Újabb reménysugár daganatos beteg számára: kikapcsolják az immunrendszer fékjeit. A laikusok előtt is ismert az a tény, hogy a daganatos betegségek kezelésében állandóan újabb s újabb gyógymódok kerülnek bevetésre.
A 19. század végéig csak a szike, azaz a sebészi kés tudta eltávolítani a rosszindulatú sejtburjánzást. Később, Röntgen, 1895-ös felfedezését követően, a sugárterápia lépett be a daganatok elleni küzdelembe. S végül a 20. század derekán megjelent a kemoterápia, amely az ún. citosztatikumokkal a daganatos sejtek szaporodását próbálja leállítani. A három fő „útvonal” mellett számos mellékúton, ösvényen próbálkoztak s próbálkoznak a kutatók a daganatos sejtek hátába kerülni. Az egyik mellékösvény a 20. század elejétől, az immunitás tanának megszületésétől ismert. Előbb az orosz Mecsnyikov bizonyította, hogy a szervezet úgy képes védekezni a testbe behatoló kórokozó ellen, hogy bizonyos sejtek „felfalják” azt. Később a német Ehrlich azt is kimutatta, hogy nemcsak e „falósejtek” (fagociták) állnak a védelem szolgálatában, hanem a test képes „ellenanyagot” termelni a számára idegen anyag, az ún. antigén ellen. A szervezet védekezőkészségét ő nevezte el immunitásnak. Mindketten elnyerték 1908-ban az orvosi Nobel-díjat.
Érthető, hogy a fertőző betegségek tombolása idején az immunitástól főleg a kórokozók (baktériumok, vírusok) elleni küzdelemben remélték a segítséget. Ám már ekkor felmerült a gondolat: a daganatos sejt is lényegében „ellenség”, a többi, „normális” sejthez képest „idegen test” – miért nem küzd ellene is az immunrendszerünk? A válasz a múlt század derekán kezdett körvonalazódni. Egy Burnet nevű kutató akkoriban ismerte fel, hogy a védekezőkészség még az anyaméhben, a magzati fejlődés során alakul ki: az immunrendszer ekkor tanulja meg megkülönböztetni a „sajátot” a „nem sajáttól” (ez utóbbi az antigén) – ami nem csak „kívülről” (fertőzéssel) kerülhet be a testbe. Az immunológiával párhuzamosan fejlődő genetika kimutatta, hogy a rákos sejt attól válik „nem sajáttá”, idegenné, hogy DNS-ében ún. mutációk jönnek létre. Az 1960-as években vált bizonyítottá, hogy az örökítőanyag, a DNS tartalmazza azokat a tervrajzokat, melyek alapján testünk valamennyi fehérjéje (alkotórésze) felépül. Ha a tervrajzban változás (mutáció) történik, a megváltozott tervrajz alapján eltérő, pl. „rákos” fehérje képződik. Elméletileg az ilyen, a „sajáttól” burjánzásra hajlamos volta miatt eltérő sejtet az immunrendszer „katonái”, a nyiroksejtek (limfociták) felismerik és likvidálják. Gyakorlatilag azonban ez a szoros és pontos összműködést igénylő védekező mechanizmus nem mindig működik! A háttérben az immunszupresszió áll, amely azt jelenti, hogy a rákos sejtek képesek „szupressziót” (nyomást) gyakorolni a védősejtekre.
Nos, a címben szereplő reménysugár arra utal, hogy amerikai kutatóknak sikerült egerekben felszabadítani a nyomás alól az immunsejteket. Olyan „immunstimuláns” anyagot fecskendeztek a daganatos sejtbe, amely képes a rákos sejtbe bejutott, de ott „elnyomott” immunsejteket működésre serkenteni. Szögezzük le gyorsan: csak reménysugárról van szó! Egyelőre csak egerekben próbálták ki, ám az emberen végzett ún. klinikai (gyógyító) próba valószínűleg 2018 végén már beindulhat.
Dr. Kiss László
