Ha csupán a szaporodást szolgálja, akkor mi végre van a klitoriális orgazmus?! Sokaknak ez nem fért a fejébe.

Bár a tudomány a női orgazmust már a múlt század 60-as éveitől kezdve igyekszik definiálni (amikor a szexológia úttörői merész kísérletezésekbe kezdtek), még mindig nem látunk tisztán. És úgy tűnik, egyhamar nem is fogunk.

a-csucs-rejtelye-kezdo.jpg
(© Jacqueline Marval)

A tudomány nem csak abban bizonytalan, tulajdonképpen mi is az orgazmus (hogy nem csak puszta reflex). A szakemberek abban sem tudnak egyezségre jutni, hogy hány típusú női orgazmus létezik. A hímvesszővel ellentétben, amely egyetlen egyenes idegpályával kapcsolódik az agyhoz, a női nemi szervek ingerülete három vagy négy pályán keresztül jut el az agyba. Az egyes pályák stimulálása más-más érzeteket kelt. Az tehát, hogy a nő közben mit érez, különböző és teljesen szubjektív.

A múlt század első fele aranykornak nevezhető. A női szexualitásról alkotott freudi elméletnek köszönhetően mindenki pontosan tudta, hogy a nők kétfajta orgazmusra számíthatnak: vaginálisra és klitoriálisra. A klitoriális orgazmus a kései serdülőkorig volt elfogadott. A freudi elmélet szerint a nő akkor vált asszonnyá, amikor rendszeres vaginális orgazmusokat élt át. Ha úgy érezte, hogy ez valamiképpen nem érkezik meg, máris frigidnek bélyegezték. Valódi aranykor volt ez, mert minden egyértelmű volt.

Ma viszont már fel kell tenni a kérdést: hányféle női orgazmussal találkozhatunk a gyönyör felé vezető úton?

A KLITORÁLIS ORGAZMUS

A 60-as években két kísérletező amerikai szakember, Masters és Johnson gyakorlati szexuális kutatásai megingatták Freud trónját. A kutatások bebizonyították, hogy a vaginális és a klitoriális orgazmus egyenrangú. Sőt, csodák csodája, úgy tetszett, hogy a klitoriális orgazmus még értékesebb is a női kielégülést tekintve. Akkoriban ez sok tudósnak nem fért a fejébe. Ha ugyanis a szexualitás csupán a szaporodást szolgálja, akkor a klitoriális orgazmus határozottan furcsa jelenség.

A mai szemlélet

Az orgazmus eléréséhez a nők 70-80 százalékának szüksége van arra, hogy bekapcsolja az aktusba az emberi nem legérzékenyebb pontját, a csiklót. A szexnek nevezett össznépi szórakozásban a klitorisz részvétele nélkül nem jön létre kicsúcsosodás. A hasüregben elhelyezkedő, 9-13 cm-es klitorisz bőrből kiemelkedő csúcsa picike, viszont érzékenységét tekintve egyedülálló a világon. Az átlagosan 10 mm nagyságú területen 8-9 ezer idegvégződés található, amelyek ingerlésekor a mindössze 3 mm széles pudendális ideg továbbítja az agyba az elektromos jeleket. A nők többsége kicsúcsosodásként éli meg az orgazmust, amelyet a felgyűlt energia kiszabadulása követ a klitoriszban és a kismedence izmaiban.

Hogyan bánjunk vele?

A legkönnyebb utat a nő maga fedezi fel maszturbálás közben. A férfiak maszturbálása egysíkú show, az egyetlen mozgástípusból álló gyorskorcsolyázáshoz hasonlítható. Ezzel szemben a női maszturbálás olyan, mint egy látványos, piruettekkel és ugrásokkal színesített műkorcsolya-bemutató pár négyzetmilliméternyi területen. A jelenség kutatói kétezer nő szokásait kérdezgetve-kutatva állapították meg, hogy a nők a klitorisz körül és részben rajta alkalmazott körkörös mozdulatokat kedvelik. Azt nem sikerült megállapítani, hogy a mozdulatokat milyen tempóban, milyen érintésekkel és milyen testhelyzetben a legjobb csinálni. Ám ez is fontos. Vannak nők, akik a csikló közvetlen ingerlésével jutnak el a csúcsra – és vannak, akik a kevésbé erőteljes mozdulatokat kedvelik. Nagyobb izgalmat okoz a csikló felett 1-2 cm-rel elterülő terület stimulálása, amikor a csikló bőr alá rejtett részét (olyan, mint egy bőr alatt elhelyezkedő ín) érintik.

elofizetes_uj_no_0.png

Tipp férfiaknak

A klitorisz stimulálása leginkább lovaglópózban kivitelezhető, ha a férfi simára borotválja a közvetlenül a hímvessző felett található területet. A fanszőrzet általában durva tapintású, ami a csikló számára inkább kellemetlen, mint izgató.

A leggyakoribb tévhit

„Túl soká tart.” A csikló 15 perces stimulálása egyáltalán nem „túl sok”. Lehet, hogy magányosan sokkal gyorsabban megy, de rendszeres edzés és partner nélkül az agy figyelmét nehezebb fenntartani. A 20 vagy még több perc teljesen normálisnak mondható. A test tudja, mi kell a klitorisznak: nyugodtan hagyatkozzon rá.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto_0.jpg

A G-PONTOS ORGAZMUS

Amikor 1981-ben Beverly Whippe a női ejakulációról írt tanulmányában Ernest Gräfenberg után először használta a G-pont megnevezést, a férfiak új célt találtak a szexben: a gyönyörgomb meghódítását. (Ernest Gräfenberg német nőgyógyász 1950-ben tett említést a később róla elnevezett G-pont létezéséről, amelyet a vagina felső falán található érzékeny idegfonatként írt le.)

A mai szemlélet

A titokzatos G-pontnak hívei és tagadói is vannak mind a szakemberek, mind a műkedvelők között. Sokan azt állítják, hogy G-pont nem létezik, és csak a nők találták ki. Mások, többek között dr. Adam Ostrzenski, a floridai St. Petersburgi Nőgyógyászati Intézet nőgyógyásza 2012-ben azt írja a Journal of Sexual Medicine című szaklapban, hogy megtalálta a G-pontot.

Anatómiailag kimutathatóan létezik egy mindössze 8,1 mm hosszú és 3,6 mm széles, jól körülhatárolható, zsákszerű, könnycsepp alakú terület (felfedezésének legérdekesebb része az, hogy ez a szövetdarab kb. 1,6 cm-re helyezkedik el a hüvelybejárattól, tehát nem túl mélyen).

Hogyan bánjunk vele

Első lépésként meg kell találni a hüvely felső falán azt a helyet, amelynek stimulálása hasonló érzetet okoz, mint a vizelés. A terület stimulálása során keletkezett ingerek a pudendális idegen keresztül jutnak el az agyba. Mint már említettük, az ingereket három vagy négy idegpálya továbbítja az agynak. Mindegyik idegpálya más-más érzeteket kelt, ezért a G-pont ingerlése is a szokásostól kissé eltérő orgazmust vált ki. Arra is gondolni kell, hogy a G-pont tulajdonképpen nem pont, hanem egy egész terület, amelyen több pont található. Az egyik érzékeny pont a hüvelybemenetnél lehet (1,5 cm távolságban), a következő valamivel, 3-6 cm-rel mélyebben, szivacsos felületű zóna formájában.

Tipp férfiaknak

Hímvesszővel stimulálni a G-pontot reménytelen vállalkozás, erre sokkal megfelelőbb a kéz. Először finom érintésekkel, esetleg ütögető mozdulatokkal fel kell térképezni a hüvely felső falát. A G-pont felfedezése csak teljes ellazulásban járhat sikerrel, elengedhetetlen hozzá a kölcsönös bizalom. A G-pont egyedül a nő teljes lelki-fizikai ellazulása, érzelmi biztonsága esetén működik.

A leggyakoribb tévhit

„A G-pont ejakulációja az intenzív orgazmus jele.” Ez a mendemonda tönkreteheti az élményt. A nők egyáltalán nem vágynak a G-pontos ejakulációra, ráadásul a „kilövellés” nélküli orgazmus sokkal több érzelemmel és lelki feltöltődéssel jár.

a-csucs-rejtelye-2.jpg
(© Jacqueline Marval)

A MÉLYHÜVELYI ORGAZMUS

Betony Vernon The Boudoir Bible című könyvében egy másik zónát ír le, amelyet Chua Chee Ann maláj szexológus fedezett fel 1993-ban, és Anterior fornix erogenousnak, röviden AFE zónának nevezett. Ugyanazon az oldalon található, mint a vitatott G-pont, de valamivel mélyebben, közel a méhnyakhoz. Sok nő számára a méhnyak is rendkívül érzékeny.

A mai szemlélet

Nem kell félni, nem adunk igazat Freudnak, de azt el kell mondani, hogy mélyvaginális orgazmus is lehetséges. Hasonlóan, mint ahogy a Forma–1-es versenyeket is mindig más pályán futják, esetenként az orgazmus izgalmai is más-más területről származnak, mégis elégséges végeredményt hoznak.

Hogyan bánjunk vele

A taoista szerelmi reflexológia a hüvely mélyén fekvő területeket a szívvel kapcsolja össze. Egyes nők nagyon intenzíven érzékelik a méhnyak környékét érő ingereket, mintha a férfi a szívüket érintené meg. Tegyünk próbát, és úgy érintsük meg a hímvesszővel a méhszáj környékét, mint ahogy a csengőgombot nyomjuk meg. A vad döngetésnek semmilyen pozitív hatása nincs. A méhnyak területe a menstruációs ciklus egyes szakaszaiban, például a premenstruációs vagy a peteérési időszakban elfogadóbb lehet. A hatást itt is gondosan ki kell tapasztalni, a naptárunkba is feljegyezhetjük, mikor lazább a hüvely.

Tipp férfiaknak: ha a méhszáj nem reagál, tegyen próbát az AFE területtel, amely a misszionárius pózban a legkönnyebben elérhető, főleg ha a nő hátra tud hajolni.

A leggyakoribb tévhit

„Hasonló érzetekkel kell járnia, mint a klitorisz stimulálásának.” Ez nem igaz. A figyelmes partneren kívül azokra az érzésekre kell koncentrálni, amelyeket a hímvessző mozgása után legbelül érzünk, nem pedig arra gondolni, ami nincs ott.

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto_0.jpg

MELLBIMBÓORGAZMUS 

Társadalmunkban a szeméremtájéki orgazmusra törekszünk, ezért a nők nem szívesen beszélnek arról, ha örömérzésük máshonnan származik. A nemi szerveken kívül bekövetkező orgazmusról mindenki hallgat, mert bizonytalan annak elfogadása. A férfiaknak egyébként is nehezen lehetne megmagyarázni, mi ez.

A mai szemlélet

A női testen számtalan erogén zóna van, amelyek izgatásával orgazmushoz lehet jutni, és nem számít, hogy ezek a helyek milyen messzire vannak a nemi szervektől. A mellbimbó és környéke is ezek közé a zónák közé tartozik. Egy 2011-ben végzett kísérlet során 11 nő ritmikusan stimulálta a mellbimbóját, a klitoriszát, a hüvelyét és a méhnyakat. A szakembereket alaposan meglepte, hogy a mellbimbó stimulálásakor keletkező ingereket az agy ugyanott fogadta, mint a nemi szervekből kiinduló ingereket. Ezek után fölösleges lenne tagadni a mellorgazmust. Érdekesség, hogy a kis mell előny, mert érzékenyebb, mint a nagy.

Hogyan bánjunk vele

A mell finom nyomkodása, dörzsölése, nyaldosása vagy szopása sokféle érzetet kelt. Szükséges hozzá a nő nyitottsága, saját testének és nőiességének elfogadása, valamint az, hogy nyitott legyen az újfajta érzelmekkel szemben. A mell érzékenységét növelni lehet 20-30 perces speciális masszázsokkal a mellen és környékén, legalább hetente kétszer. A masszázs a felek közti intimitást és bizalmat is elősegíti, ráadásul a sebészeti beavatkozások után hozzájárul a női önbizalom és a mell érzékenységének helyreállításához.

a-csucs-rejtelye-3.jpg
(© Jacqueline Marval)

Tipp férfiaknak

A mellbimbó érzékenysége a menstruációs ciklus függvényében jelentősen változik, és az aktus folyamán is különböző fázisokon megy át. Türelemre van szükség a partner részéről, mert a mell minden egyes alkalommal másképpen viselkedhet.

A leggyakoribb tévhit

„A mellett alaposan meg kell szorongatni.” A mell erős nyomkodása – főleg a menstruációt megelőző héten – nem fog eredményre vezetni. Hasonló tévhit az is, hogy az egyébként is nagyon érzékeny mellbimbót harapdálni kell. A férfiak sokszor nincsenek tisztában vele, hogy a pornó nem egyenlő a valósággal.

Varga Klára
Cookies