Sokan vagyunk hárman? Nem mindig baj, ha sokan vagyunk hárman egy kapcsolatban – mondja Székács Zsófia (33), a fiatal budapesti pszichológus. Az érzelmi hűtlenség okairól beszélgettünk vele.
– A hűtlenség és az attól való félelem, hogy elveszítjük a másikat, örök probléma. Sőt, a párkapcsolati konfliktusok 70%-a ebből adódik. Az emberek érzelmileg nem tudnak stabilizálódni egymás mellett, állandó félelem veszi körül a kapcsolataikat: Mi van, ha a másik nem szeret, ha nem velem tervez?
(© Ellen Wishart/Guardian Design)
– Az egyik cikkedben azt írtad, hogy te úgy gondolod: nem feltétlenül baj az, ha színre lép egy harmadik fél...
– A harmadik fél megjelenése mindig valami hiányra mutat rá, egy olyan szükségletre, amit az elmúlt időkben nem tudtunk megfogalmazni és kielégíteni. Ha nem történik semmi valós, fizikai hűtlenség, inkább csak kialakul egy érzelmi kapocs, akkor ez nem feltétlenül vezet szakításhoz.
– Mit teszünk ilyenkor? Van, aki megijed és tagad, van, aki rögtön lelép...
– Ha találkozunk egy idegennel, akivel hirtelen nagyon egymásra hangolódunk, akkor azt általában magunk előtt is szégyelljük. Nem merjük beismerni, azt hajtogatjuk: „Én boldog vagyok a párkapcsolatomban!” Ám a szívünk mélyén érezzük, hogy a másik megmozdított bennünk valamit. Az ilyen nagyon megviseli az embert, és választás elé állítja. Sokan ilyenkor mindent felrúgnak, mert a régi kapcsolatukhoz képest ezek az érzések átütőek és katartikusak. Lehet, hogy az élet így jelez nekünk, hogy váltani kell?
A másik lehetőség, hogy figyelmen kívül hagyjuk az érzéseinket. Tagadunk maguk előtt és mások előtt is, de ezek a belső feszültségek fel fognak őrölni minket. Pedig ha kicsit is hajlandóak volnánk magunkba szállni, akkor hamar kiderülne, hogy honnan ered ez a hirtelen, új vonzalom.
– Mikor jelent valódi problémát a harmadik fél?
– Abban a pillanatban, ha nincsenek tisztázva az érzések. A férfiakra például jellemző, hogy úgy élnek kapcsolatban, hogy érzelmileg nem köteleződnek el. Kényelmesen elvannak, kedvelik, tisztelik a nőt, az intimitás is működik, és ez elég nekik. Viszont ha bejön a képbe a harmadik, olyan érzelmek kerülhetnek a felszínre, melyektől minden stabil kapcsolat meginog. Ám itt már egy létező hiánynak is jelen kellett lennie, hiszen pont ezért bukkant fel a harmadik.
– Ez azt jelenti, hogy belekényelmesedünk a kapcsolatainkba?
– Könnyen bele tudunk ragadni bizonyos szerepekbe, pláne, ha gyerekek is vannak. Lassan már minden arról szól, hogyan rendezzük és menedzseljük az életünket. Az intimitás, a nagy beszélgetések, az érzelmek megosztása, akárcsak az érintés – visszaszorulnak. Ha feltűnik valaki, aki ezeket a szükségleteket spontán megadja nekem, akkor rájöhetek, hogy mit hiányolok otthon. Ez egy vészjelzés!
Székács Zsófia
– Mit kéne tennünk, ha megszólal a vészcsengő?
– Érdemes elgondolkozni azon, hogy rendben: lángolok, lángolok, de miért? Mi az, ami eddig nem tudott kibontakozni bennem? Miért nyomom én ezt el? Lehet, hogy a stabil kapcsolatomban nincs terem kiteljesedni? Mindig úgy gondoljuk, hogy az új helyzet a probléma okozója, ám nem. Ha valami hiányt élünk meg, akkor meg kell tanulnunk ezt lekommunikálni. Ez a legnehezebb, mert kevesen tudnak jól kommunikálni, inkább rátámadnak a másikra. Nem azt mondják, „nekem ez rosszulesik”, hanem: „Nem igaz, hogy nem tudsz kedves lenni hozzám! Nem igaz, hogy soha nem érintesz meg!” Ha így közelítünk, akkor a párunk bezárkózik, megsértődik, visszatámad. Eleve nagyon keveset beszélgetünk! Sokan pedig úgy gondolják, hogy ezeket a feltörő érzéseket el kell fojtani. De miért kéne?
– Mert a harmadik fél a bűnt jelenti, a meglévő kapcsolatomat óvni akarom!
– „Nem érezhetem ezt, mert én szeretem a barátnőmet.” „Nem élhetek meg hiányt, nem érezhetem jól magam mással, mert akkor én valamit vétek a kapcsolat szentsége ellen.” Elfojtjuk magunkban az érzéseinket, s ilyenkor jönnek az elhárító mechanizmusok. Például a férfi meglát egy nőt, aki nagyon megtetszik neki. Megnézi a lányt, sóhajt egy nagyot, majd odamegy a barátnőjéhez, és azt mondja: „Nagyon csinos vagy“. S ez nem is a lánynak szól. Egyszerűen így próbálja „maszkolni” a helyzetet, csalizik még saját maga előtt is.
– Bármilyen hiányról legyen is szó, mindent meg kellene beszélni a párunkkal?
– Először is magunkkal kell mindent megbeszélni! Például ha nekem rosszulesik, hogy a párom elhanyagolja magát, és nem olyan, mint tíz évvel ezelőtt, akkor nem az a megoldás, hogy odamegyek, és azt mondom neki: „Ne haragudj, de hogy nézel ki?!” Először is tudatosítani kell magamban, hogy engem ez zavar. Utána fel kell ismernem, hogy mennyi az én szerepem ebben. Vajon én elégedett vagyok magammal? Én is tehetek arról, hogy a párom nem érzi jól magát a bőrében? És csak ezek után, akár egy közös program keretében kezdhetünk változni.
Minden attól függ, hogy én hajlandó vagyok-e a gondjainkat felfedni, felismerni, beszélni róluk. Nagyon sok ember hazamegy, és rosszul érzi magát otthon: nem szexelnek, hiszti van, balhéznak, nem szólnak egymáshoz, pötyögnek a telefonjukon. Amikor meg társaságba mennek, ott viháncolnak, mintha otthon minden rendben menne. Csúnyán hangzik, de így van.
– „Miért mondod, hogy baj van, amikor nincs is semmi baj?!”
– Így van. Tudatosítanunk kell, hogy nem baj az, ha nincs minden rendben. Évről évre nagyon sokat változunk, és ha a másik nem változik, az is nagy gondot jelenthet. Emellett egy kapcsolat fenntartása sok munkát igényel! Hiszen össze kell csiszolódni, miközben meg kell tartani az újdonság varázsát. Az elköteleződés hiánya sok mindennel összefügg, korjelenség. Elköteleződni egy ember mellett egy életre: nagyon nagy döntés. Ma sokan csak úgy fejest ugranak a házasságba is. Nem baj az, ha nincs minden rendben. Évről évre nagyon sokat változunk, és ha a másik nem változik, az is nagy gondot jelenthet.
– Ma már egyszerű házasodni, mert egyszerű elválni!
– Igen, bármikor elválhatunk. Nincs tétje. Ám az is sokat számít, hogy milyen a szülői, családi minta, amit magunk előtt látunk. Nagyon sokan azt gondolják, hogy választanak maguknak egy párt, és örökre boldogok lesznek, mint a tündérmesékben. Ezek azok az emberek, akik aztán sokáig kibírják egy rossz kapcsolatban, mert nem akarják belátni, hogy az nem működik. Pedig igenis vannak rossz párosítások! Arról nem is beszélve, hogy 20-30 év alatt elfejlődhetünk egymástól. Gyakorlatilag 5-10 évente újra kéne köttetni a házasságokat, mert annyit változunk ez idő alatt. Vagy képesek vagyunk egy irányt tartani, vagy elfejlődünk egymás mellől.
– Beszéljünk az idősebb generációról. Hiszen mindig meglepődünk, ha 25-30 év után válnak el az emberek. A fiatalok azt gondolják, csak fiatalon lehet válni.
– Sok esetben az a probléma, hogy nem működik a szex, hiányzik az intimitás. És a párok szépen elhidegültek egymástól. Megszületnek a gyerekek, sokáig értük csinálnak mindent, de a gyerekek felnőnek, és a szülők hirtelen nem tudják, hogy mit kezdjenek magukkal és egymással. Sokan nem ismerik be, de igenis nagy probléma, ha nincs rendben a szexuális életünk. Ez komoly hiányt jelez! Intimitás nélkül nem lehet élni. És ha ilyenkor bejön a képbe egy harmadik, akkor persze hogy az új lesz a jobb. Az érzelmi „elsivatagosodás” után ez új és jó! Pedig lehet, hogy még vissza lehetne hozni azt, ami egyszer régen már működött, csak foglalkozni kéne vele. Az nem kifogás, hogy fáradt az ember, mert az új kapcsolatra valahogy sosem fáradt...
– Megmenthető egy kapcsolat egy harmadik fél után?
– Ez attól függ, hogy mennyire vonódott be az a harmadik fél. Megkockáztatom, hogy akkor kerül sor fizikai megcsalásra, mikor a felek már nem próbálják megoldani a helyzetet, inkább fejest ugranak az újba. Amikor már nem gondolkodom, hanem cselekszem, mert nem vagyok képes megoldani. Lesz, ami lesz… Ez is egy megoldás, nem ítélkezhetünk felette.
– Javasolt a párterápia? A férfiak nem igazán szeretnek az érzéseikről beszélni.
– A férfi számára a párterápia eleve azt jelenti, hogy ő valamit nem csinált jól. Ettől támadva érzi magát, és befeszül. A férfiak néha még a legjobb barátjukkal sem beszélik meg azt, ami a lelküket nyomja. A hosszú évek során felgyülemlett feszültség nem tud szublimálni. A férfinak is meg kell tanulni beszélni az érzéseiről, vagy találni valamilyen terápiás formát, ami segíthet.
Éppen a harmadik lesz az, aki rámutathat a szükségleteinkre, melyeket nem tudatosítunk.
– Mi a véleményed a férfi-női szerepekről?
– Ezek most változófélben vannak. Ha például a férfi marad otthon a gyerekkel, akkor ez önmagában nem probléma. A feladatokon pedig meg kell osztozni, mert másképp nem megy. Akkor van baj, ha a szerepcsere miatt a nő elveszíti nőiességét és lágyságát. Egy kapcsolatban a nőnek nőnek kellene maradnia, másképp kasztrálja a férfit, elveszi tőle a férfiasságát. Másrészt a férfi tud férfi maradni úgy is, ha pelenkáz, ha főz, ha elmosogat. Egy keményen dolgozó nő is lehet érzékeny, és egy határozott férfi is lehet gondoskodó. Akkor van baj, ha az interakcióik során elveszik egymástól a felek azt, ami az eredeti pozíciójuk lenne a családban.
– Tehát akkor summázzuk, mire kéne figyelnünk: én, a párom és a közös életünk. Ez a jó sorrend?
– Első a saját szükségleteim megértése, és utána jön a párom – és meg kell találni a közös nevezőt, igen! Ha ezt ketten meg tudjuk teremteni, akkor kivédhetjük egy harmadik fél színre lépését. Vagy ha ez nem megy, beismerjük, hogy boldogtalanok vagyunk, és akkor tovább tudunk lépni. Az egyik cikkem éppen arról szól, hogy mennyire figyelmen kívül hagyjuk a testi jelzéseinket is. Éhes voltam, de nem ettem... Elfelejtettem egész nap inni! Ismerős? Pedig a fizikai szükségleteink alapvetőek, nem hagyhatjuk őket figyelmen kívül. Az érzelmi stabilitás és a biztonság iránti igényünk szintén elsődleges szükségletünk. Hogyan lehetnénk boldogok a kapcsolatunkban, ha ez hiányzik? Sajnos, a mindennapi hajtásban egyre inkább a háttérbe szorulnak a fontos dolgok. Tipikus példája ennek, hogy akkor betegszünk le, amikor végre szabadságon vagyunk, és pihenhetnénk, mert előtte nem engedtük meg magunknak, hogy lebetegedjünk! Az embernek sokszor egy nagyon komoly betegség kell ahhoz, hogy az életén változtasson.
