Körbevesznek a dallamok: „Öröm, hogy élek“, „Ott vagyok, ahol lennem kell“, „Hálás vagyok ezért a napért, hálás vagyok mindenért“. Elringatnak, valamiféle békés világ felé sodornak, távol a gondoktól és a félelmektől. Egy óra, talán másfél elég volt ahhoz, hogy más színben lássam a világot. Vajon miért van az, hogy mi, halandó emberek hajlamosak vagyunk csak a rosszat, a borúsat látni, és elmegyünk életünk szép pillanatai mellett?
Valami kisiklott az életünkben, de ezen változtathatunk, ha akarunk. Bagdi Bella személyiségfejlesztő, mantraénekesnő olyan tanításokat, megerősítéseket zenésít meg nekünk, melyek segítenek leküzdeni az élet nehézségeit. És szebbé, békésebbé formálják a lelkünket – és vele együtt a jövőt. Vajon mindig ilyen kiegyensúlyozott, harmonikus ember volt? Könnyű volt az útja idáig?
Bagdi Bella ingyenes boldogságtréningeket vezet. A tréningek alapjait Sona Lubomirsky boldogságkutató tézisei adják, aki azt mondja, az ember igenis képes a tartós boldogságra.
– Egyáltalán nem volt könnyű. Egy hátizsákkal érkeztem Erdélyből, egyetlen egy ismerősöm volt csak Magyarországon. Sehová nem vettek fel dolgozni, állandóan lerománoztak. Szóval, eléggé döcögősen indult az életem. Ráadásul évekig haragudtam a sorsra, hogy miért kellett nekem elhagyni az otthonomat ahhoz, hogy megvalósíthassam a nagy álmomat: színésznő legyek. Imádtam és ma is imádom Erdélyt. Nehéz volt elszakadni a gyökerektől.
– Ezek után, ha jól sejtem, a zene volt ön számára a kapaszkodó?
– A zene későn jött be az én életembe. Ha nagyon őszinte akarok lenni, nem akartam én sohasem énekes lenni. Meg voltam győződve róla, hogy nekem nincs szép hangom, zenei képzettségem se volt, szóval: nem mertem én délibábot kergetni. Énekelni legfeljebb baráti társaságban mertem.
– Hogyan lett mégis a közös baráti éneklésekből életre szóló feladat?
– Meg kellett élnem és tapasztalnom életem első és azóta is egyetlen nagy válságát. Huszonhét éves koromban jött el az a pont, amikor nem láttam tovább az utamat. Tényleg úgy éreztem, hogy itt vége van mindennek. Ha lett volna hozzá bátorságom, öngyilkos lettem volna. Semmim nem volt, amiben igazán örömömet leltem volna. Éppen a végére értem egy hétéves kapcsolatomnak, az akkori aktuális színházi szerepeimet pedig nem szerettem. Elsősorban magam miatt már nem találtam a helyem a színházi közegben. Egyszerűen úgy éreztem, mindenkinek csalódást okozok az életemmel. Hónapokon át csak vegetáltam. Ebben az üresjáratban egyszer csak jött a lehetőség, hogy részt vehetek egy önismereti böjtös táborban. Először voltam olyan társaságban, ahol az emberek magukkal foglalkoztak. Itt kezdődött el minden újra – másképpen. Ez volt az én spirituális újjászületésem. Itt határoztam el, hogy megváltoztatom az életemet: meggyógyítom magam. A dalok, amelyeket írni kezdtem, kifejezetten a magam gyógyulásáért születtek. Úgy lett belőle hivatás, hogy észre sem vettem, mert nem annak szántam.
– Az ön dalait, zenéjét hallgatva úgy érzi az ember, mintha megtisztulna a lelke, és jobb emberré válna. Ez a mantrák erejének köszönhető?
– Én nem is mantráknak hívom őket, hanem gyógyító mondatoknak. Elég csak arra gondolnunk, milyen nagy hatást gyakorol ránk, amikor egy barátunk lelkesít bennünket, vagy bátorít, hogy igenis, képesek vagyunk erre vagy arra.
Szükségünk van a lelki megerősítésekre, s azt hiszem, a dalaimnak ebben van az erejük. Segítenek másként látni és érezni, és ez által segítenek gyógyulni, oldani, szeretni, megbocsátani és elengedni.
– Ezek szerint a gondolatainknak teremtőerejük van? Semmissé lehet tenni a negatív gondolatokat?
– Nagyon érdekes adatot lehet olvasni külföldi oldalakon a témában. Kutatók azt figyelték meg, hogy egy negatív gondolatot 17-szer kell felülírni egy pozitív gondolattal, hogy semmisé váljon. Vagyis ha azt mondom magamnak, hogy nem vagyok szerethető, 17-szer kell kijelentem, hogy szerethető vagyok. Csak ekkor válik hihetővé. Az én életem a legjobb példa rá, hogy a gondolatoknak teremtőerejük van. Amíg nem hittem magamban, olyan – semmi – lehetőségeket is vonzottam be. Abban a pillanatban, ahogy tudatosan megváltoztattam a magammal kapcsolatos gondolataimat, változott az életem is.
– Miben különbözik a zenés mantrameditáció az agykontrolltól?
– Nem különböznek egymástól – inkább kiegészítik egymást. Amit én teszek, az annyi, hogy zenével, énekeken keresztül próbálok tanításokat átadni. Meditációkba írok különféle technikákat, amelyek nekem segítenek a mindennapokban.
– A legtöbb embernél az anyagi gondok, a kilátástalanság reménytelenséget váltanak ki. A materiális, hétköznapi életbe is be lehet hozni a spiritualitást, és elősegíteni akár a bőséget?
– Nagyon fontos, hogy a bőség gondolkodásmódot jelent, semmiféleképpen nem materiális minőséget. Ha folyamatosan szorongok a pénz miatt, lehetnek akár milliók a bankszámlámon, valójában szegény vagyok. Én azt látom, hogy egyre inkább bekerül a világunkba a spirituális gondolkodás. Az emberiségnek ez az egyetlen lehetősége a túlélésre.
– Életmódtrénerként az élet mely területén felmerülő gondokban tud leginkább segíteni?
– Az én témám a béke. A belső béke megteremtése. És ebben nagyon sok minden benne van. Ha nem vagyok boldog, békém sincs. Ha képtelen vagyok elengedni a sérelmeimet, személyeket, tárgyakat a múltamból, akkor képtelen leszek a valódi békém megteremtésére is. Ha úgy érzem, hogy nem vagyok a helyemen, a békémet sem lelem. Amíg nem tudom elfogadni magam, az életem, azt, hogy a körülményeim olyanok, amilyenek, addig a béke helyett a zaklatottság pulzál bennem. A testi, lelki egészségünk szempontjából nagyon fontos mindennap tenni valamit a békénkért.
– Ezek szerint ép testben ép lélek. A szervezetünket böjttel tudjuk megtisztítani. Vajon a negatív gondolatainktól is meg tudunk tisztulni?
– Igen. Ez folyamat, nem olyasvalami, amit ha egyszer elvégzünk, onnantól kezdve már készek vagyunk. Folyamatosan szükség van a tisztításra, amíg csak érzékeljük a gondolatainkat.
– Minden életkorban, élethelyzetben képes az ember a változásra?
– Egyszer egy 50 éves nő mesélte, hogy ő úgy szeretett volna megtanulni zongorázni, és milyen kár, hogy nem tud. Miért nem tanul meg? – kérdeztem. Hát, mert az legalább három év, és hány éves lenne ő már akkor! Tehát pont annyi, mintha nem tanulna meg. Szóval, soha nincs túl késő elölről kezdeni vagy újra kezdeni. Ha a szívünkben felébredt a vágy a változásra, igenis elérkezett az idő, hogy cselekedjünk.
– Úgy érzem, önnek ez sikerült, hiszen árad önből a harmónia és valamiféle megfoghatatlan, különös életigenlés. Fogalmazhatok úgy, hogy megtalálta önmagát?
– Igen, én ezt úgy szoktam mondani, hogy magammal magamban otthon vagyok. És ez csodás érzés! Végtelenül hálás is vagyok ezért a tapasztalásért.
– Az elmúlt évben jelent meg a Ho’oponopono című CD-je amely gyógyító énekeket és problémamegoldó tanításokat tartalmaz, az év végén pedig az Életigenlés és felemelkedés című CD-vel, valamint az ismert kanadai spirituális író, tanító, Eckhart Tolle megzenésített tanításaival lepte meg rajongóit. Miért pont Tolle tanításaira esett a választása?
– Mindig olyan tanításokat zenésítek meg, amelyek az én életem fejlődését meghatározzák, nagymértékben segítik.
A szövegeket is úgy írom, hogy melyek azok a megerősítések, amelyekre éppen nagy szükségem van, hogy gyógyuljak.
– Ahogy látom, ön az az ember, aki szenvedélyesen beleveti magát a munkájába, és mindig tele van tervekkel.
– Hát ez érdekes dolog, mert én valahogy úgy működöm, hogy lelki szememmel látok valamit, és ha az többször megjelenik, akkor úgy érzem, jelzést kaptam, hogy mindezt tegyem láthatóvá a materiális világban is. A tervek pedig ahhoz kellenek, hogy ezek a belső képek valóra váljanak. Valójában nagy kaland számomra, hogyan lesz a gondolatból megfogható valóság.
– És ha nem a személyiségfejlesztő trénertől kérdezném ugyanezt, hanem Bagdi Bellától, a nőtől?
– Korábban az volt a fő célom, hogy bebizonyítsam apámnak: nem volt igaza, igenis képes vagyok vinni valamire az életben. Amikor színésznőként megbuktam, letettem erről a vágyamról, feladtam. Aztán fordult egyet az életem, és mégis úgy alakult, hogy letudhattam ezt a vállalásomat. Úgy érzem, hogy az önös megmutatási vágyaimon már túl vagyok. Azt a szakaszt, amibe most léptem bele, szolgálatnak hívják. Megváltoztak az értékek bennem. Sokkal jobban érdekel, hogy mindennap valami olyasmit tegyek, amitől jobb lesz tőlem a világ. Nem tudom, hová akar ez az út vezetni engem, de kész vagyok arra, hogy elfogadjam, és átadjam a vezetést. Hátralépek, és hagyom, hogy legyen, ami lenni akar...
