1989 előtt a didergő őszben a diákoknak kötelező program volt a lampionos felvonulás. Honnan ered és hová vezet a régi szokás?
Novemberben, a régi világban – igazából nem is olyan régen – lampionos felvonuláson gyújtottunk kis világosságot. Kis gimnazisták voltunk, didergő sorokban vonultunk, arcunkat a lampionok pislákoló fénye világította meg.
Ég a falu, ég a falu!
Kínában az újévhez kötődik a lámpások ünnepe. Az ünnep eredetéről több történetet is olvashatunk. Íme, a legnépszerűbb: Egy gyönyörű daru leszállt a mennyekből a földre, de nem sokkal azután a bohó falusiak levadászták. Jáde Császár bosszút akart állni a merénylőkön, ezért elhatározta, hogy a holdhónap 15. napján vihart küld a falura, hogy lerombolja. Lánya értesítette a falusiakat apja bősz tervéről.
Egy bölcs ember kitalálta, hogy a falusiak megúszhatják a kataklizmát, ha csak tettetik a pusztulást. Ezért minden házat körbeaggattak pirosan világító lámpásokkal, az utcákon máglyát gyújtottak, és három napon keresztül petárdákat robbantgattak. Mindez azt a hatást keltette Jáde Császár mennyei seregében, hogy a falu már ég – ezért felesleges nekik elpusztítaniuk.
Kamaszkoromban a mi sötét novemberi esténket is gyönyörű lámpások fénye varázsolta felejthetetlenné. A kommunista idők elmúltával aztán valahogy megfeledkeztünk a lampionos felvonulásról.
Bár az internet tanúsága szerint azért sok helyen még felelevenítik a hagyományt, melyet érdekes módon mi, európaiak a Márton-napi libával kötünk össze. Más magyarázatok is vannak róla.
Novemberben hamar sötétedik. Mivel régen nem voltak utcai lámpák, ezért az emberek fáklyával vagy lámpással a kezükben mentek misére. Állítólag ezt a hagyományt elevenítik fel a novemberi lampionos felvonulások. Csak mi kamaszkorunkban már kínai papírlampionokkal vonultunk a novemberi sötétségben... (A papír mögött pislákoló fények sejtelmes hangulatot árasztanak, nem olyan erőszakosak, mint a nyílt láng.)
Ámde térjünk vissza a libához!
Márton püspököt az egész világon nagyon szeretik. November 11-e körül a gyerekek Európa-szerte lampionos felvonulásokkal, a felnőttek pedig a Márton-napi libával emlékeznek a szent életű püspökre. A gyerekek mindig örömmel várják ezt a vidám ünnepet, amely egyben a tél kezdetét jelenti.
Ki volt Szent Márton?
Szent Márton a mai Szombathely környékén született a 4. században. Bizony, bizony, magyar földről származott. Márton egy római katona fia volt, akiapja kívánságára a légió katonája lett. A legenda szerint 18 éves korában a lováról leszállva odaadta palástját egy didergő koldusnak. Nem sokkal ezután Amiens-ban megkeresztelkedett, otthagyta a sereget, és misszionárius lett. A Loire menti Tours püspökévé választották. A legenda szerint Márton a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől, de a ludak gágogásukkal elárulták: így „kénytelen volt” elvállalni a püspökséget.
Úgy tudni, meggyőző, hiteles, jótékony püspök volt. November 11-én hunyt el. Halála után hamarosan szentté avatták.
A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban még nem a szárnyasokkal függött össze (melyek elárulták szégyenlős püspöküket), hanem azzal, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket, és hozzá ráadásként egy libát. A szárnyasok nyáron felduzzadt hadát ugyanis a tél beállta előtt meg kellett tizedelni.
Novemberben érkezik az újbor is!
Nem véletlen az egybeesés, hisz épp novemberre fejeződik be a must borrá alakulása. Márton emiatt a nagyobb borvidékeken az újbor védőszentje is. November 11-én kezdték meg az új hordókat a gazdák, ekkor került az asztalra a libasült mellé az úgynevezett libás bor, aminek gyógyító hatást is tulajdonítottak eleink. Idén ez a szép hagyomány és ünnep a koronavírus miatt el fog maradni, hisz se nem gyülekezhetünk, se nem kóstolgathatunk szabadon!
De azért gyújtsunk kis fényeket az ablakokban a kínai lampionokra és a régi gazdákra emlékezve. Gyere, te zord tél, megbirkózunk veled! És az újbort is megkóstolhatjuk a csöndes estéken, persze csak mértékkel.
