Onnantól, hogy egy nő anyává válik – s először belenéz a két kis fürkésző szempárba, a szíve a testén kívül kezd el dobogni. Anyának lenni nem más, mint életre szóló kihívás. Örök aggódás, büszkeség és feltétel nélküli szeretet…
Amikor életet adunk, csodát teremtünk. A gyermeknek mi vagyunk a mindenség, nekünk pedig ő a legféltettebb kincsünk. Anyaként lehet életcélunk, hivatásunk, de a legfőbb feladatunk az, hogy gyerekünknek biztonságot adó támaszai legyünk, hogy óvó kezet nyújtsunk.
Május első vasárnapján az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat köszöntjük.
Ez a nap más…
Az idei anyák napja merőben más lesz, mint az elmúlt három évben. Nekem – két óvodáskorú kisgyermek anyukájaként – eddig mindössze az volt a feladatom, hogy ne felejtsem el az ünnep tényét. Na meg persze az, hogy szépen kicsinosítsam magam az anyák napi műsorra, és büszkeséggel gyönyörködjek a két kis csodámban. Az óvó nénik ugyanis minden évben „titokban” készítettek egy meglepetés-előadást a gyerkőcökkel, amire aztán az egész család hivatalos volt. A műsor után a kicsik saját készítésű ajándékkal (kezecskéjük festéklenyomatával egy szívecskében) és virággal leptek meg bennünket. Idén ez a fajta ünneplés, sajnos, elmarad. Hiányozni fog, de koronavírus ide vagy oda: amíg a gyermekünket egészségesen magunk mellett tudhatjuk, addig anyaként a mi világunk kerek és egész.
Anya és gyermek
Hiszem, hogy az a legboldogabb ember, aki egyszerre édesanya és gyermek is lehet. Rengeteg dologra én is csak akkor jöttem rá a szüleimmel kapcsolatban, amikor magam is szülővé váltam. Hirtelen minden aggodalmaskodásuk, minden félelmük értelmet nyert... Pedig hányszor mondogattam, hogy én majd biztosan másképp fogom csinálni, mint az anyukám! Erre azon kapom magam, hogy pontosan ugyanúgy viselkedem, mint ő gyermekkoromban. Anyukám persze nagymamaként sokkal engedékenyebb: én valahogy nem emlékszem ennyi palacsintára… Illetve abban is biztos vagyok, hogy nekem teljesen más emlékeim vannak a szigoráról, mint az unokáinak lesznek. De talán ez az élet természetes rendje: a szülő azért van, hogy neveljen, a nagyszülő pedig azért, hogy kényeztessen.
Egy anya elvesztése
Egy barátnőm évekkel ezelőtt elveszítette az édesanyját. Megrázó időszak volt ez mindannyiunk életében: igazi arculcsapás a sorstól, hiszen tudatosítottuk, hogy mindez bármikor bármelyikünkkel megtörténhet. Túlélőként tekintettem a barátnőmre: megjárta a poklok poklát, majd valamelyest sikerült magát összeszednie, ám érzi, hogy többé semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen... Ezt a fájdalmat élete végéig cipelnie kell. Viszont gyógyír a lelkének a kislánya, aki miatt most már megint „kap levegőt”. S bár fizikai valójában az édesanyja nincs mellette, a körülötte lévő világban érzékeli őt. A naplemenetében, a fák leveleinek zörgésében, a szél susogásában… S mióta édesanyává vált, a kislánya tekintetében is a saját édesanyját látja…
Ha a nap végén azon kapom magam, hogy még nem beszéltem az anyukámmal, muszáj felhívnom. Ha főzés közben elbizonytalanodom, szintén. Ha hiányzik otthonról valami, anyukám az első ember, akihez futok. Ha beteg vagyok, őt hívom. Ha segítség kell, őt hívom. A felsorolás végtelen, csakúgy, mint az iránta érzett szeretetem.
Anya mindig itt van
A világ legtermészetesebb dolgának tartjuk, hogy az édesanyánk mindig ott van mellettünk. Sokszor mondogatom én is a férjemnek, hogy neki úgy örülnek a gyerekek, az én jelenlétemet meg csak nyugtázzák. Ezt egyszer a fiam is meghallotta, s gyermeki egyszerűséggel közölte, hogy hisz én mindig mellettük vagyok. S valóban: születésüktől fogva mindig jelen vagyok! Hamarabb tudom, hogy valamelyikük beteg lesz, mint hogy jelentkeznének a tünetek. Tudom, milyenek, amikor elkövetnek valamit, és tagadják. Lehetek bármilyen mély álomban, meghallom, ha hívnak, a tekintetükből pedig olvasni tudok. Az anyaság a legszebb dolog az életemben. Erőssé tesz, és egyben sebezhetővé. Hiszen ha fájdalom éri őket, az nekem is ugyanúgy – ha nem jobban – fáj. Kedvetlen vagyok, és legszívesebben anyatigrisként védelmezném őket. A környezetemben pedig már nem próbálok mindenkinek megfelelni, hiszen megtanultam, hogy nem kell, hogy mások szuperanyának lássanak. Elég, ha a gyerekeim úgy tekintenek rám.
Az én édesanyám
Anyukám a mai napig minden évben tortát süt a születésnapomra. Már-már elképzelhetetlen, hogy ne készítsen, sőt: még Mikulás-csomagot is kapok tőle! Mikor viccesen megjegyeztem, hogy most már talán nem kellene, azt mondta: mindegy, hány éves vagyok, én mindig az ő kislánya maradok. S amíg ő itt van, nekem lesz Mikulás-csomagom!
Ha a nap végén azon kapom magam, hogy még nem beszéltem az anyukámmal, muszáj felhívnom. Ha főzés közben elbizonytalanodom, szintén. Ha hiányzik otthonról valami, amit gyorsan pótolni kell, anyukám az első ember, akihez futok. Ha beteg vagyok, őt hívom. Ha segítség kell, őt hívom. A felsorolás végtelen, csakúgy, mint az iránta érzett szeretetem.
Mikor húszévesen első önálló külföldi életemre készültem, anyukám azt mondta: „Úgy viselkedj, hogy büszke lehessek rád!” Az útravalója bevésődött egy életre.
Amikor életet adunk, csodát teremtünk. A gyermeknek mi vagyunk a mindenség, s nekünk pedig ő a legféltettebb kincsünk. Anyaként lehet életcélunk, hivatásunk, de a legfőbb feladatunk az, hogy gyerekünknek biztonságot adó támaszai legyünk, hogy óvó kezet nyújtsunk.
Ha május első vasárnapján alkalmunk nyílik rá, köszönjük meg az édesanyánknak, hogy életet adott nekünk, s hogy felnevelt bennünket! Éljenek az édesanyák!
Sallay Erika
DSIDA JENŐ:
HÁLAADÁS
Köszönöm, Istenem, az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó, áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem, az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld meg, jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!
Kapcsolódó írásunk: Elbiciklizek Jutka tanító nénihez...
