Azt hittük, hogy lehet a pásztorok nélkül élni! Hát nem. Ma konferenciákon arról értekeznek, hogy a világnak vége lesz, ha eltűnnek a juhászok és a pásztorok.
Első riportutamon, valahol a Bogyarét körüli tanyavilágban zöld füvet legelő barikákra találtam. A gazda sorolni kezdte, hogy miért hasznosak a birkái. Már az első érve telibe talált, miszerint kaszálják a füvet... Egy életre megtanultam, hogy ahol birka van, ott nem kell fűnyíró. S később nem csodálkoztam, mikor megtudtam, hogy a londoni parkok gyepét úgy tartják karban, hogy juhokat legeltetnek rajta. A gazdák versengenek a megtiszteltető munkáért. Az 1920-as évektől kezdve ez volt a módi a Hyde Parkban – és 2010-től újra ugyanezt a környezetvédő módszert alkalmazzák.
Ma mindenfelől azt halljuk, hogy a pásztorok és a juhászok többet érhetnek el a jövő problémáinak megoldásában, mint a tudósok.
A biodiverzitás az élet sokszínűségét jelenti, azt, hogy nem egyengabonát aratnak egyforma emberek az egyforma földeken. A természet valahogy úgy rendezte el, hogy az egyformaság elpusztítja saját magát, az egyforma gabona megbetegszik. A sokféleség jelenti a jövőnket. Az ENSZ ma amellett teszi le a voksát, hogy az igazi, a sokszínű élet a jövőben csak úgy lesz lehetséges, ha ismét lesznek pásztorok és juhászok.
Párizsban nemrégiben konferencián mondták ki, hogy a tudomány és a technika önmagában nem képes megőrizni Földünket. Ez csupán a hagyományos gazdálkodást folytató emberek tudása által lehetséges.
A gondolat, miszerint a problémák megoldásában a tudományos körökön kívül eső emberek tudása is fontos lehet, ma még különlegesnek számít. A felvilágosodás kora óta ugyanis elhittük, hogy nincs szükség se istenre, se emberre: a tudomány majd mindent megold. A pásztorok és a halászok tudása leértékelődött: EZEN ISMERETEK ETTŐL KEZDVE ELMARADOTTNAK TŰNTEK. Pedig az ő lassú tudásuk csak azután terjedt el a világban, hogy azokat egy kisebb közösség már tesztelte.
Szent György napja április 24-én van, Szent Mihály napja szeptember 29-én
Amikor a pásztor, majd a fiai is azt tapasztalták, hogy a korábban használt legeltetési technika tönkretette a legelőt, igyekeztek rajta változtatni, hiszen a megélhetésük, a napi betevőjük múlott ezen. Ez a világ sok más, hagyományos életmódot folytató népére is jellemző. A kanadai inuit eszkimók például nagyobb lyukú hálókkal halásznak, hogy a kisebb, fiatalabb halak megmeneküljenek, és ívásukból új halacskák születhessenek. Vannak ugyanakkor csalók, akik mégis kis lyukú hálókat használnak, hogy minden elérhető halat lehalászhassanak. Ám őket nyilvánosan megszégyenítik, hogy lehetőleg senki se használja túlzottan az erőforrásokat. A lassú (tesztelt), hagyományos tudás tehát tudja, hogy milyen hatása van az emberi tevékenységnek a tájra, az élővilágra.
Mára az ökológusok kiszámították, hogy ha 200 marha van egy gulyában, akkor a pásztor tevékenysége legalább két pásztor bérét kitermeli. Hiszen kevesebb jószág hullik el a nyári legelőn, a beteg jószágokat hamarabb észreveszi a pásztor, és közben a borjak súlya is jobban gyarapszik. Ámde a pásztorok munkája nem csak abból áll, hogy felügyelnek az állatra...
A pásztoroknak alapvető szerepük van a gyepek sokféleségének megőrzésében. Aki kaszál, az ugyanis egyenletesen szép füvet akar. Ellenben a legeltetett legelő foltos: egyes helyeken lelegelték, másutt a marhák jobban meghagyták a növényeket (melyek így erőre tudnak kapni) – eközben pedig trágyázzák a talajt.
Azt hittük, hogy ez rossz a növényeknek, pedig nem, nekik az az ideális, ha mérsékelten legeltetik az élőhelyüket.
A pásztorszakma mégis kihalófélben van. Ma már Európában nemigen veszik igénybe a kondás, csordás segítségét, mert a nagyüzemi állattenyésztés hozza létre a húst és a tejet. A pásztorkodás hiányszakmává vált, ám az utóbbi években népszerűsége újra növekedésnek indult. Franciaországban pásztoriskolák működnek, Spanyolországban még a pásztornőknek is van országos szövetségük. Vagyis Európában sok helyütt rájöttek, hogy a védett területeken, ahol sok igen értékes gyep található, amelyeket nem lehet újra vetni, műtrágyázni, ott legeltetni kell, ahogy teszik ezt évszázadok óta. A mai pásztorok már mobilkommunikációt, műholdas távérzékelést is használnak.
Képeinket Ádám Gyula készítette a Székelyföldön. Mégpedig Csíkországban, a Hargita hegység két oldalán, ahol juhok és szarvasmarhák tartják karban a harsogó zöld gyepet. Az állatokat begyűjtik Szent György napján, és a falvak megfogadják a pásztorokat. Mivel a székely nem pásztornép, a pásztorok mindig románok, akik kihajtják az állatokat a havasi legelőkre. Minden falu rendelkezik saját havasi legelővel. Előtte történik a juhmérés: megmérik, melyik állattól mennyi sajtra, ordára lehet számítani, s minden gazda eszerint kap később sajtot és ordát. A pásztorokat pénzzel és különböző javakkal – pl. dohány, kenyér, puliszkaliszt – fizetik ki. Ősszel van a számadás, Szent Mihály napján behajtják a jószágot, addig van a pásztor megfogadva...
Londonban ma is birkákkal tartják karban a Hyde Park gyepét. Ezen az 1920-as képen a kutya azért úszik a vízben, hogy a birkákat távol tartsa: ne fürdőzzenek, inkább koncentráljanak: a „gyepen“ dolgozzanak!
–nagyvendégi–
