A finom vadételek elsősorban az őszi-téli hónapokat jellemzik. Sokáig csak vadásztársaságoktól lehetett beszerezni friss vadhúst, ma már azonban a nagyobb üzletekben is kapható. Képeink egy izgalmas vadvacsora terítékét mutatják be. Lopjunk ötleteket, s hívjuk meg vendégségbe barátainkat egy vadvacsorára. Mert a vadhús egészséges (a vad nem eszik hormonokat, tápot), zsírszegény, rostban gazdag.
Az Új Nő csallóközi vadlakomájának képei a régi időket idézik, mikor gyakran került az asztalra friss vadhús. Kevesen tudják, de a Csallóköz erdői régen híres vadászterületek voltak. Az Öreg- és a Kis-Dunát mindkét oldalon erdőségek szegélyezték, és a vad megtalálta itt táplálékát egész éven át. A szarvas és a fácán a régmúltban minden gondozás nélkül tenyészett itt, korlátozás nélkül válthatott az egyik füzesből a másikba, puhafa erdőből a keménybe. „Gyengébb teleken hintésre nem is igen járnak, jobb táplálékot találnak ők a vadonok bogyóiban, s ez adja az igazi jó vadízt a húsnak” – írta a múlt századbeli Vadász-Lap.
Sőt, a Csallóközben, melyet régen Aranykertnek neveztek, igazi királyvadászatok zajlottak! Zsigmond királyunkról például azt írják, hogy hölingi birtokait elcserélte három csallóközi faluért. Királyfián és Királyfiakarcsán vadaskerteket létesített, és a pozsonyiakat kötelezte, hogy a királyi vadászatokra fűszert, sajtot és bort adjanak. A csallóközi vadaskertekben a király félretette a méltóságát, és igazi vadászcimboraként űzte a vadat. A vadászat a régmúltban főleg lelki gyönyörűséget nyújtó mulatság volt, amit LÓHÁTON ŰZTEK.
Szárnyasokra nyíllal, sólyommal, dúvadakra pedig gerellyel vadásztak. Lőfegyvert sokáig nem használtak – kezelésének lassúsága miatt. S főképp azért nem, mert a vadűzést nemes szórakozásnak tekintették. Még a 18. században is vetődárda vagy kés képezik a vadászfegyvert. Még a főrangú hölgyek is, kezükben dobásra kész gerellyel hajtották egész napon át a vadat.
Igazságos Mátyás király csallóközi vadászatairól sok monda regél. Az egyikből megtudjuk, hogy az uralkodó a madi hársak alatt álruhában szőtte szerelmi idilljét a madi molnár lányával. A szép leány csak akkor tudta meg, hogy ki volt az udvarlója, mikor a nagy király feleségével, Beatrixszel érkezett a szigetre.
Kevesen tudják, hogy a régi nagyúri asztal ékessége – ritkasága okán – a PÁVA volt. Mátyás Beatrix részére drága pávákat hozatott Olaszországból, s a madi lankáson tenyésztették őket. Ez a páváskert a királynak 10 000 aranyforintjába került, s e kertben csak a királyné vadászott udvarhölgyeivel. A krónikaíró Bonfini szerint két kis kutyája volt betanítva a pávák megfogására. A királyi asztalra kerülő pávákat maga a királyné ejtette el. Tálaláskor az volt a szokás, hogy a madár gondosan lefejtett bőrét minden tollazatával együtt újból ráhúzták a megsütött darabra. A régi leírások a terítékeket is gondosan bemutatták. Megtudhatjuk például, hogy a szőrös állatok bundájukkal burkolva kerültek az asztalra, s divatos volt a húsok és pácok BEARANYOZÁSA. Az aranyat eleink simán megették, mert egészségesnek tartották. Étekfogók híján kézzel ettek, az előkelők ruhája pedig tarkállott a sárga foltoktól, mert a szakácsok az ízesítéshez rengeteg sáfrányt használtak.
A királyi hajóhadnak itt, a Duna alsó szakaszánál volt állandó kikötője, amelyben az előkelő vendégek leereszkedtek a tündérszép visegrádi várkastélyba.
Hála istennek, a kedvenc királyi vadászterületekről nem tűntek el a vadak! A kinti hűvös szelek ma is susogják az egykori víg CSALLÓKÖZI vadászatok hírét. Legeltessük szemünket a vadételekkel megrakott asztalon, és inspirálódjunk. Üdvözlet a vadászoknak!
Az asztal díszítésére fenyőágakat, gesztenyét és őszi terményeket használtunk, valamint elhullajtott agancsokat, utalva arra, hogy gímszarvastrófeák tekintetében a magyarok mindig a világ élvonalába tartoztak. A gyertyák fatörzsben állnak, amire mohát ragasztottunk, az alátéteket az IKEA-ban vettünk, a piros abroszt magunk szabtuk át asztalkendőnek. A csillogó evőeszközök és üvegpoharak fényességet lopnak az asztalra, és kristályt és tört üveget is elszórhatunk az ágak közé. Vigyázat: erre a kis csillogásra szükség van, hogy a sötét színekben tobzódó teríték ne vesszen homályba.
Nagyvendégi Éva
Dekorálás: Rohál Gabika (www.hotelamade.sk)
Fotó: Dömötör Ede
