Péterke a homokban játszik. Józsika tátott szájjal hallgatja Péterkét, mert igen érdekes dologról beszél. „Tudod, a lányoknak ott egy lyuk van. Olyan, mint egy nyílás.”
Józsika figyel, mert Péterke egy évvel idősebb, és mindig hihetetlen történeteket mesél. „És hol van az a nyílás? A köldökénél?” De Péterke nem válaszol, csak a homlokára csap. Józsika otthon összevissza rohangál, anyukája aggódva figyeli, ágyba fekteti. De Józsika reggelre sem nyugszik meg.
Mi és a nők
A nők csodálatosak. És mi, pasik rettenetesek vagyunk, és csúnyán viselkedünk velük szemben. A nők kisebb fizetést kapnak, mint a férfiak, még mindig ők a második nem… Pedig mi, férfiak nem tudnánk nélkülük élni. A világnak vége volna, ha ők nem szülnének több gyereket, és nem „gondoskodnának”. Óriási hatalmuk van.
Még szerencse, hogy ennek nincsenek tudatában. Mert igazából ők az alfa és az ómega, a kezdet és a vég, hiszen csak ők tudnak szülni, ők viszik tovább az életet. Igazából ők az első nem. Mi pedig a kegyeikért harcolunk.
Gitárral a kezünkben szerenádot adunk az ablakuk alatt, és vékony kötélen felmászunk hozzájuk a legmagasabb toronyba. Imponálni akarunk nekik, meg akarjuk hódítani őket.
Jogász és pofon
Nagyok a különbségek az egyes országok asszonyai között. Az egyik helyen bikiniben szaladgálnak, máshol csadorba burkolóznak. A sokat utazó pasiktól meg szokták kérdezni, milyen a szex vagy a szerelem ilyen vagy olyan nővel. Nehéz erre válaszolni, hiszen mindegy, hogy az a nő török, brazil, filippínó, norvég, cseh vagy amerikai. Minden nő elsősorban nő – a különbség csak a külsőben és a mentalitásban van. A kultúrák alapja közös, és ha mélyen leásunk, mindenhol ugyanaz fáj.
És a nők szokásai sem sokban különböznek egymástól, hiszen már szerte a világon ugyanazt a samponmárkát használja mindenki. (Sajnos, mert ezzel eltűnt a helyi szín, a másság az életünkből. De ez más téma.)
A nők egyformák. Mindegyiken van egy rejtett nyílás, és mi, férfiak mindenre képesek vagyunk, és minden elképesztő dolgot elkövetünk, hogy ezt kinyithassuk. Elég a kölcsönös szimpátia – és már megy is minden a maga útján. S ha többről van szó, mint egy rövidke nyári flörtről, rájövünk, milyen nagyon hasonlít egyik nő a másikra. Jönnek az elvárások, amelyek olyan öregek, mint a világon körbeszaladó országút… S ekkor már teljesen mindegy, hogy a nő milyen nyelven beszél. Mindannyian ugyanazt akarják: szeretetet, házat, gyereket, megbízható társat.
Ezer olyan dolgot, amit a kalandozó férfi rühell. A különbség a nők között csak annyi, hogy a svéd nő jogásszal fenyegetőzik, a spanyol meg leken egy pofont, hogy a pasi végre felfogja, mikor kell hazajönni a kocsmából.
A nő kábítószer
Van egy dolog, amit a világon minden nő megkövetel: a felelősségvállalás. (Családot tartani felelősség.) Ha a férfi erről ostoba módon elfeledkezik, a nyílás bezárul. Ez a legnagyobb büntetés. Az ember bárkivel képes együtt élni. Mindegy, ki hol született, milyen a bőre, van egy univerzális nyelv, amelyet mindenki ért. A nő az nő. Van, amelyiket megkapjuk, és van, amelyiket sohasem. A világ már csak ilyen. A legizgalmasabb: küzdeni a nőért. Csak ezért érdemes élni. A nő kábítószer.
Mint egy egzotikus virág
Józsika a homokban játszik. Megint Péterkét faggatja: „És te már láttad azt a nyílást? Te már olyan nagy vagy?” Péterke lenézőn mosolyog. „Még hogy láttam! Butákat kérdezel! Persze hogy láttam!” Józsika megörül, végre közelednek a lényeghez. „És milyen?” Péterke gondolkodik: „Hogy magyarázzam meg… Olyan, mint egy … egy … virág!”
Este anyuka megint aggódva nézi a gondolataiba merült Józsikát. Megfogja a homlokát, nem lázas-e. „Anyu, mikor megyünk el a parkba? Vannak ott most virágok?” Anyuka csodálkozik. Józsika még mindig kíváncsi: „Anyu, milyen a virág belseje?” „Hát, sokféle. Az egyik olyan, mint az orchideáé, amit a születésnapomra kaptam, és amit szétszedtél. Láttad te is.” Józsika beszalad a szobába: „Aha! Tehát orchidea!”
Nagy Péter
