A novella Tolsztojnak a házasságról szőtt fura nézeteiről szól. Tolsztoj úgy érezte, hogy az embereknek nem szabadna szexelniük. A novellában egy társaságbeli úr meséli el házassága történetét a vonaton.
A komolyzene rajongói közül is kevesen tudják, hogy a korai romanticizmus képviselője, Franz Schubert egész életét Ausztriában töltötte. Kivételt csak az a néhány hónap jelent, amikor elfogadta Esterházy gróf meghívását, hogy töltsön velük egy kis időt a zselízi kastélyban.
Reggeltől estig anya vagyok. Délutántól estig feleség. Estétől reggelig – ha szerencsém van – szerető. Kifelé azt sugárzom, hogy boldog az életem. Legbelül azonban egyre gyakrabban mardos a kétség: ki vagyok én? Maradt még belőlem valami a szerepeimen túl?
Egy időben azt tartották dámának, aki kalapot hordott, később azt, akinek a szájában volt legalább egy aranyfog, amelyen megcsillant a napfény. Ki számít ma dámának?
Törökországban a vallás semmilyen módon nem befolyásolja a hétköznapokat. Ellenben vannak olyan iszlám országok, ahol az olyan cselekedetek is büntethetőek, mint a nem megfelelő öltözködés. A témáról Url Izabell írónővel, emberi jogi aktivistával beszélgettünk.
Kata a tengerparton sétált. Lábujjai közt kibuggyant a fehér homok, haját kellemesen legyezgette a szél. Mikor átbújt egy lehajló pálmalevél alatt, a fán egy érett banánfürtöt vélt felfedezni. Messzinek tűnt, mégis elérte...
A varázslatos Mystery Hotel egy Budapest belvárosában elhelyezkedő ötcsillagos luxusszálloda. Egyedi tematikával várja vendégeit, amely a luxus–varázslat–élmény hármasára épül.
"Leszállt egy angyalka, s azt súgta nékem: gondolj ma azokra, akik a szívedbe férnek! Eszembe jutottál te és a családod, ezúton kívánok békés karácsonyt!"