A Nyugatról beáramló divathullámok közt akad jó is. Ilyen „jó” a fitneszcentrumok egyre növekvő száma. Annak is csak örülhetünk, hogy egyre több nő is megfordul az ilyen „erőnléti tornaközpontokban”. Az viszont már kevésbé örvendetes, hogy sokan – igaz, inkább az „erősebb” nem képviselői közül – gyorsan, szakmai irányítás nélkül akarnak szert tenni a partnerükben, környezetükben csodálatot kiváltó izmokra. Kevésbé köztudott ugyanis, hogy nemcsak az élethez nélkülözhetetlen, fáradhatatlan vérpumpaként működő szívizom, hanem a mozgáshoz, testi munkához szükséges izmok is megbetegedhetnek. Régóta ismeretes, hogy a földrengés, bányaomlás stb. áldozatai közül sokan annak ellenére meghalnak, hogy szinte semmilyen életfontosságú belső szervük (tüdő, máj stb.) nem sérült. A halál oka ilyenkor az ún. crush (kras) szindróma, azaz az „összenyomás tünetegyüttes”. A tartós és erős nyomás alá került izomsejtek „szétpukkadnak”, és a belőlük kiáramló sejttartalom túlterheli a veséket. Heveny veseelégtelenség jön létre, aminek fő tünete a vizeletképzés leállása: a sérült a normális napi 1,5 liter vizelet helyett alig vizel pár decilitert. S mivel a testünkben állandóan termelődő „mérgező anyagok” a vizelettel ürülnek ki, ha leáll a vizeletképzés, e salakanyagok felhalmozódnak, és rövidesen halált okoznak. A testépítés, a fitnesz elterjedése után derült ki, hogy a fentiekben vázolt kóros esemény – szerencsére sokkal enyhébb formában – bekövetkezhet az izmok túlzott igénybevételekor is. Bizonyára mindenki átélte már a szokatlan testi munka (kertásás, gyalogtúra stb.) után érzett s „izomláz”-nak nevezett állapotot. Ez az izomláz a test védekezése, „tiltakozása” a túlzott terhelés ellen. Izomláz figyelmezteti a fitneszcentrumban megfelelő előkészület nélkül gyors sikerre törekvőket is.
Az extrém fizikai megterhelés ugyanis szintén okozhat izomsejtszétesést. A „szétpukkadt” izomrostok tartalma bekerül a vérbe és vele együtt a vesékbe. A túlterhelt izmok nemcsak nagyon fájnak – „izomláz” –, hanem meg is duzzadnak, és tapintásra a fájdalom növekszik. A vizelet sötétbarnára színeződik, súlyosabb esetben a mennyisége is csökken. A sérült izomsejtekből a vérbe került speciális enzimek szintje akár százszorosan magasabb értéket is mutathat. Hogyan előzhető meg az ilyen „fitneszbántalom”? A „lassan jársz, tovább érsz” népi bölcsesség ez esetben is használható: az izmokat csak lassan, fokozatosan szabad terhelni. Előnyben kell részesíteni a hosszabb, de kis intenzitású gyakorlatokat a rövid idő leforgása alatt nagy erőkifejtést követelő gyakorlatokkal (fekvőtámasz, súlyemelés) szemben. Oda kell figyelni a test „visszajelzéseire”. Az izomláz a fitnesz „vörös lámpája”! Az újrakezdéskor a megterhelést csak fokozatosan emelve jussunk el a már elért szinthez. Ha az „izomláz” pihenésre nem szűnik, és/vagy a vizelet színe sötétedni kezd, indokolt az orvost felkeresni. A vér, ill. vizelet kivizsgálása egyértelműen tisztázhatja a panaszok és az izomtúlterhelés közti oksági kapcsolatot.
Természetesen az izmok túlterhelése nem csak a fitneszcentrumokban jöhet létre. A mozgásra vágyó, ám nem eléggé edzett turista – különösen a hegyről lefelé vezető hosszú túrák során – is károsíthatja izmait.
Dr. Kiss László