Mohos Zsófia képei Palócföldön készültek, a határ túloldalán, egy kicsi zsákfaluban.
De készülhettek volna nálunk is, a Fülek környéki kis falvakban. Például a Medvesalján. Ott még mindig vannak fejkendős nénik, akiknek nincs benti vécéjük, kútból húzzák a vizet, állataik vannak és kertjük, és herőcét sütnek, akárcsak Rózsi néni. A képek krónikása Mohos Zsófi, aki még a régi világot fényképezi, amit így szeretne megőrizni.
Görbeországban a nénik még igazi régi életet élnek, amit a képek hűen megőriznek.
S hogy mitől igazi az életük? Tudják, hogy kik ők, és hol a helyük a világban.
S legfőképp nem félnek az öregségtől, inkább fejkendőt kötnek, kimennek a kertbe, és kapálnak egyet. Nekem ők a legszebbek, mert a nagymamám és az anyukám is ilyen volt.
Rózsi néni még néhány évvel ezelőtt is kimeszelt tavaszonként, a házba bevezetett víz helyett pedig mindig a kútból meri a vizet a főzéshez, mosakodáshoz.
„Tizenketten voltunk testvérek. Sokára mentem férjhez, már 21 elmúltam” – meséli Rózsi néni.
„Három éve kórházba kerültem, és meg akartak műteni, de én nem engedtem. Mi lett volna addig a tyúkokkal meg a kerttel? Néha azt gondolom, nincs már értelme a nagy kertnek. Aztán eljön a tavasz, eljön az idő, hogy felszántassam; sokba kerül, na, de ez a rendje a dolgoknak...”
Búcsúzáskor újra elmondja: „Megtart engem a hit, remény, szeretet. Meg az akarat.”
