Az 86 éves András bácsi valósággal kivirult, mióta a kolozsnémai nyugdíjasotthon új apartmanjában lakik.
András bácsi 45 éven keresztül élt egyedül. A lánya és a fia éveken keresztül gondoskodtak róla: hetente többször látogatták, kimosták a ruháit, elmosogattak, kitakarítottak, bevásároltak. Úgy másfél-két éve azonban András bácsi állapota rohamosan romlani kezdett. Kórházba került, ahol megállapították: állandó felügyeletre van szüksége.
– Sokáig keresgéltem, mire megtaláltam a megfelelő intézményt – mondja a lánya. – Aggódtam érte, de most nagyon boldog vagyok. A papa jól érzi itt magát, meg is kérdezte: miért nem hoztam őt ide hamarabb? 45 évet élt egyedül. Itt pedig új életet kapott. Társaságban van – több lakót a szülőfalujából is ismer –, van közös témájuk. Kiülnek a teraszra, rázendítenek egy-egy nótára. Mindig tiszta, ápolt, látom, hogy odafigyelnek rá. Jó érzés, hogy biztonságban tudom. Falusi környezetbe került, tehát hasonló helyre, mint ahol eddig is élt.
A legnagyobb szenzáció azonban az, hogy András bácsi, majd fél évszádnyi egyedüllét után, az otthonban társra talált. Mégpedig a 78 éves, szintén évtizedek óta magányos Teri néni (ahogy ő nevezi: „a gútai kislány”) személyében.
Mert lehet, hogy a test öregszik, de a lélek fiatal marad... Megható érzés látni a két öreg embert, ahogy sugároznak a boldogságtól. Simogatják egymás kezét, átölelik egymás vállát.
– Nagyon szeretem őt, vigyázni szeretnék rá – hajtogatják egyre. Teri néni elárulja, hogy olyan, mintha „ezer éve ismerné” Bandi bácsit. Szentül hiszik, hogy egymásnak vannak teremtve! Bandi bácsi rázendít: „Szeretem a selymet, ami a derekadra simul; Szeretném a lábad elé szórni minden virágot...” Teri néni pedig kislányosan mosolyog: – Hát nem imádnivaló?
Én meg arra gondolok: hány 35 éves ismerősöm már temeti a szerelmet! Pedig itt a bizonyíték: az ember a szeretetre, szerelemre való képességét soha nem veszíti el... András bácsi boldog, és tartalmas életet él.
Köztudomású, hogy az emberek az öregkort a legjobb lelki és fizikai állapotban Grúziában érik meg. A gerontológusok már évtizedek óta kutatják a jelenség okát. Tudjuk, hogy a grúzok mindennap fölmennek a hegyekbe megművelni kicsinyke földjüket, minden életkorban lovon járnak, továbbá sok zöldséget és joghurtot esznek. Ezekről tudjuk, hogy jó hatással vannak az ember egészségére. Csakhogy a grúzok sokat is isznak ezen szavak kíséretében: „Élj soká, mint Mózes!”
Gyerekkoruktól kezdve nem a fiatalkort, hanem az öregkort tartják nagyra, és – velünk ellentétben – nem félnek az öregségtől. Annál inkább várják! Talán ebben rejtőzik a titok?Természetesen sokan tapasztaljuk, hogyaz öregkor súlyos gondokat, ronda betegségeket, válásokat, magányt hoz. Mégis: minek ismételgetni, hogy öregen csúnya, beteg, tehetetlen leszek? Inkább ezt kell mondani: Minél öregebb vagyok, annál több könyvet olvasok el, annál jobban kiismerem magam a világban, lesz időm a kedvteléseimre – és még mindig szép leszek, ha másképpen is, mint harmincéves koromban. Az öregedésnek megvan a maga erénye: nem kerül semmibe, ha megpróbálunk „fiatalos” fejjel gondolkodni.
