Manapság mindenki a Gutenberg-galaxis végéről ír, arról, hogy a könyv helyét átveszik a számítógépek. Vajon mit gondol erről Király Anikó, aki írt már két könyvet, és most írja a harmadikat?
Aki kezében tartja az Új Nőt, szerencsésnek mondhatja magát, mert tud olvasni. Az olvasónak ez természetes (mert olyan országba születtünk, ahol tényleg az). A 21. században élünk: otthonunkat pici robotporszívók tartják tisztán, és olyan mobilokat dugunk zsebre, melyek okosabbak a tulajdonosuknál. Ennek ellenére nálunk sem mindenki olvas. Pedig látszólag mindene megvan hozzá.
Bemutatkozás
Király Anikó vagyok, 25 éves, Feketenyéken élek a szüleimmel. Eddig négyszer törött csontom, félek a létráktól, a kecskék szemétől, szeretem a paradicsomos tésztát és a színes ceruzákat. Írásban tudom a legjobban kifejezni magam. A galántai gimnáziumban a bábkör tagja voltam, és karrierem csúcsának azt mondanám, mikor Michael Jackson felsőtestét irányítottam. Érettségi után újságírást tanultam a Pázmány Péter Egyetemen, ám nemigen tetszett, mert sok volt benne a politika, és én inkább a saját történeteimet akartam kiírni magamból. Ezért elvégeztem egy grafikusi képzést (mert imádok rajzolni), miközben megírtam első igazi regényemet, a Strand, papucs, szerelem címűt. A könyv a Menő Könyvek kiadó gondozásában jelent meg Budapesten az Ünnepi Könyvhétre. Ősszel elkészült második regényem is, és most egy gyerekkönyvet írok – és rajzolok – a Csallóköz csodáiról. Beszédben nem vagyok túl jó, de ha egyszer toll vagy billentyűzet kerül a kezem ügyébe, akkor nem lehet megállítani (évente én rakom össze a falusi újságot is).
Nem tud
Pár hete egy kórházi gyógyszertárban vártam a soromra, amikor egy negyvenes nő odajött hozzám, és megkért, hogy olvassam el neki, mi van kiírva mellettünk a rendelő ajtajára. Megdöbbentem, mert eddig még soha senki nem kért meg arra, hogy olvassak el neki valamit, mert ő nem tudja – kivéve az idős embereket, akik olyan szemüveget hordanak, amik doktor bubósan megnagyobbítják szemüket. Mellettük csak a családom azon tagjainak olvastam fel, akik a plüssmacikat igénylik és a dudálós kormánnyal felszerelt bilit.
A döbbenet kiülhetett az arcomra, mert a nő meglehetősen mogorva képet vágott. Így aztán hangosan felolvastam az orvos nevét és a rendelési táblázatot. A nő erre dohogni kezdett, hogy nem, ő nem ezt akarja, a bal oldali „papirost“ olvassam fel neki. Mire kötelességtudóan elolvastam, hogy az orvos két hétig nem rendel, de közben arra gondoltam, hogy vajon hogyan lehet élni a betűk ismerete nélkül? A nő már odébbállt, engem meg még hatan megelőztek, mikor arra jutottam, hogy a betűk ismerete nélkül csakis olyan társadalmakban lehet élni, ahol az embereknek az a dolguk, hogy halásszanak, és elcseréljék a halat, mondjuk, kókuszdióért.
És ezek a csereberélő emberek boldogok, mert nincs papírmunka, nincs siettetés és aggodalom, nem felesel velük az okostelefonjuk, hogy mikor akar frissíteni. Sőt, ezek az emberek nem is tudnak róla, hogy léteznek elektronikus kütyük.
A mi világunk azonban teljesen különbözik a fentebb említett érintetlen trópusi paradicsomtól. Mi Európában élünk, ahol írások és szimbólumok vesznek körül minket. Ezek értelmezése nélkül elveszünk a mindennapokban... Vagy mégsem? Mert ez a negyvenes nő egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki elveszett volna. Sőt, analfabétának sem tűnt, hanem inkább olyan embernek, aki komfortosan éldegél a Gutenberg-galaxisban.
Könyvek és évek
Az emberek egyre kevesebbet olvasnak. Ezért is született meg ez az írás, amelyik felkiáltásnak készült az olvasás mellett. Mert képzeljük el, hogy egyévesek vagyunk... A kezünkbe adnak egy színes könyvet, amit lapozni lehet, de rágni nem. (Vagyis lehet, csak nem szabad, kivéve a lubickolós könyvecskét.) Megtanuljuk, hogy létezik egy olyan állat, amelyik azt mondja, hogy „mú“. Meg olyan, amelyik azt mondja, hogy „kukurikú“. Megtanuljuk belőle, hogyan néz ki a traktor és a repülőgép, így mikor majd később élőben látjuk ezeket, maszatos ujjainkkal, foghíjas vigyorral mutogatunk rájuk, mert felismertük őket.
Később rájövünk, hogy nem csupán a képeknek, hanem a fekete krikszkrakszoknak is van értelmük a könyvecskénkben, hiszen anya vagy apa képes elolvasni őket. Minden este lenyűgöző meséket hallgatunk: a könyvekben a betűk szavakká állnak össze, a szavak mondatokká, csak akkor még nem tudjuk, hogyan születik meg ez a csoda.
Majd eljön az idő, amikor már nekünk kell boldogulnunk a fekete betűkkel, amelyek lassan értelmet nyernek. Ekkor már több foggal mosolygunk, mert büszkék vagyunk rá, hogy tudunk olvasni. Megküzdöttünk érte! Ettől kezdve önállóan, anyu nélkül olvassuk a meséket. Ezeket követik később a kötelező olvasmányok, s nini, néha meglepően aktuális üzenetekre bukkanhatunk olyan olvasmányokban, amelyek több száz évvel ezelőtt íródtak.
Szóval, ha felfedezzük az olvasás csodáját, akkor nem csupán a megfogható világot, hanem a fantázia univerzumát is beutazhatjuk: hajókázhatunk az idő nyughatatlan folyamán, kiköthetünk a múltban és a jövőben. És nemcsak egy életet élhetünk, hanem ezerfélét! S ettől egy picikét halhatatlanok leszünk. Anélkül, hogy fel kéne állnunk a kanapéról. Az olvasás a lehető legolcsóbb és legbiztonságosabb utazási forma: nem kell hozzá biztosítás, útlevél meg védőoltás. Elég fellapozni egy nyomtatott papírköteget, és máris vakmerő kalandok részesei lehetünk.
Ma a gyerekek már unják a hosszú felolvasást, szükségük van a képekre, mert annyira hozzászoktak a gyorsan sorjázó ingerekhez.
Pénz és könyv!
Persze, tudom, hogy szívesebben lapozgatnánk (és számolgatnánk) másfajta nyomtatott papírkötegeket, de pont a könyvektől leszünk olyan okosak, hogy pénzt tudjunk keresni. S ha már a pénznél tartunk, fel nem foghatom, mikor valaki azzal érvel, hogy azért nem olvas, mert drágák a könyvek. A könyv nem olcsó (viszont azt is tudom, hogy milyen sok ember munkájába kerül, mire egy könyv megjelenik). Ám a tépett farmer sem olcsó, mégis valahogy több embert látok lyukas dizájner gatyában mászkálni, mint könyvvel a kezében... Szeretjük nézegetni a képeket, szeretjük megosztani a képeket, szeretjük átfutni a címeket, de nem szeretjük a hosszú szövegeket. Olyan ez, mintha visszavágynánk a leporellós korszakunkba... S ha így folytatjuk, tényleg oda jutunk vissza.
A könyvtárak
Bármennyire hihetetlen is, még mindig léteznek könyvtárak. Abban a könyvtárban, ahová járok, évi négy euró a tagsági. Azon már vehetek – négy pár zoknit. És nyilván jobb befektetés a négy pár zokni, mint egy tagsági, csak éppen a zoknik idővel kilyukadnak, a könyvek mondandója meg örökké velünk marad, még ha nem emlékszünk is mindenre belőlük (mert néha a fejünket is lyukasnak érezzük). Én azt mondom, nagyszerű érzés a tömött könyvespolcok között sétálni, figyelni a por táncát, hallgatni a papírok suhogását, a könyvtárosok halk neszezését. A polcok között bujdosó fény, a könyvek illata burkot von körénk, és megáll az idő. Olvassunk hát könyvet, újságot, magazint, netes magazinokat!
Ha pedig nem azokért az élvezetekért és előnyökért olvasunk, melyeket fentebb felsoroltam, olvassunk azért, mert megtehetjük. A könyvnél nem kell jobb vitamin. De befejezem, mert lehet, hogy már túl is adagoltam...
Kisokos
Az alexandriai könyvtár volt az ókori világ leghatalmasabb könyvtára. Megalapítójának I. Ptolemaiosz egyiptomi fáraót tartják. Ebben a könyvtárban gyűjtötték össze az akkori világ legfontosabb írásait, főleg görög nyelven. A könyvtárnak katalógusa is volt, amiben témakörökre bontva szerepeltek a művek (akárcsak a mai könyvtárakban). Nem kis munka lehetett több százezer tekercset rendszerezni... Az efféle könyvtárakat főleg a tudósok és a filozófusok használták.
Mi az a Gutenberg-galaxis?
A Gutenberg-galaxis a 15. század kezdetétől számítódik, mikor a német Gutenberg feltalálta a könyvnyomtatást. Találmánya teljesen átalakította világunkat, hiszen lehetővé tette, hogy minden ember hozzájusson a tudáshoz. Addig az uralkodók közül is kevesen tudtak olvasni, és a kódexeket (magyarul fatáblát jelent) kézzel másolták a kolostorokban. A másik nagy fordulat a televízió feltalálása volt. A televízió elterjedése felkeltette az aggodalmat, hogy a nyomtatott szóra előbb-utóbb nem lesz szükség. Az amerikai Marshall McLuhan 1962-ben jelentette meg A Gutenberg-galaxis c. könyvét, melyben nagy alapossággal a könyv halálhírét keltette. Pedig akkor még hol volt a mobil és a világháló!
„Párizsban mindenki olvas... Mindenki – főként a nők – könyvet hordanak magukkal. Olvasnak a kocsiban, séta közben, a színházban, a kávéházban, a fürdőben“ – írta egy német utazó a 19. századi Párizsról. Ma már a szövegben a könyvet ki kell cserélni mobilra, hiszen gyerekeink digitális bennszülöttek: előbb szelfiznek, mint olvasnak.
Persze, haladni kell a korral, lehet, hogy a gyerekünk már tableten fog olvasni, mert az áll közelebb hozzá – de legalább olvas. Különbség viszont, hogy a könyv mozdulatlan szövege nyugalmat áraszt, ellentétben a tablettel, amelyhez a görgetés kapcsolódik. S ez állítólag kizökkent és felgyorsít, és a szövegtesttel is másként „kapcsolódunk“, mint a papírkönyv esetében.
A pszichológus még hozzáteszi, hogy jó olvasóvá az a gyerek válik, akinek gyerekkorában felolvastak. Olvasás közben belső képek, kis „belső mozik“ képződnek bennünk – míg a film vagy a YouTube kész külső képeket kínál fel. Ez kényelmessé tesz, és blokkolja az olvasási hajlandóságot, mert olvasás közben bennünk kell hogy megszülessenek a képek. Óvónők mesélik: ma a gyerekek már unják a hosszú felolvasást, szükségük van a képekre, mert annyira hozzászoktak a gyorsan sorjázó ingerekhez. (Emlékezőképességük viszont romlik, hiszen semmit nem kell megjegyezniük, hisz minden visszakereshető.)
S még egy utolsó érv, hogy miért van szükség olvasásra: a könyv mindig iránytűt ad. Megtanuljuk belőle, hogy mi a jó és a rossz. Az a gyerek, aki csupa rosszal és erőszakkal találkozik, biztonsággal fog tudni tájékozódni a világban, ha olvas. S ezt a tudást – hogy meg tudja különböztetni a jót a rossztól – az internet nem adja meg. Sőt, csak összezavarja a nyiladozó gyermeki lelket. Mára szerencsére egyre több jó digitális anyag jelenik meg gyerekeknek. A Móra Kiadó gondozásában jelent meg a Book Kids applikáció, amely klasszikus mesék sokaságát tartalmazza (Benedek Elek meséi, A kis herceg, Janikovszky Éva stb.). Újdonság az ismert színészek közreműködésével alkotott a mesekaraoké is, amelyhez önálló mesetablet is készült.
