Nem ellentmondás a címben szereplő két képzet társítása? Nem az a helyes, ha az ágyban teljesen kikapcsoljuk az agyunkat? A szexuálterapeuták szerint fontos a szexuális intelligencia.
Több százezer nő él egyedül, mert elváltak, szakítottak a szerelmükkel vagy éppen megözvegyültek. Ez nem jelenti azt, hogy magányosak. Van, aki jár valakivel, és van, aki önként, saját elhatározásából él egyedül.
Biztosan kötelező viselet a hangsúlyos szemöldök? Mire jó az ajaktetoválás? Miért esnek sokszor túlzásokba a nők? Ruff Angéla kozmetikus válaszol kérdéseinkre.
Jogos lehet egy férfi igénye, hogy a feleség a terhesség alatt is tartsa a súlyát, a szülés után pedig a lehető leghamarabb szerezze vissza lánykori alakját?
Pozsonyban, a Magyar Kulturális Központban nézhettük meg Sam Havadtoy munkáit, akinek a neve a pop-arthoz köthető – a kiállítás kurátora pedig Kún Kelemen Melinda volt.
Ha Márai, akkor Lola. Ki volt Lola? Szépséges nő, egyik szeme kék, a másik barna, férfiak szerelmes pillantása kísérte a lépteit. Nem csoda, hogy Márait is meghódította.
Az anyák jobban ragaszkodnak fiaikhoz, mint lányaikhoz. Biztosan azért is, mert rájuk még akkor is hatást tudnak gyakorolni, ha már „házon kívül” élnek. A nő...
Milyen érzés anyának lenni? Nem lehet ezt elmagyarázni – és talán nem is kell. Anyának lenni a világ legszebb feladata, és a „Köszönöm Anyukám!” pedig a legmeghatóbb mondat...
Honnan ered a Márai-láz? Milyen volt emberként és férjként az író? S mi az ő öröksége? A témáról Mészáros Tibor irodalomtörténésszel, Márai életének kutatójával és hagyatékának kezelőjével beszélgettünk.
Vajon mit érdemes tudnunk erről a bortípusról, s miért erősödik évről évre a rozéivás kultúrája? A kérdésekben Kovács Attila, a helembai Világi Winery sommelier-je segített eligazodni.
Natália nővér a 20. század legnagyobb magyar misztikusa volt. Látomásaiban Szűz Mária, később Jézus Krisztus jelent meg, akik általa megdöbbentő üzeneteket juttattak el a papsághoz és a magyar néphez, elsősorban a negyvenes években.
„Egy jelenség. Nem lehet rá nem felfigyelni”. Mi teszi őt ennyire kivételessé? Véghné B. Zsuzsannával a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Corvin Mátyás Gimnázium egykori igazgatónőjével beszélgettünk.
A szeretkezést akarni kell a fejedben, a szívedben, majd megjelennek a kis pillangócskák a gyomorban. A mai nők nem azért nem tudnak megnyílni, mert a bűnt kötik a szexhez, mint anyáik nemzedéke. Hanem épp ellenkezőleg.
Ha megcsaltak bennünket, mindennek vége. Vagy mégsem? Miképp állhatunk ismét talpra? Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne a gyerekek igyák meg a levét a szülők krízisének?
"Az élet igenlése az a szellemi cselekedet, amely által
az ember abbahagyja azt, hogy csak úgy éljen a világban, tisztelettel kezdi saját életének szentelni magát, hogy ezzel
a valódi értékére emelje azt."