk Európa akkori legnagyobb cirkuszában, a hárommanézsos Americano cirkuszban. Susy és Loránd ott születtek.
A legendás felirat
– Az hogy nézett ki: nappal gyereket nevelt, este pedig felléptek?
– Nehéz volt, mert hiányzott a család, nem tudtuk, kire bízni a gyerekeket. Különösen akkor volt nehéz, amikor megbetegedtek. A cirkuszban naponta két műsor ment, és nemcsak a produkciónkat csináltuk, hanem kellett menni az első parádéba is, és ott kellett maradni a fináléig. Ráadásul a hatalmas cirkuszsátor mindig olyan messze volt a lakókocsiktól, hogy kismotorral vagy biciklivel jártunk oda. Eleinte a kolléganőket, akik nem léptek fel, kértem meg, hogy vigyázzanak Susyra és Lorándra. Később barátnők lettünk egy holland asszonnyal, akinek a férje oroszlánszelídítő volt. Azután már mindig az ő gondjaira bíztam a gyermekeinket. Negyven éve jó barátnők vagyunk. Igaz, ők közben elkerültek Amerikába, a Ringling testvérek cirkuszába, ám a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Levelezünk, és három éve eljöttek meglátogatni bennünket.
– A gyermekeinek természetes volt, hogy a cirkuszban élik majd az életüket?
– Susynak igen. Loránd gondolkodott, hogy grafikus legyen-e vagy artista, mert jó kézügyessége van, de végül úgy döntött, artista lesz. Egyszer elmentünk Párizsba, a Cirque d’Hiver Bouglione cirkuszfesztiváljára. Ez a legnagyobb európai állandó cirkusz, olyan, mint nálunk a Fővárosi Nagycirkusz. Loránd nézte a programot, és onnantól kezdve az volt az álma, egyszer ő is fellép majd ott. Azonnal elkezdte gyakorolni a zsonglőrszámát. Húszéves volt, amikor a Cirque d’Hiver Bouglione porondjára lépett, és különdíjat nyert. Susyval együtt nagyon ügyesek voltak.
Az Eötvös család a porondon
– Mostanában mivel telnek a napjai?
– Megvagyok az UNOKÁKKAL. Itt a kilencvenkilenc éves anyósom, Eötvös Nándorné, akit el kell látni. Főzök, mosok, vasalok, jövök, megyek, segítek a büfében. Amikor Christofer kis unokám szerepel a manézsban, mindig megnézem.
– Milyen a nő élete a cirkuszban?
– Ha újra születnék, ugyanezt választanám. A férjemmel lassan ötven éve vagyunk házasok. Itt a család a közelemben, itt vannak a gyermekeim. Nagyon jól érzem magamat!
– Mikor volt az utolsó napja a manézsban?
– Kétezer szeptemberében, Londonban. A zsonglőrszámot és a golyószámot csináltam.
– Nem hiányzik a porond? A legenda szerint aki belép a manézsba, a fűrészpor rabul ejti.
– Hiányzik, de most itt vagyok a gyermekeim körében. Rajongok értük! Mondogatják, álljak még porondra, de már fájnak a csontjaim. Nem bírnám. Húsz-huszonöt kilósak azok a golyók, amelyeken fel kell tekerni a magasba. Nem egyszerű feladat. Amikor nézem őket szám közben, ugyanúgy aggódom, mintha még mindig én csinálnám.
Eötvös Józsefné született Krei Mária
A lánya: Edzeni kell, fellépőruhákat készíteni, órákig sminkelni, hogy kivételesek legyünk a manézsban.
A cirkuszról az az első emlékem, hogy a szüleim gyakoroltak velem, de én nem akartam a porondra menni – mondta Eötvös Susy, az Eötvös Cirkusz társigazgatója. – Féltem, ideges voltam. Édesanyám akkor azt javasolta, hogy ne produkcióval lépjek fel, hanem valamelyik koreográfiában, így hamarabb megbarátkozom a közönséggel. Végül, nagy unszolásra, bementem egy parádészerű koreográfiába. És egyszer csak megtetszett a porond, a sátor, a hangulat. Hat hónap múlva már a szüleim zsonglőrprodukciójában szerepeltem. Ja, és egy cseppet sem voltam lámpalázas.
– Azután egyre magasabbra vitte?
– Az egyik produkció követte a másikat. Amikor nagyobb lettem, láttam a barátnőimet, ahogy légtornászkodtak. BARÁTI ALAPON kezdtem gyakorolni velük, majd valahogy kialakult, hogy ez nekem is megy. Az első kötélszámra hirtelen kellett porondra menni: az egyik kolléganő lesérült.Engem választottak helyette.
Időm sem volt gondolkodni, és már a nézők előtt suhantam a kötélen.
Eötvös Susy
– Úgy hallottam, alacsonyan kell kezdeni a gyakorlást.
– Először erősíteni kell, azután jöhetnek a produkció elemei, külön-külön – és sokszor egymás után. Valóban lent kell tartani a kötelet, a trapézt, azután egyre feljebb és feljebb emelni. Tizenhárom éves koromban léptem fel először, majdnem harminc évet töltöttem a manézsban. Első férjemmel levegőakrobaták voltunk. Azután egy napon beakadt a lábam a kutyánk pórázába, amikor jöttem kifelé a cirkuszi kocsinkból. Elestem, és abbamaradt minden.
– Miképp élte meg a váltást?
– Nem volt nehéz dolgom, mert már előtte is én intéztem a cirkusz üzleti ügyeit. Másrészt fáj a szívem, amikor látom a többi fellépőt, és nem vagyok ott közöttük.
– Még nem láttam cirkuszigazgatót vattacukrot árusítani a szünetben! Önön kívül.
– Az egész Eötvös család kiveszi a részét a munkából, hogy ne kelljen külön személyzetet fizetni.
A pénzt inkább a fellépőkre, az új fellépőruhákra, a színvonal emelésére költjük.
Eötvösék
– Egy nőnek nehezebb az élete a cirkuszban, mint egy férfinak?
– Nehezebb. A nők gyermeket nevelnek, és néha pokolian nehéz összeegyeztetni a különféle női szerepeket. Aztán edzeni kell, fellépőruhákat készíteni, órákig sminkelni, hogy kivételesek legyünk a manézsban. Persze, a férfiaknak is kijut a nehezéből: nekik ott a sátor építése, bontása, majd újraépítése.
– Fia, Christofer hol született?
– Budapesten. Tizenöt éves múlt februárban. Amikor kisebb volt, nem érdekelte a cirkusz, ám később szeretett fellépni. Mára szeretne saját produkciót, mindenfélét gyakorol. A Trió Sparrow tagjaként már egy kis profi a golyókon. Olasz lovas akrobatákkal gyakorolt több évig, de ők most nincsenek a műsorban. Nagy álma, hogy egyszer lovakkal dolgozhasson...