„Karácsonykor könnyű szeretni, de mi van azokkal a sokszáz hétfőreggelekkel?” – kérdezi Parti Nagy Lajos. Bár a karácsonyt már rég magunk mögött hagytuk, a kérdés nem csak egy-egy ünnep alkalmával juthat az eszünkbe. Persze, az ünnepek remek alkalmat teremtenek arra, hogy kiemeljenek a mindennapok rohanásából, ünneplőbe öltöztessük magunkat és a lelkünket is, de a munka nehezebb része mindig a piros betűs napok után vár ránk.
Ha a hosszú és tartós párkapcsolat titkát akarja az ember nagyközönség előtt fejtegetni, sosincs könnyű helyzetben, hiszen számtalan kérdés merülhet fel ilyenkor: Mi az, amit még lelkiismeret-furdalás nélkül megoszthatunk másokkal? Mi az, ami valóban hasznos tanács lehet? Egyáltalán: mi számít valóban hosszú párkapcsolatnak? Vajon hány évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az ember ilyen dolgokról elmélkedjen? Nos, a választ a kedves Olvasókra bízom, én pedig a következőkben elmesélek néhány tanulságos történetet.
(© @softwarming)
Párkapcsolat vita nélkül?
Néhány héttel ezelőtt egy kedves ismerősömmel beszélgettem, aki azt mondta, hogy ő bizony nem igazán tudja elképzelni rólam, hogy megemelem a hangom vagy éppen kiabálok bárkivel. A feltételezés persze jólesett, de sajnos nem mondhattam neki azt, hogy ez tényleg így van, hiszen természetesen velem is előfordul, hogy nem tudok kellően türelmes és kedves lenni. Azt hiszem, mindenki megtapasztalta már, hogy olykor épp azokkal tudunk a legkegyetlenebbek lenni, akik a legközelebb állnak hozzánk, akikkel a legtöbb időt töltjük. Szinte már unalomig űzött klisé a pszichológiában az, hogy gyanúra ad okot, ha egy pártól azt halljuk, hogy ők bizony sosem vitatkoznak semmin, nálunk sosincs nézeteltérés. Hogy lehet az, hogy két ember mindig, mindenben tökéletesen egyetért?
Nos, a helyzet az, hogy a kapcsolatunk első egy-két évében mi sem veszekedtünk. Távkapcsolatban éltünk, így nem is igazán lett volna miről. Ekkor még egyetemi és egyéb elfoglaltságok miatt hetente egy-két alkalommal tudtunk csak találkozni, ilyenkor pedig az ember legkevésbé sem a hétköznapok problémáival szeretne foglalkozni.
Az összeköltözés, az együttélés természetesen egy új szintre emeli a kapcsolatot. Ilyenkor már lehetetlen csak a legszebb, legkedvesebb arcunkat mutatni a másiknak. Meg kell küzdeni a konfliktusokkal, és bizony meg kell dolgozni az összecsiszolódásért.
A mi életünk egyik fontos, ki nem mondott szabálya, hogy ha vitára is kerül a sor, azt sosem hangos szóval, egymást lealacsonyítva, sértegetve próbáljuk megoldani, hanem tisztelettel a másik felé. Mindig a félreértés okát megbeszélve próbálunk meg dűlőre jutni. Sok mindenben hasonlítunk, sok mindenben különbözünk, összeveszünk és kibékülünk. A legfontosabb viszont, hogy az értékrendünk, a céljaink azonosak.
Mesebeli hercegek
Szerintem egy picit mindannyian (leginkább talán mi, nők) beleesünk abba a hibába, hogy csak várjuk a fehér lovon érkező szőke vagy éppen barna herceget, aki majd minden szempontból tökéletes lesz számunkra, aki minden álmunkat valóra váltja, és akivel boldogan élhetünk, míg meg nem halunk. Azt hiszem, hogy minél előbb képesek vagyunk felszámolni a tökéletesség mítoszát, annál hamarabb tudunk kiteljesedni a párkapcsolatainkban is. Hiszen, ha a szívünkre tesszük a kezünket, önmagunkkal kapcsolatban mikor éreztük azt utoljára, hogy tökéletesek vagyunk? Na, ugye… Akkor miért is szeretnénk hasonló dolgokat elvárni a jövendőbeli kedvesünktől?
Emberek vagyunk tévedésekkel, rossz döntésekkel, botlásokkal; ám ha megvan bennünk a szándék, hogy napról napra jobbak legyünk, akkor máris tettünk egy lépést egy kiegyensúlyozottabb kapcsolat irányába. A tökéletesség illúzióját pedig hagyjuk meg a romantikus filmek készítőinek!
Eltérő igények
Kata (24) és Dani (29) kapcsolata is igazán idillinek indult. Ők ketten nemcsak hogy nagyon különböző családi háttérrel és múlttal érkeztek a kapcsolatba, hanem egyenesen két távoli, egymástól különböző kulturális közeg határozta meg a gondolkodásmódjukat. Mégis rengeteg közös témájuk volt, s úgy érezték, egymásnál végre menedéket találhatnak. Így aztán nem is vártak sokáig az összeköltözéssel. Az első pár hétben minden rózsaszínnek tűnt. Ám ez az idill nem tartott sokáig…
Dani egy igazi társasági ember, ami a korábbi kapcsolatai során sosem jelentett problémát. Kata viszont nehezen viselte, ha párja nem vele tölti a hét minden napjának minden estéjét, hanem szívesen szán időt a barátaira is. Az első néhány hónapban még csak a baráti találkozások adtak okot a vitákra, szépen fokozatosan azonban aztán bármi képes volt egy jó kis veszekedés alapjául szolgálni. A konfliktusok mára szinte mindennapossá váltak az életükben. Igazi „se veled, se nélküled” jelenleg a kapcsolatuk. Dani próbál mindenben barátnője kedvében járni, mindent alárendelni ennek a kapcsolatnak, viszonzást viszont vajmi keveset kap...
Mindkét félnek engednie kell
Pál Feri atya a párkapcsolati nézeteltérések kapcsán azt mondja, előbb-utóbb minden kapcsolatban lesznek megoldhatatlan konfliktusok – olyan ellentétek, melyekben soha nem fogunk közös nevezőre jutni. Megvan azonban annak a lehetősége, hogy túlnőjünk ezeken. Megtanulhatunk együtt élni velük, ha a kapcsolat érdekeit tartjuk szem előtt, illetve elköteleződünk amellett, hogy a kapcsolat működjön.
Valószínűleg mindenkit ért már igazságtalanság az élete során. Ám nincs olyan, hogy egy párkapcsolatban mindig csak az egyik félnek kellene engednie, ahogy olyan sincs, hogy egy kapcsolat kudarca csakis az egyik fél hibája lenne.
Kata és Dani esete is ékes példája annak, hogy ha csak az egyik fél hajlandó változtatni, kompromisszumokat kötni, az a kapcsolat vagy nagyon döcögősen, vagy nagyon rövid ideig tud csak működni.
A konfliktusaink nem tartoz(ná)nak másra
Fiatalabb és idősebb ismerőseim kapcsolatait egyaránt figyelve sajnos sokszor azt tapasztalom, hogy a magukat egy párnak valló felek – olykor egészen megfeledkezve önmagukról – képesek teljesen lekezelő, egymást megsemmisítő hangnemben és stílusban beszélni a másikkal. Nem szívesen gondolok bele abba, hogy ha társaságban így, akkor vajon otthon, a négy fal között hogyan kommunikálhatnak ezek az emberek egymással.
De miért van erre szükség? Mit akarnak ezzel bizonyítani a felek? Hogy uralják a másikat? Hogy az ő szavuk többet ér? Ezekre a kérdésekre sajnos még nem sikerült megtalálnom a választ, abban viszont egészen biztos vagyok, hogy nemcsak a hosszú távú párkapcsolatok, hanem minden egyes emberi kapcsolatunk egyik legfontosabb alappillérének az egymás iránti tiszteletnek kellene lennie! Tiszteletben kellene tartanunk a másik véleményét, a felénk érkező kéréseit, az irányunkba megfogalmazott vágyait. Ha ezeket nem vagyunk hajlandóak megadni a másiknak, akkor hiába várjuk el ugyanezt bárkitől.
(© hheiningeart)
Hosszú távon együtt
Néhány évvel ezelőtt egy baráti beszélgetés során felmerült a hosszú távú kapcsolatok témája, amely egy igazán megosztó kérdéskörnek bizonyult. Volt, aki azt mondta, szerinte éppen az a jó egy több éve tartó kapcsolatban, hogy az embernek nem kell mindig tip-topnak lennie, nem kell minden nap a legszebb arcunkat, a legjobb formánkat mutatni – míg mások úgy gondolták, hogy éppen a folyamatos megújulás jelenti a kihívást.
Persze, egy hosszú távú kapcsolatban, ahol a két fél együtt is él, sőt akár már gyerekek is vannak, szinte lehetetlen, hogy mindig a legjobb formánkat hozzuk, hiszen a legnehezebb helyzetekben látjuk – és lehetőleg támogatjuk is – egymást. Én viszont az első felvetéssel már akkor sem értettem egyet teljes mértékben.
Próbálkozni mindig kell! Hiszen (ideális esetben) éppen azért vagyunk a párunk mellett, mert a kapcsolatunk hajnalán valami megfogott benne, mert kölcsönösen vonzódunk egymáshoz, és mert olyan dolgokat találtunk meg benne, amit másban nem.
A boldog párkapcsolat titka
Az internetnek köszönhetően ma már számtalan hasznos trükköt és praktikát olvashatunk azzal kapcsolatban, hogy miben rejlik a hosszú, boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolat titka. Persze böngészhetjük a világhálót, de talán hasznos lehet az is, ha megkérdezünk hozzánk közel álló családtagokat, szülőket, nagyszülőket, barátokat, akik házassága, kapcsolata példaértékű számunkra: meséljenek ők arról, hogy mi a titok!
Mindent összevetve pedig azt gondolom, hogy semmi sem tudja annyira erősíteni a kapcsolatot, mint azok az apró gesztusok, amelyek azt fejezik ki, hogy a másik valóban fontos nekünk. Legyen szó arról, hogy elkészítjük a kedvesünk kedvenc reggelijét, leveszünk a válláról valamilyen terhet, vagy egyszerűen csak úgy, különösebb ok nélkül megöleljük őt. Nem azért, mert viszonzást várunk érte, hanem azért, hogy kifejezzük: mennyire fontos számunkra.
