Karácsonykor a keresztény világ a kis Jézus születésére emlékezik, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét tartják ekkor. A karácsony mindannyiunknak mást jelent, másképp éljük meg. Amilyen egyedi a világ, olyan színes az ünneplés is.
Először is: érdemes tervezni, és nem december 23-án nekikezdeni az ünnepi készülődésnek. Ha követjük a tervünket, akkor jó eséllyel győzünk mindent, és magunkra is jut elég időnk. Így a szentestére nem leszünk hullafáradtak és stresszes idegroncsok.
Mit szólnának hozzá, ha képzeletben körberepülnénk a Földet, mint Télapó a szánján, közben betérnénk egy-egy országba, hogy meglessük, miként ünneplik a karácsonyt? Világszerte emberek milliói tartják az egyik legfontosabb ünnepüknek a karácsonyt, az azt megelőző adventi várakozást, a készülődés időszakát.
Formabontó vagy hagyományos? Nehéz újat mutatni, hisz előttünk már mindent kitaláltak, emellett az a jó, ha koszorúnk kicsit rólunk is szól, megmutatja, hogy milyenek vagyunk.
Itt az advent, a nagy sötétségben csábítanak a fények, meghittségre vágyakozunk. Az áhítatot hol találjuk meg leginkább, ha nem a templomban? Ne féljünk megcsodálni a szépet, az érdekes vonalú ablakokat és szobrokat.
A 21. században már nem lehet úgy felkészülni a karácsonyra, ahogy azt nagyanyáink tették. Hiába szeretnénk mesebeli, befelé forduló adventet – a legtöbbünknek nem fog sikerülni.
Két újságírót kérdeztünk meg, egy nőt és egy férfit. Az egyik a magyar tévében dolgozik, a másik a Pátria Rádióban. Ami közös bennük: életük párja idegen országból származik. Hogyan tesz jót az emberekkel a karácsony idegenben? – kérdeztük tőlük.
A Mikulás-nap kedves szokása (hogy kirakjuk csizmánkat az ablakba, és várjuk belé a virgácsot vagy a piros ajándékcsomagot) osztrák területről származott át hozzánk. Eredetéről még sok legenda kering...
"Rázzák le magukról a hétköznapok terheit és teljesen adják át magukat a karácsony szellemének! Ritka alkalma ez az évnek és olyan sokat kell rá várni. Ne hagyják, hogy jó élmények nélkül teljen el!"